Köszöntjük az egészségügyi dolgozókat az Ápolók Napján!

Florence Nightingale már életében legendává vált, ugyanis 1853-56-os krími háború idején a törökországi brit katonai kórházban a megfelelő ellátás megszervezésével és a nagyobb higiénia megteremtésével nagyságrenddel csökkentette a halálozási arányt. A katonák Lámpás Hölgynek nevezték, mert éjszaka is ápolta a betegeket a laktanyafolyosón berendezett kórházban. Angliába visszatérve az emberek hősként tisztelték és óriási hírnévre tett szert. A róla elnevezett nővérképzőt 1860-ban nyitotta meg. Több tanulmánya is megjelent nyomtatásban, mint például A kórházakról, Az ápolónőkről címűek. 

Nightingale a hadikórházban szerzett tapasztalatairól is részletesen beszámolt. A sötét, embertelen frontkórházak helyett sürgette, hogy a kórházak biztosítsák a betegek számára a gyógyulást legjobban segítő körülményeket, a lehető legteljesebb higiéniát, a tiszta levegőt és ivóvizet, a világítást, a megfelelő táplálkozást. Célul tűzte ki, hogy az ápolók magas szintű képzést kapjanak, és tőlük is elvárta, hogy a lehető legmagasabb színvonalon végezzék a munkájukat. 

Florence Nightingale nemcsak a betegápolás etikai alapjait teremtette meg, de küzdött az ápolói hivatás képviselőinek anyagi és erkölcsi elismeréséért is. “A nővérek ma még betegápolók, de eljön a nap, amikor egészségápolók lesznek” – írta. Gondolataival, amelyben a prevenciót helyezte előtérbe, megelőzte a korát. 

Így foglalta össze, milyen az ideális ápoló:

“Az ápolónő legyen józan; becsületes és megvesztegethetetlen; legyen igazmondó és megbízható; legyen pillanatra pontos és hajszálig rendes; gyorskezű, de nem kapkodó; szelíd, de nem lassú; nyájas, de nem fecsegő; tapintatos, de sohasem tétovázó; legyen derűs és bizakodó, tiszta saját személyében és tisztaságot teremtő a beteg körül; legyen szíves és szolgálatra kész, a betegekre gondoljon és nem önmagára”– fogalmazott.