1. Egyértelműen megdőlt az az érv, hogy Magyarországon a személyszállítás területén totálisan „el van lehetetlenítve” a sztrájkjog gyakorlása. Az eset éles képet fest a még elégséges szolgáltatás hatályos szabályozásának ellentmondásairól, ugyanakkor bizonyítja azt, hogy még jelen jogszabályi körülmények között is képes egy ilyen „féllábas” sztrájk is érdemi nyomásgyakorlást megvalósítani, amellett, hogy a lakossági érdekeket is figyelembe veszi, hiszen nem lehetetlenül el (teljes mértékben) a közszolgáltatás biztosítása.
  2. Evidencia, de érdemes rögzíteni: amennyiben valamely követelés tekintetében megállapítható, hogy az a sztrájkot kezdeményező gazdasági és szociális érdekei biztosítására irányul, és a sztrájkot a törvény kifejezetten nem tiltja, a sztrájkjog a munkavállalókat megilleti.
  3. A lakosságot alapvetően érintő tevékenységet végző munkáltatónál, törvényi szabályozás hiányában a sztrájkot megelőző egyeztetés során kell a még elégséges szolgáltatás mértékéről és feltételeiről megállapodni; ebben az esetben a sztrájk akkor tartható meg, ha a felek a megállapodást megkötötték, vagy ennek meghiúsulása esetén bármelyikük kérelmére a bíróság jogerős határozata megállapította a még elégséges szolgáltatás mértékét és feltételeit.
  4. Ebből következik az a sorrend, amely alapján (1.) elsődlegesen törvény szabályozza a feltételeket, ennek hiányában (2.) a felek megállapodása, míg végső esetben – amennyiben sem törvény, sem a felek megállapodása nem szabályozza a kérdést – kerülhet sor bármelyikük kérelmére  (3.) a munkaügyi perben eljáró bíróság jogerős határozatára. A személyszállítás területén a személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény 39. §-a szabályozza a sztrájkjog gyakorlását, tehát – elsősorban – a törvényi szabályozás az irányadó (1. eset).
  5. Az igen összetett jogszabály lényegi tartalma, hogy a még elégséges szolgáltatás mértéke a munkabeszüntetésben érintett időszakra vetítve vonalanként a helyi és elővárosi személyszállítási közszolgáltatások esetén a megrendelt személyszállítási szolgáltatás mennyiségének 66%-a, míg az országos és a regionális személyszállítási közszolgáltatások esetén a megrendelt személyszállítási szolgáltatás mennyiségének 50%-a. Ezeket még további részletszabályok egészítik ki, ezért is célszerű a munkáltatóval megállapodást kötni a mértékről és a feltételekről (például rögzíteni azt a munkaköri listát, amely tételesen felsorolja, hogy mely munkakörökbe tartozó munkavállalók nem sztrájkolhatnak, mivel tevékenységük nélkül nem lehet biztosítani a jogszabályban előírt szolgáltatási volument, ami ebben az esetben a sztrájkmenetrend betartását jelenti).
  6. A szabályozás ugyanakkor azért is problémás, mert jelentős fennakadást okoz egy sztrájkbejelentés akkor is, ha egyáltalán nincs támogatottsága a munkabeszüntetésnek, hiszen az időben jó előre (két nappal) a lakosság irányába meghirdetett menetrend már a közvélemény értesítése okán feszültséget okozhat, hiszen a szolgáltatást igénybe vevők racionálisan számíthatnak arra, hogy a közzétett menetrenddel kell tervezniük a napjukat.
  7. Másrészt – szervezői szempontból „szerencsétlen” módon – a munkáltatónak megfelelő ideje van „letörni” a sztrájkot (ehhez rendelkezésre álló munkajogi és humánerőforrás eszközökkel), hiszen jó előre tudja már, hogy milyen munkavállalói érintetti körrel kell (járatokra bontva) számolnia.
  8. Így a sztrájk „eredményességével” és „támogatottságával” kapcsolatban két számot lehet egyértelműen bemutatni (amellett, hogy természetesen a végső lényege az ilyen direkt munkaügyi akcióknak az, hogy a sztrájkkövetelések teljesítése felé haladjanak a folyamatok). A tervezett és végül kimaradt járatok száma és aránya, illetve azoknak a száma és aránya, akiknek volt lehetőségük részt venni a munkabeszüntetésben, s végül éltek ezzel a jogukkal. Magyarán: hiába dolgozik egy munkáltatónál 20000 munkavállaló, ha a fentiekben bemutatott szabályozás okán csak 5000 vehetett részt a sztrájkban, s végül 2500-an szüntették be a munkát, akkor a sztrájk támogatottsága 50%-os és nem 12,5%-os.

Dr. Szabó Imre Szilárd, PhD, ügyvéd, ügyvezető alelnök, Munkástanácsok Országos Szövetsége