Rész-megállapodás a felsőoktatásban?
2013. január 21-én rész-megállapodást írt alá az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája. A megállapodásról és az elmúlt hetek, hónapok eseményeiről kérdezzük Szabó Imrét, aki a HÖOK elnökségének tagjaként vett részt a felsőoktatás átalakításával kapcsolatban lezajlott „küzdelmekben”.

Sikerként értékelitek az aláírt megállapodást?
Azt gondolom, hogy ezt a 8 pontból álló rész-megállapodást mindenképp eredményként könyvelhetjük el. Sikerült érdemben tárgyalóasztalhoz ülnünk a Kormány képviselőivel és számos ponton változtatni az eredeti elképzeléseken. Néhány példát megemlítve: 16 szakon kizárólag önköltséges férőhelyeket terveztek, végül ezeken a szakokon is lesznek egy maghatározott ponthatár fölött állami ösztöndíjas helyek (ez jogász szakon 465 pontot jelent), ami igaz összességében a jelentkezők 10-20%-át érinti, de a tárgyalások megkezdése előtt még ez is elképzelhetetlennek tűnt. Eredményként értékelem továbbá, hogy olyan fontos kérdések és problémák kerültek megnyitásra a megállapodásban, mint a felsőoktatási autonómia, az intézmények pénzügyi helyzetének áttekintése, a képzési struktúra felülvizsgálata, a hátrányos helyzetűek lehetőségei, vagy éppen a hallgatói szerződés. Ezekről továbbra is folynak az egyeztetések.

Miért változott meg a Kormány álláspontja? Kezdetekben még tízezres keretszámról lehetett hallani, aztán szinte hetente változtak az elképzelések.
Egyrészt egy széleskörű szakmai-társadalmi összefogás bontakozott ki, amely megnyilvánult szakmai koncepciókban, vitákban és természetesen utcai nyomásgyakorló akciókban. Ritkán bontakozik ki olyan egység egy átalakításra szoruló területen, amely az érintettek összességét fogja át. Az első körben nyilvánosságra kerülő tervezetek, munkaanyagok ellen az egész szféra közösen nyilvánított véleményt. A Magyar Rektori Konferencia következetes, éles hangú, a felsőoktatás egészét féltő közleményeket adott ki, a felsőoktatási dolgozók végig szolidárisuktól biztosították a megmozdulásokat, a hallgatói tiltakozások pedig – békés jellegüket megőrizve – meglepő erővel bírtak. A keretszámok első tervezetét és az utána jövő ad hoc elképzeléseket azt gondolom ma már kár elemezni, de lezártnak a folyamatot semmiképpen sem nevezném. Az előző években eszközölt forráskivonások ma is bizonytalanságban tartják a felsőoktatást és annak szereplőit. Ahogy az előző kérdésben említettem, a megállapodás egy rész-megállapodás. Az első és legfontosabb, hogy az egész felvételi eljárás rendben, kiszámíthatóan folyjon le.

Milyen kérdésekben vártok még eredményeket? Egyes vélemények szerint mindent elértetek, más vélemények szerint gyakorlatilag semmit.
Véleményem szerint egy átlátható és kiszámítható felsőoktatási jövőkép megalkotása vált szükségessé. A hat pontos hallgatói követelések is ezt szorgalmazzák, de az elmúlt hónapok újabb kérdéseket nyitottak meg. Az átláthatósághoz és kiszámíthatósághoz is nyilvánvalóan kellő forrás kell, amihez a felsőoktatásba jelentős pénzek bevonása válna szükségessé. Remélhetőleg a kibővült egyeztetések a gazdasági élet szereplőivel erre valós alternatívákat és megoldásokat tudnak majd nyújtani. Azt gondolom, eredmény lenne, ha felsőoktatási törvényben is újra átgondolásra kerülnének bizonyos intézményi, gazdálkodási autonómiát érintő kérdések. További eredmény lenne, ha végre országos szinten is tisztán látnánk az egyes szakok helyzetét az elhelyezkedési mutatókat illetően. Hamis felvetések azok, amelyek a diplomás munkanélküliek tömegeit vizionálják, de az is tényszerű, hogy a hazai foglalkoztatási struktúra jelentősen torzult, hiszen középfokú végzettséget igénylő munkakörökben foglalkoztatnak tömegesen diplomásokat. (Az EU 27 adataival összehasonlításban, a korosztálynál az alapfokú végzettségűeknél a foglalkoztatási ráta Magyarországon 4,9%-os (EU 27-nél 19,4), a középfokú végzettségűeknél 28,6%-os (EU 27-nél 44,4%), a felsőfokú végzettségűeknél pedig 56,3%-os, ami magasabb(!), mint az EU 27 átlaga (56%). A központi pályaorientáció szinte teljesen hiányzik (erre Szabó Máté, az Alapvető Jogok Biztosa is jelentésekben hívja fel a figyelmet). Fontos lenne egy igazságosabb esélyegyenlőségi rendszer megteremtése is és lehetne még sorolni, hogy hol szorul a rendszer változásokra.
Azzal, hogy nem értünk el semmit nyilvánvalóan nem értek egyet, de tény, hogy rengeteg még a teendő. Előttünk van még az új juttatási rendelet megalkotása is.

A hallgatói szerződés kapcsán felmerült, hogy egy alternatív „szerződés” kerülne kidolgozásra. Erre van már javaslatotok?
A hallgatói szerződéssel kapcsolatban várjuk az ún. pilot eljárás befejezését. Érthető a társadalmi igény arra, hogy az adófizetők pénzén kitanított diplomások ne máshol kamatoztassák a megszerzett tudást, de ezt véleményem szerint nem szerződésekkel kell szabályozni, sem általánosan, sem szakterületenként. Számos egyéb megoldás is létezik erre. Ahogy rossz megoldás volt az előző ciklusban a rezidenstörvény, úgy a hallgatói szerződések sem vezetnek célra. Itt is olyan megoldást kell találni, ahol találkozik a társadalmi igény, a jog, és nem merül fel a korlátozás semmilyen szinten.

Sok kritika érkezett azzal kapcsolatban, hogy a megállapodás kiszorít más szereplőket az egyeztetésekből.
A HÖOK törvényben elismert, gyakorlatilag kötelező egyeztető partnere a mindenkori Kormányzatnak. Ilyen partner továbbá a Magyar Rektori Konferencia, illetve országos elismert (reprezentatív) szereplő még a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete, képviselve a felsőoktatás dolgozóit. Léteznek továbbá más, legitim fórumok (pl. Felsőoktatási Tervezési Testület, Magyar Felsőoktatási és Akkreditációs Bizottság), melyeknek kötelező kikérni a véleményét az egyes átalakítások kapcsán.  A HÖOK, hogy becsatornázza a frissen megjelenő civil, önszerveződő hálózatokat, létrehozta az OFEF-et (Országos Felsőoktatási Egyeztető Fórum), melynek véleményét mindig kikéri a tárgyalások előtt. Ennek tagja a (csúnyán fogalmazva) legitim érdekképviseleteken túl a Hallgatói, az Oktatói Hálózat, illetve a pedagógusok szakszervezetei. A Miniszter nyilvánvalóan a nevesített szervezetekkel kezdeményezhet hivatalos tárgyalásokat. Egyébként nekem nagy szívfájdalmam, hogy pl. a szociális partnerek nincsenek kellőképpen bevonva (az országos munkáltatói és munkavállalói képviseletek), hiszen véleményük kellő súllyal kellene, hogy bírjon például a képzési rendszer kialakítása során.

Ha már a képzési rendszer kialakítása került szóba, szükség van egyáltalán ennyi diplomásra és felsőoktatási intézményre?
Még több harmadfokú végzettséggel rendelkező fiatalra van szükség. Nem hiába vállalta Magyarország is az Európa 2020 stratégia azon célkitűzését, hogy a 30-34 éves korosztály körében 30%-ot elérő legyen a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya. Ami valóban fontos: a különböző területeket érintő oktatási reformok közötti összhang. A felsőoktatási reform is csak akkor lehet eredményes, ha azt egy tényleges közoktatási „sikertörténet” előzi meg. Nem fognak attól többen jelentkezni például természettudományi képzésekre, ha megsokszorozzák az ingyenes férőhelyek számát, ezt bizonyították a tavalyi jelentkezések is. Felszerelt tantermek, megbecsült pedagógusok, vonzó életpályák. Ennek kibontása persze messzire vezetne, de említhetném akár a hazai szakképzést is lehetséges alternatívaként. Azt gondolom ott igen kedvező változások indultak el a duális képzési rendszer megteremtése felé, ettől persze nem lettek érezhetően vonzóbbak a szakiskolák. A Kereskedelmi és Iparkamara rendszeresen végez nagymintás felméréseket, megdöbbentő eredményekkel. Jelentős befolyásoló tényező a társadalmi értékítélet, a kialakult családi kép. Szükség lenne egy olyan pozitív kampányra, amely ezen változtat, de nem más társadalmi csoportokkal párhuzamba, rosszabb esetben kontrasztként állítva.

Abban azért van igazság, hogy rengeteg a lemorzsolódó hallgató. A bejelentett változások változtatnak ezen?
Hallottam én is olyan statisztikákat, mutatókat, melyek 50%-os „lemorzsolódási” arányokról szóltak. Ezeket azonban nem láttam konkrétan alátámasztva. Szakonként (sőt intézményenként) nyilvánvalóan jelentősen eltérő számokat láthatunk. A minőségi kritériumok, az úgynevezett szűrők a felsőoktatási törvényben és az intézményi belső szabályzókban vannak lefektetve, a lemorzsolódás pedig mondhatni (sajnos) természetes jelenség. Inkább azt tartom fontosnak, hogy az intézmények megfelelő diplomás és hallgatói pályakövetési rendszereket üzemeltessenek, melyek valódi és hiteles visszacsatolást nyújtanak – például az ilyen „statisztikák” megcáfolásához. A kreditrendszerben nagyon nehéz „évfolyamonként végzettekről” nyilatkozni.

Mit vártok most a felvételiktől? Mennyiben módosulhat a jelentkezők száma?
Én elsősorban azt várom és remélem, hogy a Kormányzat által is kijelölt minimum kapacitásszámok valóban reálisak lesznek és több tízezer hallgató kezdheti meg tandíjmentesen a tanulmányait. Azt is remélem, hogy nem folyatódik az a tendencia, ami tavaly jelent meg, hogy a csökkent jelentkezői szám különbözetéről nem rendelkezünk megfelelő információval. (Akik tavaly nem jelentkeztek a felsőoktatásba és nem jelentek meg az oktatás más szektoraiban, illetve a munkaerő-piaci statisztikákban). Abban is bízok, hogy legalább annyian jelentkeznek például jogász szakra, mint az előző években (természetesen első helyen a Pázmányt megjelölve☺).

Szigeti Imola