A RERUM NOVARUM enciklika
megjelenésének 90. évfordulója alkalmából
A munka sajátosan emberi tevékenység
1. Munkát végezve kell az embernek megszereznie mindennapi kenyerét,[1]ugyanakkor munkájával mozdítja elő a technika és a tudományok szüntelen fejlődését, különösen pedig a társadalom – amelyben testvéreivel együtt él – erkölcsi és kulturális életének folyamatos kibontakozását. A „munka” minden olyan tevékenységet jelöl, amit az ember végez, tekintet nélkül jellegére és körülményeire; azaz így nevezünk bármilyen emberi cselekedetet, amelyet munkának tartanak vagy kell tartanunk a sokféle tevékenységi forma közül, amire az ember képes és emberi képességeinél fogva természete szerint alkalmas. Az ember – akit Isten a maga képére és hasonlatosságára teremtett,[2] és aki azt a feladatot kapta ebben a látható világban, hogy hajtsa uralma alá a földet[3] –, kezdettől fogva munkavégzésre hivatott, hogy vállalja a munkát. A munka azonjegyek egyike, amelyek az embert a többi élőlénytől megkülönböztetik; azoktól az élőlényektől, amelyeknek létfenntartó tevékenységét nem lehet munkának nevezni. Ugyanis egyedül az ember alkalmas a munkára, egyedül az ember dolgozik, s ezzel tölti földi életét. Éppen ezért a munka magán viseli az ember és az ember mivoltának sajátos jegyét, a személyek közösségében dolgozók személy jegyét. Ez a jel nyilvánvalóvá teszi, hogy, valójában mi a munka és bizonyos értelemben annak természetét is meghatározza.
II. A szociális kérdés és a munka
A) A MUNKA A RERUM NOVARUM ÓTA ELTELT KILENCVEN ESZTENDŐBEN
Az Egyház útja a dolgozó ember
2. Mivel idén május 15-én volt 90 éve, hogy XIII. Leó pápának, a „szociális kérdés” jeles taglalójának Rerum Novarum kezdetű, kiemelkedő jelentőségű enciklikája megjelent, e megnyilatkozásunkat az emberi munkának, vagy még inkább magának az embernek kívánjuk szentelni, aki – amint ezt tapasztaljuk –, a munka nagyon széles területén tevékenykedik. Ha ugyanis – miként a Péter Római Székében való szolgálatunk kezdetén kibocsátott Redemptor hominis enciklikánkban mondottuk – az ember „az Egyház első és legfontosabb útja”,[4] mégpedig a Krisztus által véghezvitt Megváltás kifürkészhetetlen misztériuma miatt, szüntelenül vissza kell térnünk ehhez az úthoz, s mindig új igyekezettel, törekvéssel kell követnünk azon szempontok szerint, amelyek alkalmazásával ez az út az ember földi életének teljes gazdagságát, s ugyanakkor minden fáradságát is feltárja.
A munka és az ember elválaszthatatlan
3. Az állandó és elsőrendű szempontok közé tartozik a munka, amely mindig szorosan kötődik az adott korhoz, éppen ezért megköveteli, hogy újra meg újra felfigyeljünk rá és megfelelően értékeljük. Mivel állandóan új kérdések és problémákmerülnek fel, mindig új remények ébrednek, de félelmek és fenyegetések is riasztanak, amelyek mind az emberi élet ezen elsődleges szempontjához kapcsolódnak; a munka ugyanis az ember mindennapos életének tartozéka; belőle meríti sajátos és különleges méltóságát; ugyanakkor benne szinte mérhetővé válik az emberi fáradság, a fájdalom, a hányattatás és az igazságtalanság, amelyek egyre inkább áthatják a közösségi életet, akár egy nemzet határain belül, akár nemzetközi szinten. Amennyiben igaz, hogy az ember keze munkáját fogyasztja[5]– azaz nemcsak a mindennapi kenyerét, amellyel testét táplálja, hanem a szellemi kultúrának, az emberi civilizációnak, a fejlődésnek és a tudománynak a kenyerét is – annyiban igaz az is, hogy az ember ezt a kenyeret mindig „arca verítékével”[6]eszi, azaz nem csupán saját erőfeszítésével és fáradságával, hanem nagyon sok olyan feszültség, konfliktus és megkülönböztetés közepette is, amelyek a munkával kapcsolatosak, s így az egyes társadalmak és az egész emberi nem életét is megzavarják
A világgal együtt a munka is változik
4. A Rerum Novarum enciklika 90. évfordulójának emlékét ünnepeljük, miközben technikai, gazdasági és politikai téren új fejlődés hajnalán állunk, amely sok szakértő véleménye szerint a munka és a termelés egészét tekintve nem kisebb jelentőséggel bír, mint az elmúlt évszázad ipari forradalma. Ebben a vonatkozásban különböző tényezőknek általános jelentőségük van: a termelés sok területén egyre növekvő automatizáció; a nyersanyagok és az energia árának növekedése; a természeti kincsek korlátozott voltának és a tűrhetetlen környezetszennyezésnek növekvő felismerése; olyan népek megjelenése a világ nyilvánossága előtt, amelyek századokon át gyarmati sorban éltek és most – miután felszabadultak – törvényes helyüket követelik a nemzetek között és a nemzetközi kapcsolatokban. Ezek az új körülmények egy új rendet kívánnak és a mai gazdasági struktúrák, valamint a munkamegosztás megfelelőátalakítását teszik szükségessé. Valószínű, hogy e változások következtében a munkások hatalmas tömege miatt szakmunkások serege – sajnos –legalább egy időre munkanélküliségbe kényszerül, vagy a körülmények arra késztetik őket, hogy új szakmát tanuljanak; mint ahogy az is nagyon valószínűnek látszik, hogy a gazdagabb régiókban az anyagi javak bősége és gyors növekedése csökkenni fog. Mindazonáltal e megváltozott körülmények sok százmillió ember számára – akik most megalázó és méltatlan nyomorban élnek – meghozhatják a reményt és a fölemelkedést is.
Az Egyház feladata a dolgozó ember védelme
5. Nem az Egyház dolga, hogy tudományoson kutassa azokat a lehetséges következményeket, amelyek az emberi közösség e változásaiból adódhatnak. Az Egyház azonban feladatának tekinti, hogy a dolgozó emberek jogait és méltóságát mindig felszínre hozza és tiltakozzon az olyan körülmények ellen, amelyek közepette ezek megsérülnek; továbbá, hogy azon fáradozzon, hogy az ilyen változások az ember és a társadalom valódi fejlődését eredményezzék.
B) AZ EGYHÁZ SZOCIÁLIS TANÍTÁSÁNAK ÉS TEVÉKENYSÉGÉNEK SZERVES KIBONTAKOZÁSA
„Régit és újat” hozunk elő a munkáról
6. Mivel a munka az emberhez tartozó probléma, kétségtelenül annak a „szociális kérdésnek” középpontjában áll, amelyre az említett enciklika megjelenése óta eltelt közel száz esztendő alatt különösen is irányult az Egyház tanítása és amelyhez apostoli küldetésének ilyen jellegű kezdeményezései kapcsolódtak. Ha jelen elmélkedésünkkel a munka felé fordulunk, azt nem az eddigiektől függetlenül akarjuk tenni, hanem megőrizve a megfelelő kapcsolatot ennek a tanításnak és az ilyen kezdeményezéseknek egész hagyományával. Miközben így járunk el az Evangélium útmutatása szerint, arra törekszünk, hogy az Evangélium kincstárából„újat és régit” hozzunk elő.[7] Kétségtelen ugyanis, hogy a munka „régi dolog”; annyira régi, mint maga az ember és az emberi élet a földön. Mindazonáltal az ember általános állapota a mai világban – amelyet összefüggéseiben és részleteiben is feltártak, azaz földrajzi, kulturális és politikai szempontok szerint – megköveteli, hogy felfedezzük az „emberi munka” új jelentéseit, és megfogalmazzuk azokat az új feladatokat, amelyek ezen a téren minden egyes ember, család, nemzet, az egész emberi nem, továbbá az Egyház előtt állnak.
A szociális kérdés és az Egyház
7. A Rerum Novarum enciklika megjelenése óta eltelt időben a szociális kérdés szüntelenül lekötötte az Egyház figyelmét. Erről tanúskodnak a Tanítóhivatal megnyilatkozásai – akár a pápák bocsátották ki, akár a II. Vatikáni Zsinat fogalmazta meg azokat –, továbbá az egyes püspöki karok nyilatkozatai és különböző szervezetek tevékenysége, melyekben vagy elméletileg taglalták a témát, vagy az apostoli törekvéseket megvalósították nemzetközi szinten, vagy a helyi Egyházak keretei között. Nehéz volna ezen a helyen részletesen felsorolni mindent, amivel az Egyház és a keresztények a szociális kérdés mellett – azt vallásos feladatként vállalva – elkötelezték magukat; ugyanis túl sokat kellene mondanunk. Mintegy a Zsinat gyümölcse lett az a legfelső szintű szervezet, amely e témában mindennek koordináló központja, a Justitia et Pax pápai bizottság, melynek az egyes Püspökkari Konferenciáknál is megvan a megfelelő szerve. E bizottságnak már a neve is nagyon kifejező, ugyanis mutatja, hogy a szociális kérdést a maga teljes bonyolultságában kell szemlélni. Az igazságosság védelmezésének feladatát ugyanis nagyon szorosan össze kell kapcsolni a mai világ békéje megőrzésének feladatával. E kettős feladatnak kétségtelenül kedvez az a gyötrelmekkel teli tapasztalat, amelyet az egész földkerekséget pusztító két világháborúból merítettünk; e háborúk csapásai az elmúlt 90 év folyamán mind Európának, mind a többi kontinensnek sok részét sújtották. E kettős feladat megoldása mellett szól egész különlegesen a második világháború, továbbá az atomháború fenyegető réme és az ebből következő borzalmas kép, amely az emberiség önpusztítását idézi fel
A szociális kérdés kibontakozása
8. Ha nyomon követjük a legfelső Egyházi Tanítóhivatal ilyen jellegűdokumentumainak sorát, azok kifejezetten megerősítik ezt a problémafölvetést. Ami a világ békéjét illeti, annak kulcsát XXIII. János pápa Pacem in terris kezdetű enciklikája tartalmazza. Ha pedig a társadalmi igazságosság kérdésének alakulását tekintjük, a következőket kell megjegyeznünk: abban az időszakban, amely aRerum Novarum és a hasonló tartalmú, XI. Pius pápa által kibocsátottQuadragesimo anno között eltelt, az Egyház tanítása elsősorban az úgynevezett munkás-kérdést érintette, és azt egy-egy nemzet határai között tárgyalta; a rákövetkező időben ugyanez a tanítás már a földkerekség egészét tartja szem előtt. A javak egyenlőtlen elosztása, a nyomor, s hogy vannak a földnek gazdag és éhező térségei, a kiegyenlítést követelik, s annak az útnak a megtalálását, amely a javak igazságosabb elosztásához vezet. Erre vonatkozik az a tanítás, amelyet XXII. János pápa Mater et Magistra enciklikájában, a II. Vatikáni Zsinat Gaudium et spes kezdetű lelkipásztori konstitúciójában, és VI. Pál pápa Populorum progressio kezdetű enciklikájában találunk.
Az osztály-problémából világ-probléma lett
9. Az Egyház tanításának és cselekvésének, amelyet a szociális kérdés ügyében magára vállalt, ilyen jellegű kibontakozása teljesen megfelel a tények tárgyilagos ismeretének. Mert korábban e kérdés boncolgatásakor a hangsúly elsősorban a társadalmi rendeken, az „osztályokon” volt, újabban azonban a hangsúly a világot érintő kérdésekre került. Így nem csupán az „osztály” környezetét vesszük figyelembe hanem az egyenlőtlenség és igazságtalanság egész világot átszövő hálózatát is. Olyannyira, hogy nem csupán az „osztály”-szempontot, hanem az egész földkerekséget érintő feladatokat is tekintetbe vesszük, amelyek segítenek abban, hogy a mai világban rátaláljunk az igazságossághoz vezető útra. A jelen kor világának mélyebb vizsgálata a társadalmi igazságtalanságok korábbi kutatásának eredményeit is teljesebben feltárja; ez azokban a törekvésekben mutatkozik meg, amelyek arra irányulnak, hogy megszülessen a földön az igazságosság, s ne palástolják el azokat az igazságtalan struktúrákat, melyeknek vizsgálata és megváltozása a földkerekség méreteiben válik szükségessé.
C) A MUNKA A SZOCIÁLIS KÉRDÉS SARKPONTJA
A munka és a szociális kérdés összetartozása
10. Ebben a folyamatban – akár a társadalmi valóság objektív megismeréséről, akár a bonyolultan összetett szociális kérdésre vonatkozó egyházi tanításról van szó – az emberi munkára irányadó kérdés nyilvánvalóan gyakran fölmerült. Ez ugyanis a társadalmi életnek és az egyház tanításának is biztos és állandó eleme. Egyébként az egyházi tanításban e kérdés vizsgálata sokkal régebbi, semhogy be lehetne szorítani ebbe a kilencven esztendőbe. Hiszen az Egyház tanítása – mint forrásból – a Bibliából ered, a Teremtés könyvétől kezdve s főként az Evangéliumból és az apostoli iratokból. Az Egyház különböző korok igényeinek megfelelően már a korábbi századokban is foglalkozott a munka kérdésével az emberről és a társadalmi életről szóló tanításában, különösen pedig a társadalmi erkölcs témakörében. A római pápák ezt örökségként vették át elődeiktől, és a szociális kérdés újabb elemezésével gazdagították, leginkább a Rerum Novarum enciklikában. E kérdés taglalásában a munka problémáját elmélyítették és az új helyzethez alkalmazták, szilárdan őrizve az igazságnak azt a keresztény alapját, amit öröknek lehet mondani.
11. Ha a jelen megnyilatkozásban újra erről a témáról tárgyalunk – anélkül, hogy szándékunkban állna minden részletét érinteni –, azt nem annyira azért tesszük, hogy összegyűjtsük és megismételjük mindazt, ami az Egyház tanításában már benne van, hanem inkább azért, hogy megmutassuk – talán világosabban, mint eddig –, hogy az emberi munka az egész szociális kérdésnek minden valószínűség szerint elsődleges sarkpontja, ha ezt a kérdést valóban úgy akarjuk vizsgálni, hogy az embernek javát szolgálja. Ha az állandóan felvetődő és napról napra bonyolultabbá váló szociális kérdés megoldását – vagy helyesebben szólva: fokozatos megoldását – keressük, azzal a szándékkal, hogy az emberi élet emberibbé váljon,[8] akkor ez a sarkpont, azaz az emberi munka, perdöntő és elsődleges jelentőségű.
A) A TEREMTÉS Könyvében Az embert Isten rendelte a munkára
12. Az Egyháznak meggyőződése, hogy az emberi munka az ember földi életének alapvető tényezője. E meggyőződésében meg is erősödik, ha beletekint az emberről szóló tudományok – az antropológia, az őslénytan, a történelem, a szociológia, a pszichológia és más tudományok – gazdag kincstárába, mert mind cáfolhatatlanul tanúskodnak ezen igazság mellett. Ezt a biztos ismeretet azonban az Egyház elsősorban Isten kinyilatkoztatott igéjének forrásából meríti úgy, hogy ez az értelemben élő meggyőződés egyúttal hitből fakadó meggyőződés is legyen. Ennek oka pedig az – és már most érdemes fölfigyelnünk erre –, hogy az Egyház hisz az emberben. Mert nemcsak történeti tapasztalatok alapján, s nem is a tudományos megismerés különféle módszereivel közelít az emberhez, hanem elsősorban az élő Isten kinyilatkoztatott igéjének ragyogó fényében. Amikor az ember felé fordul, arra törekszik az Egyház, hogy feltárja azt az örök tervet és a természetet felülmúló rendeltetést, amelyet az élő Isten, a Teremtő és Megváltó neki kijelölt.
„Hajtsátok uralmatok alá a földet!”
13. Az Egyház már a Teremtés könyvének első lapjain felfedezi a forrást és az okot ahhoz, hogy meggyőződésévé váljék: az ember földi életének egyik elsődleges tényezője a munka. E szentírási helyek vizsgálata rádöbbent minket arra, hogy – jóllehet a gondolatok előadási módja archaikus – az emberről alapvető igazságokat jelentenek ki. Ezt már magában a teremtéstörténetben is megtaláljuk. Olyan igazságok ezek, amelyek kezdettől fogva érvényesek az emberre, és földi életét nagy vonásokban körvonalazzák, akár az ősi ártatlanság állapotában, akár annak a kezdeti szövetségnek bűnnel való megszegése után, amelyet a Teremtő magában az emberben teremtményével kötött. Amikor az „Isten képmására… férfinak és nőnek”[9] teremtett ember ezeket a szavakat hallja: „növekedjetek és sokasodjatok és töltsétek be a földet, s hajtsátok uralmatok alá”,[10] a mondottak – ámbár nem közvetlenül és nem kifejezetten a munkára vonatkoznak – mellesleg minden kétséget kizáróan jelzik a világban végrehajtandó tevékenységet; s mi több, a maga rejtett lényegét is megmutatják. Az ember ugyanis mint Isten képmása a többi dolgok fölött áll, mert Teremtőjétől kapta a parancsot, hogy hajtsa uralma alá a földet. Az emberben pedig, bárki emberfia legyen is az, amikor ezt a parancsot végrehajtja, a mindenség Teremtőjének tevékenysége tükröződik.
Az ember a munka által „uralkodik” a földön
14. A munka – amennyiben „tárgyas” cselekvésnek tekintjük, azaz olyannak, amely az emberi alanyból indul ki és egy külső tárgyra irányul – feltételezi, hogy az ember sajátos módon uralkodjék a földön, s ugyanakkor ezt az uralmat megerősíti és előmozdítja. A „föld” szó, amely a Szentírás lapjain előfordul, elsősorban nyilvánvalóan úgy értendő, hogy a látható mindenségnek azt a részét jelzi, amelyen az ember lakik, de ugyanez a szó tágabb értelemben magában foglalja az egész látható világot azon határokon belül, amelyeken belül az ember képességeit kifejti és gyakorolja, s olyan tevékenységeket folytat, melyekkel kielégíti szükségleteit. A „hajtsátok uralmatok alá a földet” kifejezésnek beláthatatlan jelentősége van; ugyanis jelenti mindazokat a javakat, amelyek a földben (és az egész látható világban) el vannak rejtve, és vallási indíttatásból is eredő emberi cselekvéssel fölfedezhetők és megfelelő módon felhasználhatók. Így tehát a Szentírás elején álló szavak szüntelenül a mindenkori jelenre is vonatkoznak. Hasonlóképpen magukban foglalják a gazdasági élet és a civilizáció minden letűnt korszakát, a mi korunkat is, a jövendőt is, s a fejlődésnek azon fokait is, amelyek bizonyos fokig már sejthetők, de nagyrészt az ember előtt még majdnem ismeretlenek és titokzatosak.
A fejlődés nem lép túl a teremtés rendjén
15. Néha beszélünk olyan korszakokról, amikor a gazdasági életben és a civilizációban – akár az egész emberi nemet tekintve, akár egyes nemzeteket – a fejlődés „felgyorsul.” Az ilyenfajta felgyorsulás a természettudományokkal és a technikával, leginkább pedig a társadalmi-gazdasági élettel kapcsolatos jelentős találmányokkal függ össze, mégis azt kell mondanunk, hogy ez a gyorsulás egyáltalán nem lép túl azon, amit ennek a szentírási szövegnek ősi igéi lényegileg tartalmaznak. Az ember ugyanis, aki munkájával egyre inkább a föld urává válik és magával a munkával erősíti uralmát a látható világban, minden körülmények között és az ilyen fejlődés minden fokán megmarad azon az úton, amelyet a Teremtő kezdeti elrendelése határozott meg. Ez az elrendelés szükségszerűen és elválaszthatatlan módon kötődik ahhoz, hogy az ember, a férfi és a nő, „Isten képmására” teremtetett. A dolgoknak ez a rendje egyetemes, mivel mindenkit magába foglal: minden egyes nemzedéket, a gazdasági és kulturális fejlődés minden fokát; s egyúttal ez az a rend, amely minden emberben, bárki legyen is az, tudatossá válik. Minden ember beletartozik ebbe a rendbe; minden egyed megfelelő és megszámlálhatatlan módon részesedik ebben a mérhetetlen rendben, melynek következtében az ember a munkája által „uralma alá hajtja a földet.”
B) A MUNKA TÁRGYI ÉRTELEMBEN: A TECHNIKA
Minden munkában az „uralkodás” valósul meg
16. Annak a tevékenységnek egyetemessége és sokfélesége, amellyel uralmunk alá hajtjuk a földet, szemlélteti az emberi munkát, mert az ember a föld fölötti uralmat a munkában és a munka segítségével gyakorolja. Innen világosodik meg azobjektíven fölfogott munka értelme, s ennek jelentése az emberi kultúrának és civilizációnak különböző korszakaiban ténylegesen megmutatkozott. Az ember ugyanis már azzal uralkodik a földön, hogy állatokat szelídít, azokat eteti, és belőlük nyeri a szükséges táplálékot és ruházatot; illetve azáltal, hogy a földről és a tengerből összegyűjti a természet gyümölcseit. Ennél sokkal jobban uralma alá hajtja a földet akkor, amikor művelni kezdi, és feldolgozván termékeit, a saját igényei szerint formálja azokat. Tehát a mezőgazdasági kultúra a gazdasági tevékenység elsődleges területe, s az emberi munka közvetítésével nélkülözhetetlen tényezője a termelésnek. Az ipar pedig mindig abban áll, hogy a föld kincseit – akár a természetben élő élőlényekről, akár a mezőgazdaság terményeiről, akár a vegyészet eredményeiről van szó – feldolgozza emberi munkával, ti. az ember fizikai és szellemi munkájával. Bizonyos értelemben ugyanezt kell mondanunk a szolgáltató iparról is, továbbá a tisztán elméleti vagy gyakorlati célokat szolgáló kutatásról is.
A technika átalakítja a munkát
17. Az ember tevékenysége az iparban és a földművelésben gyakran már nem munka, legalábbis nem kétkezi munka, mivel az ember kezének és izmainak munkáját napról napra tökéletesebb gépek és automatikák segítik. Nemcsak az iparban, hanem a mezőgazdaságban is tanúi vagyunk egy olyan változásnak, amelyet a fejlődő tudomány és technika váltott ki. Általános értelemben szólva, történetileg ez volt az oka annak a civilizációs szempontból nagy társadalmi változásnak, amely az iparosodás kezdetétől tart, és ehhez járulnak még az új technikai eredmények, mint az elektronika, vagy ezekben az években a mikroprocesszorok.
A munka alanya azonban változatlanul az ember
18. Jóllehet az ipar gépesítése során úgy tűnhet, hogy a gép „dolgozik”, az ember pedig csupán felügyel a gépre és különböző módokon tökéletesíti és segíti azt, mégis igaz, hogy éppen az iparosodás az oka annak, hogy az emberi munka problémái új szempontokból merülnek föl. Akár a gépek első megjelenése az iparban, aminek következtében az ún. munkáskérdés keletkezett, akár az utána következő változtatások, amikor már a nagyipar bontakozott ki, s azok is, amik e korszak után következtek, világosan megmutatják, hogy az egyre jobban gépesített munka időszakában is maga az ember marad a munka alanya.
A technika lehet társ és ellenség
19. Az ipar és a vele kapcsolatos egyéb területek együttes fejlődése – s e kapcsolódó területek közül az újabb vívmányok az elektronikában, főleg a miniatürizálás, az információközlés, a távvezérlés és mások – kifejezik, hogy milyen nagy szerepet játszik a munka cselekvő alanya és tárgya (s itt a „tárgy” a szó legtágabb értelmében veendő) kölcsönös kapcsolatában a munkának az a társa, amely az emberi értelem szülötte: a technika. Az a technika,amelyen itt nem a munkavégzés képességét vagy az arra való alkalmasságot értjük, hanem azon eszközök összességét, amelyeket az ember a munkában használ – és amely minden kétség nélkül társa az embernek. Általa ugyanis a munka termelékenyebb, tökéletesebb és gyorsabb lesz. A tudomány haladásával a technika teszi lehetővé, hogy a termék mennyiségileg is több és minőségileg is jobb legyen.
Mindazonáltal néha előfordul, hogy a technikából nem társ, hanem az ember ellensége lesz, például amikor a munkavégzés során gépekkel „váltják fel” az embert, megfosztva minden személyes alkotási örömtől, s attól a késztetéstől, hogy teremtő munkát végezzen és kötelezettségeket vállaljon magára. Ez történt akkor is, amikor a gép sok munkást megfosztott munkahelyétől, vagy amikor a gépet fölmagasztalták, és az embert rabszolgájává alázták.
A technikában is az „uralkodás” jelenik meg
20. Ha tehát a „hajtsátok uralmatok alá a földet” szentírási igéket, melyek a teremtés kezdetén hangzottak el, úgy értjük, hogy korunkhoz – az ipari forradalom és az után következő idők korához – is szólnak, akkor kétségtelenül magukban foglalják a technikával való kapcsolatot is, azaz vonatkoznak mindazokra a gépekre és mechanizmusokra, amelyeket az emberi szellem alkotott és amelyek történetileg bizonyítják az ember uralmát a természet fölött.
A technika új kérdések elé állít mindenkit
21. Az emberiség történelmének legutóbbi szakasza, különösen bizonyos társadalmakban kialakította azt a szemléletet, hogy a gazdasági fejlődés elsődleges feltétele a technika. A technika eluralkodásával együtt nagyon fontos kérdések merültek fel és merülnek fel szüntelenül, amelyek az emberi munkára irányulnak, mégpedig a munka alanya szempontjából, aki maga az ember. E kérdéseknek egész különleges súlyt adnak az etikai és társadalom-etikai jellegű érvek és viták. Éppen ezért ezek a kérdések szinte szünet nélkül válaszra késztetik a különféle intézményeket, az államokat és azok vezetőit, a nemzetközi szervezeteket és társaságokat, sőt magát az Egyházat is.
C) A MUNKA SZUBJEKTÍV ÉRTELEMBEN: AZ EMBER
A munka alanya, az ember külön probléma
22. Ha tovább folytatjuk a munka vizsgálatát – és elemzésünk a Szentírás igéihez kapcsolódik, melyek szerint az embernek uralma alá kell hajtania a földet – figyelmünket a szubjektív értelemben vett munkára kell fordítanunk. Annál is inkább meg kell tennünk ezt, mert idáig a munka objektív értelméről tárgyaltunk és alig érintettük a kérdéseknek azt a széles körét, amelyet a szakemberek és maguk a dolgozók is, ki-ki a maga módján jól ismer. A Teremtés könyvének igéi, melyekre e vizsgálódás során hivatkozunk, csak mellesleg szólnak a munkáról, ha a munkát objektív értelemben vesszük, de ugyanígy érintik a munka alanyát is. Amiket azonban a Szentírás állít, nagyon súlyos igazságok és mély jelentéstartalmuk van.
A munkát az ember személyként végzi
23. Az embernek uralma alá kell hajtania a földet és uralkodnia kell rajta, mivel Isten képmása, személy, azaz lélekkel rendelkező alany, aki alkalmas arra, hogy előrelátóan és értelmesen cselekedjék; képes rá, hogy önálló elhatározásokat hozzon és arra törekedjék, hogy tökéletesítse önmagát. Az ember tehát mint személy a munka alanya; mint személy dolgozik és hajtja végre a munka folyamatához tartozó különböző tevékenységeket, melyeknek – eltekintve objektív értéküktől – arra kell szolgálniuk, hogy kibontakoztassa emberi mivoltát és betöltse hivatását, ami őt ember voltából következően mint személyt megilleti. Az e tárgyhoz tartozó fontosabb igazságokat legutóbb a II. Vatikáni Zsinat idézte emlékezetünkbe a Gaudium et spes konstitúcióban, különösen annak első fejezetében, ahol az ember hivatásáról beszél.
24. Így tehát az az „uralom”, amelyről az elmélkedésünk alapjául szolgáló szentírási szöveg beszél, a munkának nem csupán objektív jelentésére vonatkozik, hanem arra tanít, hogy a munka szubjektív jelentésére is legyünk tekintettel. A munka – amennyiben olyan cselekvések sorozata, melyekkel az ember és az emberi nem uralma alá hajtja a földet – a Szentírásban kimondott fogalomnak csak akkor felel meg, ha az ember munkavégzésének egész folyamán úgy mutatkozik meg és olyannak bizonyul, mint aki „uralkodik.” Mivel pedig ez az uralkodás bizonyos értelemben inkább a munka szubjektív oldalára vonatkozik, mint objektív összetevőjére, ezért a munka etikai természetét jelzi. Valójában ugyanis nem kétséges, hogy az emberi munkának etikai értéke van, amely minden közvetítő nélkül a legszorosabban ahhoz kötődik, hogy aki a munkát végzi, Személy: szabad és öntudatos, azaz önmaga felől határozni képes alany.
Az Egyház a munkáról mindig így tanított
25. Ez az igazság, amely az emberi munkáról szóló keresztény tanítás legbensőbb és örök magva, elsődleges jelentőséggel bírt és bír azoknak a súlyos szociális problémáknak a megfogalmazásánál, amelyek végigvonulnak az emberi történelem minden korszakán.
A munka értékét a dolgozó ember adja
26. Régebben az embereket aszerint sorolták társadalmi rendekbe, hogy milyen természetű munkát végeznek. Azt a munkát, amely a munkástól testi tevékenységet követelt, azaz az izmok és a kezek munkáját, a szabad emberhez méltatlannak tartották, és ezért ennek végzésére szolgákat tartottak. A keresztény vallás azonban, az Ószövetség néhány sajátos vonását kiegészítve, ebben az ügyben a fogalmakat gyökeresen megváltoztatta. Az evangéliumi üzenet teljes gazdagságából indult ki, s főleg abból az igazságból, hogy Krisztus, jóllehet Isten volt, mindenben hasonlóvá vált hozzánk, s életének nagyobbik részét a munkának szentelte és gyalupad mellett dolgozott. Ez a tény önmagában a „munka Evangéliuma”, amely nagyon világosan megmutatja, hogy az alap, amelyen a munka értékét és jelentőségét mérni kell, nem magának a munkának milyensége, hanem a személy, aki dolgozik. A munka méltóságának forrásait tehát elsősorban nem objektív, hanem szubjektív tényezőkben kell keresnünk.
A munka szolgálja az embert, és nem az ember a munkát!
27. Ha e dologról így gondolkodunk, akkor teljesen értelmét veszti az az alap, amelyen a régiek a végzett munka milyensége szerint osztották az embereket különféle társadalmi rendekbe. Ebből azonban nem következik, hogy az emberi munkát objektív oldaláról nézve nem lehet, vagy nem kell semmi módon értékelni és minősíteni. Csak azt kell állítanunk, hogy a munka értékének elsődleges alapja maga az ember, aki alanya a munkának. Ehhez azonban azonnal csatlakozik egy nagyjelentőségű következmény, amely kiemeli a munka etikai jellegét: jóllehet igaz, hogy az ember a munkára született és erre kapott meghívást, mégis „a munka szolgálja az embert és nem az ember a munkát.” Ez a következmény méltán arra indít minket, hogy elismerjük a munka objektív tartalmát megelőző nagyon értékes szubjektív jelentését. Ilyen szellemben felfogva a dolgot és elismerve, hogy az ember által végzett különféle munkákban kisebb vagy nagyobb objektív érték van, nyíltan hangsúlyozni akarjuk, hogy minden munkát aszerint kell értékelni, hogy ki ennek a munkának az alanya; azaz: a munka méltósága a munkát végző ember személyi méltóságának függvénye. S megfordítva: függetlenül a munkától, amelyet valaki végez, ha meg is van határozva a cél, amelyre a tevékenység irányul – ez olykor nagy figyelmet és erőfeszítést igényel –, e célnak önmagában nincs biztos és végső jelentése. Végelemzésben ugyanis a munka célja, bármilyen munkáé, amit az ember végez – legyen szó a legszolgaibb munkáról, vagy a közvélemény szerint legegyhangúbb, sőt a társadalom legalsó rétegéhez tartozó tevékenységről, – mindig maga az ember marad.
D) A HELYES ÉRTÉKRENDET FENYEGET? VESZÉLY
Az ökonomista és materialista gondolkodás mást mond
28. Ezek a munkára vonatkozó alapvető kijelentések a keresztény igazság gazdag tárházából, elsősorban magából a „munka Evangéliumából” származtak, és alapot szolgáltattak ahhoz, hogy az emberek új módon gondolkozzanak, értékeljenek és cselekedjenek. Újabban, az iparosodás korszakától kezdve, a munkáról megfogalmazott keresztény tanításnak szembe kellett helyezkednie azokkal a különböző szellemi áramlatokkal, melyek az ún. materialista és ökonomistagondolkodásmódból következtek.
A munka mint „áru”, s az ember mint „munkaerő”
29. Az ilyen vélemények képviselői közül néhányan úgy tekintették és tárgyalták a munkát, mint valami „árut”, amelyet a munkás – különösen az iparban dolgozó munkás – elad a munkaadónak, aki egyidejűleg a „tőke” tulajdonosa is, azaz az ő tulajdonában vannak a gépek és mindazok az eszközök, amelyek a termelést lehetővé teszik. A munkának ilyen felfogása különösen a 19. század első felében terjedt el. A következő időben azonban a kifejezetten így megfogalmazott kijelentések csaknem teljesen eltűntek, mert emberségesebben kezdtek gondolkodni és vélekedni a munkáról. A munkás és a termelőeszközök közötti kölcsönhatás következtében a javak mértéktelen fölhalmozásának, vagy ahogy nevezik, a kapitalizmusnak különböző formái alakultak ki – s vele párhuzamosan a kollektivizmus különböző formái is –, melyekbe más társadalmi-gazdasági természetű elemek is beleszövődtek. Ezeket bizonyos adott körülmények határozták meg: a munkásszervezetek és a közhatalom tevékenysége, továbbá a nagy termelőüzemek és nemzetközi méretű vállalatok. Ennek ellenére a veszedelem, hogy a munkát „sajátos árucikknek”, vagy egy, a javak termeléséhez szükséges névtelen erőnek (vannak, akik még „munkaerőről” is beszélnek) tartsák,mindmáig megmaradt és meg is fog maradni mindig, amíg a gazdasági természetű kérdések értelmezése elsődlegesen a materialista közgazdaságtan sajátos premisszáiból, tételeiből indul ki.
Az ember nem lehet termelő eszköz
30. Az ilyen gondolkodáshoz és értékelésmódhoz szüntelenül alkalmat és szinte ösztönzést ad a csupán az anyagiakkal törődő civilizáció folyamatos kibontakozása, fejlődése, amelyben elsősorban a munka objektív oldalára irányul a figyelem, a szubjektív szempont pedig – azaz ami akár közvetlenül, akár közvetve a munka alanyával kapcsolatos – csak másodlagos jelentőségű. Minden ilyen esetben, s minden ilyen társadalmi helyzetben összezavarodik, vagy esetleg fel is borul az a rend, amelyet a Teremtés könyvének kezdetén álló szavak határoztak meg; tudniillik az emberrel úgy bánnak, mint puszta termelőeszközzel, holott tekintet nélkül a munka fajtájára, úgy kell vele bánni – és egyedül ővele – mint a munka cselekvő alanyával, alkotóval és mesterrel. A rendnek ezt a fölborulását – függetlenül a munkavégzés módjától és a hivatkozástól, mellyel a munkavégzés történik – kapitalizmus néven kellene neveznünk abban az értelemben, amelyről alább bővebben lesz szó. Tudjuk ugyanis, hogy a kapitalizmusnak meghatározott történelmi jelentése van: olyan rendszert, mégpedig olyan gazdasági-társadalmi rendszert értünk rajta, amely szemben áll a szocializmussal vagy a kommunizmussal. Ha azonban figyelmünket az alapvető igazság vizsgálatára fordítjuk, amely szerint a gazdaság egész folyamata és a termelési struktúra megítélhető – ide tartozik maga a munka is –, fel kell ismernünk, hogy a kezdetikapitalizmus tévedése megismétlődhet mindenütt, ahol az embert úgy tekintik, mintha az anyagi javak előállítására szolgáló eszközrendszerhez tartozna, mintha valamiképpen termelő eszköz lenne, és nem munkája igazi méltósága szerint értékelik, azaz nem mint alanyt és alkotót, sőt, mint igazi célt szemlélik, akire az egész termelési folyamat irányul.
A dolgozó ember etikai-társadalmi probléma
31. Ebből érthetjük meg, hogy az emberi munka vizsgálata – melyhez lelkünk számára világosságot azok az igék gyújtanak, amelyek az ember földön való uralmáról szólnak –, behatol az etikai-szociális kérdések együttesének legbensőmagvába. Ilyen felfogásnak kellene uralkodnia a társadalom- és gazdaságpolitika egész területén, vonatkozzék akár az egyes régiókra, akár a nemzetek és kontinensek között létrejött tágabb szerveződésekre, különös tekintettel azokra a feszültségekre, amelyek nemcsak Kelet és Nyugat, hanem Észak és Dél között is megvannak. Korunk etikai-szociális kérdései különböző összefüggéseinek nagy figyelmet szentelt XXIII. János pápa Mater et Magistra, és VI. Pál pápa Populorum progressio kezdetű enciklikájában.
A munka tárgyi oldala változik, az alanyi oldal ugyanaz marad
32. Ha tehát az emberi munkáról elsősorban alanya – azaz a munkát végző ember, a személy – szempontjából tárgyalunk, legalább nagyjából értékelnünk kell azt a történelmi fejlődést, amely a Rerum Novarum enciklika megjelenése óta eltelt 90 esztendőben a munka szubjektív jelentésével kapcsolatban végbement. Ámbár a munka alanya, az ember, mindig ugyanaz, de ha a munka objektív oldalát nézzük, szembeszökő változások történnek. Jóllehet alanya szerint a munka egynek mondható (mert az ember egyszeri, és soha meg nem ismételhető), mégis ha objektív irányultságait tekintjük, azt kell mondanunk, hogy sok munka van: sokféle a munka. Ezen a téren az emberi civilizáció fejlődése állandó gazdagodást hoz magával. Azonban figyelnünk kell arra, hogy e fejlődésben nem csupán új munkaformák jelennek meg, hanem vannak olyan formák is, amelyek megszűnnek. S ha általánosságban el is fogadható, hogy ez normális folyamat, mégis ügyelni kell arra, hogy e fejlődésbe bele ne kerüljenek olyan rendellenességek, melyek az etikai, társadalmi okok miatt veszedelmessé válhatnak.
A „munkás-kérdés” jogos önvédelem szülötte
33. Ilyen természetű, súlyos egyenlőtlenségek vagy visszaélések miatt született meg a múlt században a „munkás-kérdés”, vagy ahogy néha mondani szokták, a „proletár-kérdés.” E kérdés – a vele összefüggő problémákkal együtt – jogos társadalmi ellenállást váltott ki; s fölébredt, szinte kirobbant a dolgozó emberek közötti összetartozás tudata, különösen az ipari munkásság körében. Az összefogásra és közös cselekvésre szólító felhívás a munkások körében –, főleg azok soraiban, akik csak egy részfeladatot oldottak meg, vagy teljesen egyhangú munkát végeztek, ami elszemélyteleníti az embert a nagyipari üzemekben, ahol a gép uralkodik az ember felett – társadalmi, etikai szempontból igen nagy jelentőségű és hatásos volt. Ez az egyesült akarat az emberi méltóság csorbításával szegült szembe, amennyiben az ember a munka alanya; s ezzel együtt tiltakozott a hallatlan kizsákmányolás ellen, amely a keresetben, a munkafeltételekben és a munkavédelemben érhető tetten. E tiltakozás a munkásokat közösséggé egyesítette, melyet nagyon szoros együvé tartozás jellemez.
Ha a Rerum Novarum és az Egyházi Tanítóhivatal további dokumentumainak tanítását nézzük, nyíltan be kell ismernünk, hogy társadalmi, erkölcsi szempontbóljogos volt ez a tiltakozás az égbekiáltó, a munkásokat elnyomó igazságtalanság és megkárosítás ellen, amelyek a gyors ipari fejlődés korszakában nehezedtek az emberekre. Ezt az állapotot támogatta a „liberális” társadalmi-politikai rendszer, amely saját közgazdasági tételeinek megfelelően egyedül a „tőke” tulajdonosainak gazdasági vállalkozásait támogatta és védte, de nem fordított elég figyelmet a munkások jogaira, mert az állította, hogy az emberi munka csupán termelőeszköz, és a „tőke” a javak termelésének fundamentuma, létrehozó oka és célja.
A munkások összetartozás-tudatának hatásai
34. Ennek következtében a munkások közötti erős összetartás – miközben ezzel egy időben másokban egyre világosabbá vált a munkások jogainak elismerése, és egyre inkább melléjük szegődtek – hamarosan igen nagy változásokat idézett elő. Különféle új rendszereket alkottak; kifejlődtek a mérhetetlen gazdagság felhalmozásának, azaz az ún. új kapitalizmusnak vagy a kollektivizmusnak különböző formái. Nem ritkán a munkások is részt vehetnek és részt is vesznek azoknak a javaknak tervezésében és ellenőrzésében, melyeket egy adott vállalat vagy gyár előállít. A munkásoknak megfelelő szervek közvetítésével befolyásuk van a munkakörülmények, a bérek, és a szociális törvények kialakítására.
A „proletár-állapot” újraképződése
35. Mindazonáltal különböző ideológiai vagy hatalmi rendszerek, és az emberi együttélés során kialakult új, kölcsönös kapcsolatok okozták azt, hogy nyilvánvaló igazságtalanságok megmaradnak és újak keletkeznek. Ha az egész földkerekséget szemügyre vesszük, a civilizációs fejlődés és a tömegkommunikáció az oka annak, hogy az egész világon jobban ismertté váltak az ember élet- és munkafeltételei; de az igazságtalanságnak egyéb formáit is feltártuk, sokkal nagyobbakat azoknál, amelyek az elmúlt század folyamán a munkásokat egységbe kovácsolták. Ez történik azokon a területeken, ahol bizonyos fokú iparosítás már történt; de ott is, ahol a munka még főleg a földművelésből, vagy hasonló tevékenységből áll továbbra is.
Azok a mozgalmak, amelyek az emberi munka terén törekszenek egységet létrehozni – amely összetartozásnak soha nem szabad elzárkóznia a másokkal való párbeszéd és együttműködés elől – szükségesek lehetnek olyan társadalmi rétegek számára is, melyek korábban nem tartoztak ezekhez a mozgalmakhoz, de a társadalmi valóság és az élet föltételeinek változása következtében valóban a proletárok közé kerülnek, vagy már proletár állapotban élnek, jóllehet még nem nevezik őket ezen a néven, pedig az már joggal megilleti őket. Ilyen
állapotban lehetnek bizonyos „értelmiségi” dolgozó rétegek, főleg, ha kevés a kereslet a munkájuk iránt, amiatt, hogy napról napra többek számára nyílik meg az iskola, és szüntelenül növekszik azok száma, akik diplomát szereznek. Ez a tanult embereket sújtó munkanélküliség akkor áll elő, vagy akkor növekszik, amikor az oktatás, amelyben részük lehetett, nem olyan meghatározott feladatkörökre vagy szolgáltatásokra irányul, melyekre a társadalomnak valóban szüksége van; vagy amikor kevésbé keresik az olyan munkát, amelyhez meghatározott iskolai végzettség kell, illetve kevesebb keresettel jár, mint bármilyen kétkezi munka. Nyilvánvaló, hogy az oktatás és a nevelés önmagában mindig kiemelkedő érték, és az emberi személy számára jelentős gazdagodást és gyarapodást jelent; mégis ettől függetlenül előfordulhat, hogy tanult emberek proletárrá válnak.
Az Egyház törődik a dolgozó emberrel
36. Éppen ezért állandóan érdeklődnünk kell a munka alanya és a feltételek felől, amelyek között életét éli. Ahhoz, hogy a társadalmi igazságosság a földkerekség különböző Államaiban és az Államok kölcsönös kapcsolataiban valóra váljon, mindig új mozgalmakra van szükség a munkások egymásközti és a mások velük való kapcsolatának kialakítására. Ennek a kapcsolatnak mindig meg kell mutatkoznia, amikor bárhol a földön akár a munka alanyának társadalmi megvetettsége, akár alacsony munkabérek vagy a nyomorúságos körülmények között nyomor vagy éhség sújtja az embert. Az Egyház ebben az ügyben a lehető leginkább elkötelezve érzi magát, mert küldetésének, szolgálatának, Krisztus iránti hűsége bizonyságának tekinti, hogy valóban „a szegények Egyháza” legyen. Szegénynek lenni azonban nagyon sokféleképpen lehet: a szegénység különböző helyeken és különböző korokban más és más formában jelenik meg. Gyakran látunk olyanokat, akik az emberi munka méltóságának csorbulása miatt szenvednek, akár a kevés munkavállalási lehetőség – azaz a munkanélküliség – miatt, akár mert nem biztosítják és nem becsülik eléggé a munkát és a belőle fakadó jogokat, különösen a méltányos bért és a munkás illetve családja biztonságát.
F) A MUNKA: A SZEMÉLY MÉLTÓSÁGA
A munkához fáradság társul
37. Tovább szemlélve az embert mint a munka alanyát, legalább átfogó módon érintenünk kell néhány olyan problémát, melyekkel az emberi munka méltósága pontosabban meghatározható, mert módot nyújtanak arra, hogy a munka különleges és sajátos erkölcsi értékét részletesebben körül tudjuk írni. Ezt annak a szentírási meghívásnak szemmel tartásával kell tennünk, amelynek alapján a „föld” uralom alá kerül,[11] s melyben a Teremtő akarata nyilvánult meg, hogy a munka által az ember alkalmas legyen annak az „uralomnak” a megszerzésére, ami a látható világban csak az emberre jellemző. Isten alapvető és eredeti tervét az emberről, akit „a maga képére és hasonlatosságára alkotott”,[12] akkor sem vonta vissza, amikor az ember az Istennel kötött első szövetség megszegése után ezeket az igéket hallotta: „arcod verítékével fogod enni a kenyeret.”[13] Ez a mondat az olykor igen nagy fáradságra vonatkozik, amely ettől az időtől fogva az emberi munka kísérője; de semmit nem csorbítja azt az igazságot, mely szerint maga a munka az út, mellyel az ember megvalósítja különleges uralmát a látható világ fölött „uralma alá hajtván” a földet.
E fáradságban mindenkinek része van
38. Ezt a fáradságot az emberek egyetemesen ismerik, mivel valamennyien tapasztalják. Ismerik azok az emberek, akik kétkezi munkájukat néha valóban nagyon kegyetlen körülmények között végzik; ismerik nemcsak a földművesek, akik naphosszat a föld művelésével fáradoznak, amely néha „tövist és bogáncsot” terem,[14] hanem a bányászok és kőfejtők, a vasmunkások, a kohászok, s azok is, akik gyárakban vagy az építőiparban gyakran életveszélyek közepette dolgoznak. Ugyanígy azok az emberek is ismerik a fáradságot, akik tanulnak; ismerik a természettudósok is; tapasztalják azok is, akikre a társadalmi kérdések eldöntésének súlyos terhe nehezedik; tudják, mi ez, az orvosok és a betegápolók, akik éjjel és nappal virrasztanak a betegek mellett; ismerik az asszonyok, akiket a társadalom, sőt néha a tulajdon családjuk sem becsül, de a mindennapok terhét hordozzák és gondoskodnak az otthonról és a gyermekek neveléséről; végezetül ismeri a fáradságot mindenki, aki dolgozik, s mivel minden embernek szól a munkára való meghívás, valamennyien személyes tapasztalatként érzik.
A munka mégis érték: nemesíti az embert
39. Mégis e sokféle fáradság ellenére – s talán éppen miatta – a munka az embernek kincse. Ámbár az a sajátossága, hogy „nehezen megszerezhető jó” (bonum arduum), miként Szent Tamás mondja,[15] ez nem akadályozza meg azt, hogy az embernek java legyen. És nem csupán „hasznos” vagy „élvezhető”, hanem „méltó” java, azaz összhangban áll az ember méltóságával, amely a munkában fejeződik ki és általa gyarapszik. Ha tehát valaki a munka etikai jelentését pontosabban le akarná írni, annak elsősorban erre kell figyelemmel lennie. A munka az embernek azért java – mégpedig emberségének java –, mert általa az ember nem csupán a természetet változtatja meg úgy, hogy saját szükségleteihez alakítja, hanem önmagát is, mint embert tökéletesíti, sőt bizonyos módon „emberebbé” válik.
A serénység erénye növeli az ember méltóságát
40. E megfontolás nélkül érthetetlen a serénység erénye, s főleg azt nem lehet felfogni, hogy miért erény a serénység; az erény ugyanis mint erkölcsi habitus olyan valóság, amely az embert mint embert jóvá teszi. Ez azonban egyáltalán nem szabadít meg attól az aggodalomtól, amely méltán szorongat, hogy a munkától, amelytől az anyag megnemesedik, maga az ember méltóságában silányabbá válik. Közismert ugyanis, hogy a munkát sokféleképpen lehet az ember ellen alkalmazni: az ember büntethető közmunkával, s az arra ítéltek a többiektől elkülönítve táborokban kényszermunkát végeznek; a munka az ember elnyomásának eszközévé válhat; végül az emberi munkát, azaz magát a dolgozó embert sokféleképpen ki lehet zsákmányolni. Mindezek amellett szólnak, hogy erkölcsi feladat a serénység erényének a munka társadalmi rendjével való összekapcsolása, melynek következtében a dolgozó ember „emberebbé válik”, s nem csupán testi erőinek fölemésztésével (amit legalább részben nem lehet elkerülni) nem alacsonyodik le a munka miatt, hanem sajátos személyi méltósága sem szenved csorbát.
A munka szorosan kapcsolódik a családhoz
41. Miután így megerősítettük az emberi munka személyes jellegét, tovább kell lépnünk egy másik témára, azoknak az értékeknek a körére, amelyek e személyes szemponthoz szükségszerűen hozzátartoznak. A munka ugyanis az a fundamentum, amelyre a családi életet építik, amely az embernek természetes joga és hivatása. A javak e két körének – az egyik a munkához tartozik, a másik az emberi élet családi jellegéből következik – helyesen kell egymáshoz kapcsolódnia, és megfelelő módon át kell hatniuk egymást. A munka bizonyos értelemben feltétele annak, hogy családot lehessen alapítani, mivel a családnak bizonyos javakra szüksége van az élethez, s e javakat az ember általában munkát végezve szerzi meg. A munka és a serénység a családon belül folyó egész nevelési folyamatot áthatja, mégpedig azért, hogy mindenki „emberré váljon”, olyan emberré, aki a munka segítségével uralkodik a dolgokon; ez az „emberré válás” az egész nevelési folyamat elsődleges célja. Miként nyilvánvaló, itt a munkának mindkét arculata közrejátszik: az egyik, amely lehetővé teszi az élet és a család fenntartását, s a másik, amely a család elé kitűzött célok, főleg a nevelés megvalósítását teszi lehetővé. Természetesen a munkának ez a két jelentése szorosan összetartozik és kiegészítik egymást.
A család a munka első iskolája
42. Általánosságban emlékeztetnünk kell rá és hangsúlyoznunk kell, hogy a család egyike azoknak a legfontosabb pilléreknek, melyekre az emberi munka társadalmi-etikai rendjének irányulnia kell. Amikor az Egyház e problémáról tanít, mindig külön figyelmet szentel a családnak, s mi magunk is e Levelünkben még visszatérünk rá. Igazában ugyanis a család olyan közösség, melyet a munka segítségével lehet megalapozni, s ugyanakkor minden egyes ember számára a család jelenti a munka első iskoláját.
A társadalom sok nemzedék munkájának gyümölcsét őrzi és adja át a dolgozó embereknek
43. A megfontolásunk során számításba jövő – a munka alanyára vonatkozó – értékek harmadik köre ahhoz a nagy társadalomhoz tartozik, amelyhez az ember a szellemi kultúra és a történelem által létrehozott szálak révén kapcsolódik. A társadalom – jóllehet talán még nem érkezett el arra, hogy érett nemzeti formát öltsön – nem csupán minden embernek nagy dajkája, még ha közvetett módon is(hiszen a családjában mindenki azokat a javakat szívja magába, amelyeket egy adott nemzetegyetemes kultúrája tartalmaz), hanem ragyogó történelmi és társadalmi bemutatása annak a munkának is, amelyet az összes nemzedékek egymás után végeztek. Ebből következik, hogy az ember a maga benső emberi identitását azzal a kötelékkel kapcsolja össze, amellyel egy nemzet tagja, és azt akarja, hogy honfitársaival együtt végzett munkája a közjót is gyarapítsa. Így válik tudatossá benne, hogy munkájával az egész emberiség családjának örökségét, az összes, földön élő ember javát szolgálja.
Őrizni kell a munka szubjektív oldalának fontosságát
44. Az emberi munka szubjektív jellege számára e három értékkör mindig megőrzi a maga jelentőségét. E szubjektív jelleg, azaz a benne foglalt igazság jobban hozzátartozik az emberi munkához, mint az objektív jelleg. A munka alanyi természetében valósul meg ugyanis elsősorban „uralma” a természet fölött, amelyre a Teremtés könyvének első szavai szerint az ember kezdettől fogva meghívást kapott. Az, hogy a „föld uralom alá hajtása”, azaz a munka, a dolog technikai oldalát tekintve az emberöltők során, s főleg az elmúlt században a termelőeszközök átalakulása révén, hatalmas fejlődésen ment keresztül, hasznos és pozitív; csak a munka objektív oldala ne kerekedjék a szubjektív oldal fölé, azaz ne csökkentse, vagy ne vegye el az embert8l méltóságát és jogait, melyeket nem lehet tőle elidegeníteni.