Gyárország és munkaerőimport – Veszprémben, a 63. Közgazdász-vándorgyűlés munkaügyi szekciójában volt meghívott előadó a Munkástanácsok Országos Szövetségének ügyvezető alelnöke.
Szabó Imre Szilárd előadása a harmadik országbeli állampolgárok magyarországi foglalkoztatásának 2023–2025 közötti átalakulását foglalta össze főbb vonalaiban. Az igen terjedelmes joganyag – amely összesen mintegy 24 önálló jogcímet határoz meg – rögzíti, hogy milyen célból és feltételek teljesülése esetén lehet hazánkban tartózkodni és munkát vállalni. A félórás előadás keretei között figyelmet kapott a vendégmunkás foglalkoztatási célú konstrukciók négy fő formája, azon belül is kiemelten a két legtöbb munkavállalót érintő szabályozási kategória (foglalkoztatási célú tartózkodási engedély, vendégmunkás-tartózkodási engedély) aktuális változásai.
Elhangzott, hogy a harmadik országbeli munkavállalókra vonatkozó normák laikusok, de akár jogászok, közgazdászok számára is kifejezetten nehezen láthatóak át – az egyébként is összetett munkaügyi szabályozáson belül is –, ugyanakkor (az érthető) munkavállalói félelmek mellett nehezen vitatható, hogy a munkaerőpiac kifejezetten nehéz helyzetbe kerülne, ha a szabályozás lehetetlenné tenné a „munkaerőimport” különböző formáit.
Az előadások itt érhetőek el:
https://kozgazdasz-vandorgyules.blog.hu