„Minden nap mélyre kell ásni az időben, hogy a múlt a Magyar Munkásoknak megmutassa a jövőt.” (Rácz Sándor, az 1956-os Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnöke)

A Munkástanácsok Országos Szövetsége számára 1956. október 23-a kivételes jelentőségű ünnep, hiszen a szervezet az 56-os munkástanács mozgalom szellemi örökösének vallja magát. A munkástanácsok az 1956-os forradalom idején a munkások gyárakban, üzemekben önkéntesen alakított szervezetei voltak, amelyekkel a hatalomnak még a forradalom leverése után is számolnia kellett. Ahogy Bibó István fogalmaz: „A magyar munkástanácsok nagy erkölcsi győzelmet arattak, mellyel a magyar forradalom hitelét megóvták. E harcban azonban ellenfelük nem a többpártrendszer vagy a parlamentáris demokrácia volt. Ellenfelük az volt, ami közös ellenfele mind a parlamentáris, mind a szindikalista szabadságnak: a zsarnokság.”

A pandémia okozta helyzetben nem állt módunkban közösen ünnepelni. Elmaradtak az ilyenkor szokásos egész héten át tartó megemlékezések, amelyek a tagságnak minden évben lehetőséget kínáltak találkozni az 56-os munkástanácsosokkal és a „pesti srácokkal”. A sajnos egyre fogyatkozó létszámú 56-osokkal való találkozás, koccintás minden évben felemelő pillanat, amely erőt, bátorítást ad a 21. századi munkavállalói küzdelmekhez.

Mindezek mellett a Munkástanácsok küldöttsége megkoszorúzta Rácz Sándornak, az 1956-os Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnökének sírját Budapesten, a Fiumei úti sírkertben, valamint Bali Sándor, a Nagy-Budapesti Központi Munkástanács társalapítója és titkára Podmaniczky úti emléktáblájánál is elhelyezte az emlékezés és tisztelet koszorúját.

A Munkástanácsok Országos Szövetsége számára örömteli az idei csendes ünneplésben, hogy előterjesztése alapján 1956. október 23. alkalmából a magyar érdemrend tisztikeresztje kitüntetést kapja az Előre budai srácok című dal szerzője, Pier Francesco Pingitore.

A kitüntetést Pingitore Rómában, a nemzeti ünnep előtt esedékes megemlékezésen veszi át Kovács Ádám Zoltán nagykövettől. A nyolcvanhat éves egykori újságíró, rendező, dramaturg szerint a hatvanas évek közepén Olaszország is a kelet és nyugat közötti csendes nyugalom politikáját követte: „az tűnt a legkényelmesebbnek, ha nem bolygatjuk a történteket, én viszont nem akartam elfelejteni a magyarok szabadságharcát, azt akartam, hogy a szabad Európa büszkén rázza le magáról a tétlenséget és felejteni akarást”.

A dalt elsőként az akkori kulturális és politikai élet központjának számító Bagaglino nevű római kabarészínházban adták elő. Az Előre budai srácok zenéjét Dimitri Gribanovski szerezte, az előadó Pino Caruso színész volt. „Első alkalommal százötven néző hallgatta, másnap már az egész városban dúdolták” – hangoztatta Pingitore. Hozzátette, az olaszok, ha messziről is, de „nagy átéléssel” kísérték a magyar forradalom sorsát. Elismerte, nem gondolta, hogy dalát 2020-ban az olasz és magyar fiatalok fogják énekelni.

A Liga párt szenátorai, Claudio Barbaro és William De Vecchis október 6-án törvényjavaslatot nyújtott be annak érdekében, hogy az Előre budai srácok az olasz állam hivatalos dalává váljon. A Salvini vezette párt javasolta, hogy a dal kapjon hivatalos elismerést, sőt a hivatalos olasz tantervbe is bevetetnék.