Az alábbiakban Perényi József, a Munkástanácsok nyugdíjas tagozatának elnöke köszöntője olvasható:
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Nagy tisztelettel köszöntöm Önöket, és egyúttal megköszönöm, hogy jelenlétükkel emelik hagyományos megemlékezésünk méltóságát.
Sokunk számára felemelő érzés felidézni azokat a sorsfordító eseményeket, amelyek nemzetté válásunkhoz és magyarságtudatunk kialakulásához vezettek.
De pontosan mire is emlékezünk ezen a napon, itt és most?
1956. október 28-a vasárnap volt, amikor megyénk munkavállalóinak küldöttei itt gyűltek össze, az akkori Szakszervezeti Székházban. Azért jöttek, hogy saját és családjaik jobb életkörülményeinek reményében megalakítsák a Baranya Megyei Munkástanácsot, amely az országos Munkástanácsok része lett.
A fiatalok gyakran kérdezik: Mi volt az előzménye annak, hogy szinte az egész ország egyszerre kiáltotta: „ELÉG VOLT!”?
Az embereknek elegük lett:
- A nép nevében hozott, de nem a nép érdekében született intézkedésekből,
- A népnyúzó proletárdiktatúrából,
- Az esztelen gazdaságirányításból,
- És elegük lett az alacsony életszínvonalért felelős, hazug kommunista vezetésből is.
A fokozódó elégedetlenség és az elfojtott düh nyomán egyre erősebben parázslott az emberek lelkében a változás vágya. De arra kevesen gondoltak, hogy szembeszállnak a világ egyik legnagyobb elnyomó gépezetével.
Még kevesebben gondolták, hogy órák alatt összeomlik az a kommunista erőszakszervezet, amelyet addig mindenhatónak és legyőzhetetlennek hittek.
- október 23-án született meg az a szikra, amely lángra lobbantotta az emberekben és a társadalomban szunnyadó ellenállást. Azóta sokak számára ez a nap a kommunista rendszer csődjének szimbóluma lett.
Másnap, október 24-én, a munkahelyek többségében megalakultak a Munkástanácsok. De mit is akartak a Munkástanácsok? Ők AKARTÁK:
- Az ország függetlenségét,
- A parlamentáris demokráciát,
- A többpártrendszert,
- A szabad választásokat,
- A szólás- és gyülekezési szabadságot,
- Független, szabad szakszervezeteket,
- Munkás önigazgatást a „munkahely legyen a munkásoké” szlogen jegyében.
Október 28-án győzni látszott a magyar forradalom és szabadságharc, de a Moszkvában ülésező kommunista vezetők a fegyveres beavatkozást választották, ami sajnos 1956. november 4-én be is következett.
A Munkástanácsok történelmi szerepe ekkor kezdődött igazán, amikor a szovjet tankok megjelentek az utcákon, és a munkahelyeken a pufajkások terrorizálták az embereket. Ezt az időszakot nevezzük „Második, Fegyvertelen Forradalomnak.” Hiába hozta meg Kádár és bandája a Parlamentben az intézkedéseiket, az ország valódi irányítása nem az ő kezükben volt.
A mindennapi élet irányítása egy olyan intézményhez került, amely csak néhány hetes múltra tekintett vissza, de valós, össznépi politikai erővé nőtte ki magát: ezek voltak a Munkástanácsok.
Az előbbieket érzékelve, és megegyezési szándékot mutatva, Kádár november 22-én rendeletben törvényesítette a Munkástanácsok működését. Ennek nyomán megalakult a Nagybudapesti Központi Munkástanács, amelynek december 8-i ülésén történt az a szörnyű esemény, hogy megtudták: Salgótarjánban a kommunista vezetés sortüzet lövetett az ártatlan tüntetőkre, akik a Munkástanács vezetők kiszabadítását követelték. A sortűz 131 ártatlan életet követelt, és több mint 150 ember megsebesült.
A Munkástanács december 11-12-ére kétnapos országos sztrájkot hirdetett. Kádár azonban december 9-én visszavonta a Munkástanácsok működését engedélyező felhatalmazást, és a két napos sztrájk alatt letartóztatták Rácz Sándort és Bali Sándort, a Munkástanácsok két vezetőjét, akik éveket töltöttek börtönben.
Az 1957–1962 közötti megtorlás időszakában több mint 300 embert juttattak bitófára, és sokukat jeltelen sírokba temették. A halálos áldozatok pontos száma a mai napig ismeretlen. Kevesen tudják, hogy 1961-ig az országban a monarchia korabeli „Csemegi-kódex” volt érvényben, amely szerint halálbüntetés csak emberölés esetén volt kiszabható.
Úgy tudom, egyedülálló Magyarországon, hogy forradalom és szabadságharc kitörésének egy hónapos évfordulóján, november 23-án megalakult a Baranya Megyei Központi Munkástanács. A kommunista diktatúra 1957-ben letartóztatta a pécsi és baranyai Munkástanács vezetőit, és börtönbüntetésre ítélték őket. Többségük a rendszerváltásig, sőt még azután sem kapott igazságot vagy elégtételt.
De mit üzen számunkra ma 1956 eszmeisége?
Az 1956-os forradalom és szabadságharc legfontosabb üzenete a szabadság, amely azt jelenti, hogy ne döntsenek rólunk nélkülünk!
Bátor elődeink bebizonyították, hogy nincs olyan elnyomó hatalom, amelyet ne lehetne megingatni összefogással és kitartással. Amikor nemzetünk jobbításáért cselekszünk, mindig azt kell szem előtt tartanunk, ami összeköt bennünket, nem azt, ami elválaszt!
Az emlékmű, amely előtt most állunk, a rendszerváltás hajnalán született, Dévényi Sándor építész tervei alapján, és 1991. október 23-án avattuk fel. Azóta minden évben itt emlékezünk meg a Munkástanácsok 1956-os szerepéről.
Zárásként engedjék meg, hogy idézzek Albert Camus Nobel-díjas francia író „Magyarok vére” című 1957-es esszéjéből:
„A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és az igazságért, mint bármelyik nép az elmúlt húsz évben!”
Kérem, helyezzék el a megemlékezés és a hála koszorúit!
