Romániában teljesen egyértelmű kép volt 10-15 éve, hogy nagyszülők nevelik a gyerekeket, mert a szülők elmentek dolgozni az Európai Unióba. Ezt azonban Románia sem engedhette meg magának, ezért nagyon drasztikus bérfelzárkózást hajtottak végre – mondta a Portfolio-nak Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke. Ez vezetett oda, hogy Romániában felzárkóztak a fizetések.
Palkovics Imre úgy látja, hogy 2026-ra kedvező béralkut sikerült kötni itthon, noha voltak olyan hangok, hogy még az inflációt sem kellene kompenzálni idén a dolgozók számára.
A Munkástanácsok vezetője szerint viszont recessziós spirálhoz vezetett volna, ha nem sikerül érdemben növelni a béreket, hiszen a lakossági fogyasztás a támasza a gazdaságnak. Így összességében nagy eredménynek tartja, hogy a minimálbér 11, a bérminimum pedig 7%-kal emelkedett. “Magyarországnak nagyon fontos érdeke, hogy ne ürüljön ki a munkaerőpiac, ne vándoroljanak ki az emberek” – mondta az elnök. Arra azonban felhívta a figyelmet, hogy folyamatosan csökken a képzett dolgozók bérelőnye a képzetlenekhez képest, amivel hosszabb távon foglalkozni kell. Palkovics Imre beszélt arról is, hogy milyen irányba mozdulhatna el a bérekről szóló gondolkodás, illetve arról, hogy elérhető-e az 1000 eurós minimálbér. A hároméves bérmegállapodás szerint 13%-kal kellett volna emelkednie a minimálbérnek 2026-ban, végül csak 11% lett. Valójában ez is szép magas szám, félig üres vagy félig tele a pohár a munkavállalói képviseletek szempontjából?
Úgy egyeztünk meg a hároméves bérmegállapodásról, hogy ha megvalósulnak azok a feltételek, növekedési és inflációs várakozások, amiket 2025-re prognosztizáltak a kormányzat egyes minisztériumai, akkor elérhető a 13%-os emelés 2026-ban. Ha a GDP-növekedés megvan, akkor van mit felosztani.
Egyetértés volt abban, hogy ha a fizetőképes kereslet is még tovább csökkenne, akkor az utolsó bástyája is ledőlne a növekedésnek, és ez nagyon káros következményekkel járna, nemcsak a munkavállalókra nézve, hanem a magyar vállalkozások túlnyomó többsége is, akik a hazai piacon dolgoznak, itt adják el a termékeit vagy a szolgáltatásait.
Ha csökken a kereslet, ezeknek a cégeknek is problémái lesznek, jön a munkanélküliség, és jön a további leépülés, a recesszió. Persze azt is világossá tette a kormányzat akkor, hogy ez nem egy hosszú távon fenntartható gyakorlat vagy modell, hiszen azt nem lehet fenntartani, hogy a növekedést, a versenyképességet messze meghaladó bérkiáramlás legyen. Most azonban egy olyan időszakot élünk, amikor a gazdaságnak szinte csak a lakosság a támasza.
Ilyen helyzetben állapodtunk meg abban, hogy 13% lesz 2026-ban a bérnövekedés, de csak akkor, hogyha a gazdasági növekedés 3,5% körül alakul, az infláció is 4% alatt lesz. A növekedés nem valósult meg, tavaly alig nőtt a GDP, így a bérmegállapodásban lévő korrekciós tételek miatt 11,6%-os emelés valósult volna meg automatikusan. A munkáltatói oldal fel is akarta bontani a megállapodást, de ezt nem hagytuk.
Miért nem lépett életbe a 11,6% automatikusan, miért kellett tárgyalni?
Azért, mert a garantált bérminimumról semmit sem tartalmazott a hároméves bérmegállapodás. Tehát előfordulhatott volna, hogy 2026-ban a szakképzetteknek járó bér nem emelkedik. Ez pedig azért fontos, mert nagyon sokan, többen dolgoznak bérminimumon Magyarországon, mint minimálbéren. Nagyjából 200 ezer embert érint közvetlenül a minimálbér emelése és 500 ezret a bérminimum. Tovagyűrűző hatásaként különböző foglalkozási körökben kiindulópontnak számít a garantált bérminimum. Nagyon fontos volt tehát, hogy a garantált bérminimum is elfogadható mértékben emelkedjen. Így összességében a 11,6%-ból egy hajszálnyit engedtünk azért, hogy a garantált bérminimum reálértéke is emelkedjen a várhatóan 4% körüli infláció mellett. Ennek eredményeképp alakult ki a 11 és a 7%. Ezt azonban nem volt könnyű elérni egy stagnáló gazdaság mellett, a cégek képviselői sokkal kisebb emelést szerettek volna.
Mi segített mégis abban, hogy egy gyenge gazdasági teljesítmény mellett is jelentős legyen a bérnövekedés?
Úgy gondoltam, hogy ha a 11,6%-ból egy kicsit engedünk a szakszervezeti oldalon, akkor a garantált bérminimum is feljebb hozható. Egészen hajmeresztő elképzelések voltak az egyik munkaadói képviselet részéről arról, hogy mekkora emelést lehet adni. Az MGYOSZ elnöke még azt is felvetette, hogy lehet-e növelni egyáltalán a béreket, mert a gazdaság nem növekszik. De ha nem nőnek a bérek, miközben az árak emelkednek, az egyenes út egy recessziós spirálba. Nem gondolom, hogy komoly nemzetstratégiában gondolkodó munkáltatói hozzáállás, ha minimálbéreseket foglalkoztatok, akiknek nem szeretném emelni a bérét.
Szerencsére azonban a VKF-en sikerült szélesebb perspektívába helyezni a kérdést és ismét komolyan gondolkodni a bérekről, hiszen Magyarországnak nagyon fontos érdeke, hogy ne ürüljön ki a munkaerőpiac, ne vándoroljanak ki az emberek. Ha a magyar munkabér leszakadna a régióstól, akkor pillantok alatt külföldre mennek az emberek. Ezeket a szempontokat fontosnak tartottuk, és szerencsére nemcsak mi, hanem volt olyan munkáltatói szervezet is, aki szintén hasonlóan gondolkodott. Úgy vélem, hogy a 2026-os bérmegállapodásban egyrészt segített minket a hároméves béregyezség, másrészt az, hogy a kormányzat is elkötelezett a bérek növelése mellett.
Magyarországon a bérek továbbra is sokkal nagyobb lemaradásban vannak az EU-s átlagtól, mint amennyire a termelékenységünk le van szakadva az uniótól. Persze lehet azt mondani, hogy Magyarország ettől versenyképes. De az nem a sikeres országok megközelítése, hogy az egyetlen versenyképességi tényező, hogy legyen olcsó, jól képzett munkaerő, vagy ha már nagyon jól képzett munkaerő nincs, akkor csak legyen olcsó. Meg kellene végre haladnunk ezt a megközelítést.
Viszont a garantált bérminimum, ami a képzett dolgozók legkisebb adható fizetése, évek óta lassabban emelkedik, mint a minimálbér. Idén is ez a helyzet. Ez nem túl jó hír azoknak, akiknek van képesítésük.
Teljesen érthető, hogy aki garantált bérminimumot kap ma Magyarországon, ő is azt szeretné, ha legalább annyival nőne a bére, mint egy minimálbéresnek. Tulajdonképpen mindenki azt szeretné a versenyszférában is a bértárgyalások során, ha nem csökkenne a bérelőnye a minimálbérhez képest. Az évek hosszú során az lett a tapasztalat, az érlelődött meg a VKF-en, hogy a garantált bérminimum az akadálya annak, hogy egy nagyobb léptékű minimálbéremelés legyen, mert a kettő között volt egy olyan arányszám, hogy 25 százalékkal legyen mindig magasabb a garantált bérminimum, mint a minimálbér. Tulajdonképpen ennek a következménye az, hogy a minimálbért sem lehetett olyan nagymértékben emelni, mint ahogy sokan szerették volna. Ennek a helyzetnek a következménye az, hogy ma már a bolgár minimálbér szintjén vagyunk. Amióta ez a 30%-os arány megszűnt, el lehetett kezdeni felzárkóztatni a minimálbért. Ugyanakkor teljesen érthető az a felvetés, hogy a képzett dolgozók keressenek többet, mint a minimálbér, hiszen látható, hogy az elmúlt években olvad az előnyük. A Munkástanácsok ezért javasolta azt az ágazati bértarifarendszerek bevezetését, ami meg tudná oldani a problémát.
Hogyan lehetne elképzelni ezt a rendszert?
Az ágazati bértarifa rendszerrel sokkal közelebb kerülne egy-egy ágazat valós gazdasági teljesítménye azzal, hogy mekkora fizetést adnak a dolgozóknak. Jelenleg egyetlenegy központilag meghatározott minimálbér és garantált bérminimum van, ez vonatkozik a könnyűipartól kezdve a kereskedelemig mindenkire, miközben világos, hogy vannak olyan szektorok, ahol sokkal magasabb a termelékenység. Ugyanúgy lehetne vizsgálni évről-évre, gazdasági mutatók alapján, hogy az egyes szektorok minimálisan mekkora béremelést bírnak el. Ennek a rendszernek a bevezetését azonban nem sikerült keresztülvinni a VKF-en, ezért jelenleg azt látjuk, hogy valóban olvad el a különbség a minimálbér és a bérminimum között, ami rossz üzenet a képzett dolgozóknak.
Nos, ha a bértarifa rendszere nem is került a középpontba, bár kétségtelenül foglalkozni kellene a garantált bérminimum lemaradásával, az 1000 eurós minimálbérről annál többet hallhattunk. Ezt mikor érjük el?
Nagyon sok múlik azon, hogy az idei évben és jövőre milyen gyorsan növekszik a GDP. A hároméves bérmegállapodás alapja ugyanis az alacsony infláció, illetve a termelékenység és a GDP meghatározott mértékű emelkedése. Ha idén is stagnálás környékén marad a gazdaság, akkor már nehéz lesz eladni azt, hogy 14%-kal emelkedjen 2027-ben a minimálbér. Ha viszont érdemben nő a gazdaság, akkor nem kerül veszélybe a minimálbér 14%-os tervezett növelése. Ma a mértékadó elemzések azt mutatják, hogy reális esély van arra, hogy a minimálbér néhány éven belül elérje a rendszeres bruttó átlagkereset 50%-át elérje, illetve az 1000 eurót. Utóbbi persze sokszor csak játék a számokkal, mert egyáltalán nem mindegy, hogy az euró 380 vagy 400 forintba kerül, hiszen előbbi esetén elegendő a 380 000 forint, míg utóbbinál 400 000 forintra van szükség.
Miért van szükség arra, hogy a minimálbér elérje az átlagbér 50%-át? Nem inkább a tudást és a képzettséget kellene nagyobb bérrel honorálni?
Ez a vállalás bizonyos értelemben szociális célokat szolgál, illetve a gazdasági növekedés, a társadalmi egyensúly kérdése nemcsak itt vetődött fel, Magyarországon, hanem e mögött van egy EU-s kezdeményezés is. Az európai uniós minimálbér-irányelv nem arról szól, hogy konkrétan hány forintnak vagy hány eurónak kell lennie a minimálbérnek egy adott gazdaságban, hanem egy modellt javasol, ami nem kötelező jellegű, de kimondták, hogy a bruttó átlagkereset 50 százalékát vagy a mediánkereset 60 százalékát érje el a minimálbér. Ott van még a szegénységi küszöb kérdése is, hogy fölötte legyen a minimálbér. A szegénység leküzdése az európai uniós politikusoknak, politikának egy nagyon fontos célja, ami nem esik távol a magyar kormánytól, a szakszervezetektől, és azt gondolom, hogy a munkaadóktól sem. Ebben van egyfajta konszenzus európai uniós kitekintésben is, ami persze feltételezi, hogy azért azokat a társadalmi igazságossági szempontokat is tartsuk szem előtt, hogy a magyar gazdaság ne csak az olcsó keresetre alapozzon, mint versenyképességi tényező valóban, mert akkor a tőke és a munkarészesedéssel megtermelt jövedelemből nagyon eltávolodik egymástól. Látni kell, hogy még az utóbbi évek jelentős mértékű bérnövelésével sem értünk el oda, ahová szeretnénk, vagyis úgy tenném fel a kérdést inkább, hogy enélkül hova jutott volna a magyar bérszínvonal?
A többi régiós ország sem tétlenkedik, van, ahol még nagyobb béremeléseket látunk mostanában. Ezt mi okozza?
Így van, sőt, nagyobb mértékű növelések voltak, mint nálunk, ugyanis belátták jó pár évvel ezelőtt, hogy nincs más út. Nagyjából 10-15 évvel ezelőtt számos nemzetközi konferencián az volt a téma, hogy Kelet-Európából átáramlik a munkaerő Nyugat-Európába. A leginkább érintett országok Bulgária és Románia voltak. Romániában már teljesen egyértelmű kép volt, hogy nagyszülők nevelik a gyerekeket, mert a szülők elmentek az Európai Unióba. Ezt azonban Románia sem engedhette meg magának, ezért nagyon drasztikus bérfelzárkózást hajtottak végre. Az egy más kérdés, hogy a román gazdaság hogyan fogja elviselni ennek a nagy bérnövekedésnek a terhét. Ennek kapcsán azért vannak kérdőjelek, vannak egyensúlyi problémák és ott a cégek eladósodása sem néz ki jól.
Szóval emelhetnénk nagyobbat is itthon?
A tény az tény, hogy a románok felzárkóztak bér tekintetében arra a szintre, ahol mi voltunk korábban, a lengyelek meg a csehek nagyon elhúztak. Magyarország már csak Bulgáriát előzi meg minimálbérben. Magyarországnak tartania kell a bérversenyt a környező országokkal, ha hosszú távon a munkaerőpiac kiürülését nem akarja elszenvedni az ország. Ha Magyarországon az emberek úgy gondolják, hogy egyik napról a másikra jobb megoldás lenne külföldre menni, vannak olyan szegmensei az Európai Uniónak, ahol szívesen látnak kelet-európai munkavállalókat, de már nincs akkora kereslet, mint korábban. Az EU szenved az őrült zöldítéstől, az energiaáraktól, a versenyképességi problémáktól. Németországban már elkezdődtek a leépítések, és ennek a folyamatnak még közel sincs vége. De Magyarországon is komoly kihívásokat látunk. Évente többszáz fővel csökkennek egyes nagy autógyárak létszámai, anélkül, hogy tömegesen küldenék el az embereket.
Említetted, hogy Németországban már vannak elbocsátások. Számíthatunk leépítésekre itthon is?
A helyzet most szerintem azért már, mint az általános recessziós, válságos időkben, mert nem a gazdaság alapösszefüggései okozzák a problémát. Jelenleg az esztelen, ideológiák által vezérelt gazdaságpolitikáknak látjuk az eredményeit. Jó példa erre az a holland chipgyár, amelynek kínai tulajdonosa van, de a kormány kitalálta, hogy nem jó, ha Kína terjeszkedik az országban. Ezért óriási chiphiány keletkezett több autógyárban, leállítva a termelést és veszélyeztetve a munkahelyeket. Pusztán azért, mert a holland gazdaságpolitika úgy döntött, hogy a kínaiaknak ne legyen akkora befolyása. Az ilyen lépéseknek egyáltalán nem lesz jó vége, mert a dolgozók szenvedik el a következményeket. Európában a legnagyobb gond az erőltetett zöldítés, ami szörnyű helyzetbe hozta az autógyárakat, és versenyképtelenné váltak. A német prémiumgyártók akkora bajban vannak, hogy a túlélésért küzdenek.
Az autógyárak tekintetében egyre inkább úgy tűnik, hogy már Kínával versenyzünk. Ott viszont kis túlzással egy tányér rizsért dolgoznak az emberek.
Manapság az egész európai szociális párbeszéd kezd megkérdőjeleződni. Kínában semmiféle biztosítékok nincsenek a munkavállalók számára. Ott nincsenek ilyen típusú egyezkedések, az érintetteket nem vonják be az általuk megtermelt jövedelemről szóló elosztásba és a munkafeltételek megvitatásába. A magyar kormány azt vallja, hogy legyen rugalmas a munkaerőpiac, legyen vonzó az ország minden befektető számára, részben ez lehet az oka annak is, hogy egyelőre nem alakul ki itthon az ágazati bértarifa rendszer. Egyszerű és könnyen átlátható rendszerre törekszik a kormányzat, egy bonyolult bérrendszer nem is lenne vonzó a keleti befektetők számára. Ettől függetlenül valóban az a helyzet, hogy a globalizált világban az európai szociális modell, ami a dolgozók jólétét is igyekszik figyelembe venni, a kínaival versenyzik, ha kvázi ugyanazt gyártjuk, mint ők. De ha a legújabb BYD-kat olyan munkakörülmények között állítják elő Kínában, ami Európában elfogadhatatlan lenne, akkor mégiscsak azon kell gondolkodnunk, hogy óriási bajban vagyunk. A BYD és más kínai autók ugyanis már az európai kocsik alternatívája és versenytársa, egyre inkább úgy tűnik, hogy az európai ipar elveszítette a versenyképességét.
Hogyan alakulnak a béralkuk a vállalatoknál? Behúzták a kéziféket a cégek 2026-ra?
A munkáltatók a bértárgyalások során maximum 7%-os emelést szeretnének adni. Valójában az emelési tervek 2 és 7% között szóródnak, néhány cég csak minimális mértékben szeretne emelni. A versenyszférában tehát már nagyon erősen ott van a szele a gazdasági stagnálásnak, végül azonban az előzetes tervekhez képest sokszor egy kissé nagyobb bérnöveléseket sikerül elérni. Úgy gondolom, hogy a legtöbb vállalat az inflációs emelést meg fogja lépni, az átlagkereset pedig valahol 9% környékén emelkedhet, természetesen ebben benne van az is, hogy a minimálbér 11%-kal nőtt. De hát minden relatív, ha a kínaiak néhány tál rizséhez viszonyítunk, akkor ez egy krőzusi jövedelmi helyzet, ha viszont az európaihoz, akkor még mindig csak az egyharmadát keressük annak, amit a kontinens lakói hazavisznek.
Címlapkép és képek forrása: Portfolio/Berecz Valter