A Munkástanácsok Országos Szövetsége konzorciumi partnereivel (Magyar Iparszövetség, Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés) újabb három területen indította el foglalkozás-egészségügyi projektjét, melyeknek sajtótnyilvános nyitó rendezvényeit Tatabányán tartották, 2018. augusztus 7-én és 8-án.

A rendezvények nagy érdeklődés mellett zajlottak, számtalan kérdés és probléma vetődött fel, amelyre a projektek végrehajtása során keresik a választ a konzorciumi partnerek.

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) megvalósuló projekt keretein belül, a már korábban elindított három ágazat mellett, újabb három erősen problematikus területen vizsgálják a teendőket a konvergencia régiókban.

A munkaegészségügy és a munkabiztonság komplex fejlesztésére ezúttal az élelmiszer –és italgyártás ágazatokban kerül sor, melynek projektgazdája a Magyar Iparszövetség (OKISZ) és a Munkástanácsok Országos Szövetségének konzorciuma. Emellett zajlik a projekt a feldolgozóiparban is, amely magában foglalja a fonott áru gyártást, papír, nyomdai és sokszorosítási tevékenységet, valamint a bútorgyártást is, melyben a fenti két szervezet mellett részt vesz az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülése (ÉSZT) is.

Harmadik érintett kör a pénzügyi ágazat, melybe bele tartozik az információ, kommunikáció, pénzügy, biztosítási tevékenység, ingatlanügyek, szakmai tudományos, műszaki tevékenység. A projektet az OKISZ és a Munkástanácsok fogja össze.

A projektnyitó rendezvényen részt vett a Munkástanácsok részéről Fekete Anikó, a projekt menedzsere, Idrányi Flóra, a Munkástanácsok Országos Szövetsége kommunikációs vezetője és Komáromi Katalin, a Munkástanácsok Komárom-Esztergom megyei elnöke, aki egyben a projekt egyik szakmai tanácsadója is.

A projektnyitó beszélgetésen elhangzott, hogy a statisztikák szerint nő a munkahelyi balesetek száma, miközben a foglalkozás-egészségügyi és munkavédelmi ellenőrzés országos hálózata az utóbbi évtizedekben leépült. A rosszul értelmezett bürokráciacsökkentés keretében a munkaügyi ellenőrzés országos intézeti státusát elvesztette, egy minisztériumi főosztállyá csökkent az ezzel foglalkozó létszám, a kapacitásait és jogosítványait megnyirbálták.

A Munkástanácsok másfél-két évtizede kiemelten foglalkozik a foglalkozás-egészségügy, munkabiztonság, munkavédelem területén tapasztalt jelenségekkel. Az összegyűlt ismereteink alapján el kell mondani, a helyzet romlása már 1995-ben elindult, amikor a foglalkozás-egészségügy ellenőrzése az egészségügyi tárcától a gazdasági tárcához került, s az egész rendszert piacosították.

A probléma kezelésére megoldást találhatunk, ha a munkaadók és munkavállalók közösen tájékozódnak a mostani helyzetről, felméréseket készítenek és ezek alapján javaslatokat tesznek a biztonság javítására, foglalkozás-egészségügyi és munkaügyi ellenőrzési rendszer átalakítására. A már futó és most induló projektek keretében a szociális partnerek megismerkednek a foglalkozás-egészségügyi, munkavédelmi, munkabiztonsági szakma országos hálózatával, munkakapcsolat alakul ki köztük, ami később, a hétköznapi munkában nagy segítség lehet minden szereplőnek. A projekt végén pedig a tapasztalatok jó alapot adnak ahhoz, hogy megmondjuk, mit kellene tenni Magyarországon a foglalkozás-egészségügy javítására, megváltoztatására.

A projektek közvetlen célja egy komplex munkavédelmi programok megvalósítása, a munkahelyek fizikai és mentális szempontból biztonságosabbá tétele, a munkavállalók és munkaadók részére történő munkavédelmi témájú képzés és segítségnyújtás más országok és egyes ágazatok, kutatások példái alapján, a munkahelyi légkör, a termelékenység, a hatékonyság javítása, illetve az egészségügyi és társadalombiztosítási költségek csökkentése.

Ezek a célok olyan konkrét feladatok elvégzésével valósulnak meg a 2019.május 31-ig tartó projektek során, mint az ágazatspecifikus kutatás, munkavédelmi képviselők ágazatspecifikus képzési tananyagfejlesztése, online munkavédelmi és munkaegészségügyi eszközök és tájékoztató kiadványok készítése és terjesztése, médiakampány megvalósítása, rendezvények szervezése, honlap készítése, munkavédelmi képviselő képzésének lebonyolítása, online munkavédelmi eszközök kidolgozása.

A rendezvényen felszólalt Vadász György, az OKISZ elnöke, aki elmondta: a Vállalkozásfejlesztési Tanácsülésen felvetődött, hogy a munkavállalók elégedetlenek a munkahelyi biztonsággal. Elegendő-e a gazdaság fejlettségéhez képest mindaz, amit a munkahelyek biztosítanak a munkavállalóknak ezen a téren? Mit tudunk tenni annak érdekében, hogy felgyorsítsuk a felzárkózást? Gyorsan kialakult az a kép, hogy a munkaadóknak és a munkavállalóknak csak összefogva, együtt lehet a feltett kérdésekre releváns választ adni. Látni kell, hogy az utóbbi időben a gazdasági fellendüléssel enyhült a feszültség és nőtt a mozgástér. Ahhoz, hogy a munkavállalókat itthon tartsuk, a munkahelyi biztonságot is javítani kell.

A Magyar Iparszövetség elnöke kiemelte: „Ez a projekt azt a célt szolgálja, hogy konzultáljunk a munkavállalókkal. Ha kapunk egy komplex képet, amely a problémák gyökeréig mutat ebben a kérdésben, az olyan válaszokat generálhat, amelyek megvalósítása a gazdasági növekedést segíti.”

Kuti László, az ÉSZT elnöke hozzátette: „A tudatformálás mind a munkaadói, mind a munkavállalói oldalon nagyon fontos. A foglalkozás-egészségügyet komolyan kell venni, mert az elhanyagolt munkavállalói egészség, beleértve a fizikai és pszichikai károsodásokat, komoly gazdasági károkat okoz. Az egyén szintjére lebontva azt látjuk a szakszervezetekben, hogy a munkavállalók gyakran minimális előnyökért képesek az egészségüket kockáztatni. Elemi társadalmi érdek ezen a szemléleten változtatni.”