EDDIG NEM TETTEK CSODÁT A CÉGEK A BÉREKKEL

CSAK AZT KAPTA VISSZA 2016-TÓL A MUNKAVÁLLALÓ, AMIT 2010 ÓTA MEGSPÓROLTAK A KERESETÉN

A munkaadói és munkavállalói oldal meglehetősen eltérő álláspontjának közeledését várják az érintettek a ma folytatódó bértárgyalásokon. A minimálbért és a bérminimumot a szakszervezetek 13, illetve 15 százalékkal emelnék jövőre, míg a munkaadók a tárgyalások kezdetén 5-5 százalékra tettek ajánlatot, de a megállapodást is csak az egy számjegyű tartományban tudják elképzelni.

Abban mindkét oldal egyetért, hogy emelni kell a kötelező legkisebb kereseteket, kitart a munkaerőhiány, és a gazdasági mutatók is lehetővé teszik mindezt. Az álláspontok mégis jelentősen különböznek: a munkavállalói oldal szerint a dinamikus béremelés a magasabb kereseti kategóriákat is felsrófolja, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy ne szakadjunk le a régiós bérversenyben. Annál is inkább, miután a visegrádi országokban is jelentős keresetfelzárkózás zajlik. Ezzel szemben a munkaadói oldal arra hivatkozik, hogy az elmúlt években arányaiban jobban nőtt a munkaerőköltségre, tehát a bérekre, juttatásokra, járulékokra fordított összeg, mint a gazdaság teljesítménye és a termelékenység, ez pedig hosszabb távon nem fenntartható.

A rendelkezésre álló statisztikai adatok azonban, hosszabb távra visszatekintve, másról tanúskodnak. Míg az Eurostat második negyedéves mutatói 2016 és 2018 között a vállalkozóknál jelentkező hozzáadott érték (a munkaerőre fordított költség és a profit összege) 15,6 százalékos emelkedését jelzik, abból az előbbi tétel valóban jobban, 20,5 százalékkal nőtt. Az azt megelőző három évben, már a válság éveit követően – 2013 és 2015 között – azonban 9,1 százalékkal nőtt a hozzáadott érték, míg a munkaerőre fordított költségek ennek töredékével, mindössze 3,1 százalékkal.

Még hosszabb távon vizsgálva, a 2010 és a 2015 közötti időszakban közel kétszer nagyobb mértékben emelkedett a hozzáadott érték, mint amennyivel a munkaerőköltségre fordított összeget növelték a vállalkozások. Ez az arányokon is meglátszik: a hozzáadott értéken belül 2010-től 51-52 százalékra, 2014-től 50 százalékra, majd az alá csökkent a munkaerőköltségre, többek közt a keresetekre fordított összeg, míg a fennmaradó többlet profitként jelentkezett a munkaadóknál.

A jól láthatóan hosszú évek óta növekvő hozzáadott érték adta béremelési forrásokat tehát lenyelték a vállalkozók, saját profitjukat hizlalva. Csupán kompenzációnak tekinthető tehát a 2016 és 2018 között mért hozzáadottérték-növekedésnél is nagyobb ráfordítás, amely egyébként kényszer hatására valósult meg: 2016-tól a minimálbér 20, míg a garantált bérminimum 30 százalékot meghaladva nőtt. A munkaerőhiány miatt sok ágazatban a jobb keresetűek bérét is rendezni kellett, ám a járulékcsökkentés ezeket a költségeket mérsékelte. Mindezek után csupán az idei második negyedév végére emelkedett, 2012 óta először, ismét 52 százalék fölé a munkaerőköltség aránya a hozzáadott értéken belül, miközben az uniós átlag szinte minden évben meghaladta az 53 százalékot. Persze a növekvő hozzáadott értékből a termelékenység és hatékonyságnövelő beruházásokra is lehetett áldozni, ám kérdéses, ebből mi valósult meg.

Az adatok tehát alátámasztják, az egybehangzóan kedvező gazdasági környezet mellett 2019-ben a jelenlegi ráfordítás mellett legalább az előző évekhez hasonló mértékű béremeléseket is elbír a vállalati szféra – beleértve az ennek többségét jelentő kis- és középvállalkozói réteget –, nagyobb ráfordítással pedig tovább csökkenthető a különbség a régiós országokhoz képest.

Miközben a munkaadók által javasolt kisebb mértékű bérminimum-emelés ismét jelentősen növelné a bérkülönbséget a ­régiós országokhoz képest.

Nagy Kristóf, Magyar Idők

image_pdfPDFimage_printNyomtatás
2018-11-20T13:36:04+00:002018. november 20.|