A munka világáért, hogy mindenki számára biztosított legyen a tisztelet és jogvédelem, és hogy a munkanélküliek lehetőséget kaphassanak a közjó építésében

A keresztény vallás egyik fontos sajátossága a munka megbecsülése. Míg nem keresztény társadalmakban, például az ókori görögöknél és rómaiaknál, a társadalom előkelő tagjainak kiváltsága volt az otium, vagyis a munkától mentes élet, a fizikai munka pedig lenézett, szolgai, sőt rabszolgai tevékenységnek minősült, addig a kereszténység alapítójáról és minden keresztény legfőbb példaképéről, a názáreti Jézusról a Biblia világosan tanúsítja, hogy „ács” volt (Márk 6,3), és keze munkájával kereste kenyerét. A szentírás magyarázók vitatkoznak ugyan arról, hogy a görög  tektón-szó pontosan milyen foglalkozást jelentett.  Izrael országában faluhelyen a tektón-szó biztosan nem bútorasztalost jelentett, hiszen az akkori egyszobás palesztinai falusi házakban alig voltak bútorok. Az ácsok inkább a fából készült földművelési eszközöket, ekét, kapát stb. készítettek, és a nagyrészt fából épült kis lakóházak építőmesterei voltak. Mindenképpen azonban egyszerű fizikai munkáról van szó, amelynek végzését az akkori társadalom előkelői méltóságukon alulinak tekintettek.

A keresztények Urának Istenének, Jézusnak e viselkedése minden munka tiszteletére és megbecsülésére tanítja a keresztényeket. Igaz, hogy a keresztény társadalmakban is létezik munkamegosztás: vannak különböző szellemi munkák és fizikai munkák. Azt azonban, hogy minden munkára képes ember munkát végezzen, és ezzel legyen hasznára családjának és társadalmának, a keresztény etika nyomatékosan tanítja. Minthogy pedig sok emberi társadalomban az emberek hajlamosak lenézni a fizikai munkát, a kereszténység, alapítójának példájára emlékezve, különösen hangsúlyozza minden munkának méltóságát, még a legegyszerűbb fizikai munkát is beleértve.

A Bibliában szereplő személyek közül, Jézuson kívül, nevelőapjáról, Szent Józsefről mondja a Biblia, hogy ő is „ács” volt (Mt 13,55), és az Egyház minden évben különös hangsúllyal ünnepli ezt a munkás embert, aki Jézus nevelőapját volt.

Az emberi társadalom sajátossága a munkavégzés. Szellemi és fizikai munkával alakítja az ember a történelmét, módosítja környezetét, teremti a kulturális tájat. A világot Isten nem mindenben kész állapotban teremtette, hanem annak alakításában a dolgozó embert saját munkatársává fogadja. Mi lenne az emberi élet a munka által teremtett kulturális környezet nélkül?! Bizony nagy nyomorúság lenne. Konkrét életünk minden pillanatában múlt és jelenkori embermilliók munkájának eredményeit élvezzük. Legyünk hálásak ezért.

A munka fontossága miatt az is világos, hogy mindenki számára alapvető emberi jog, hogy dolgozhasson. A kényszerű munkanélküliség fizikailag is, szellemileg is károsan hat az ember fejlődésére. A helyes társadalmi és gazdasági rend megkívánja, hogy, amennyire csak lehet, minden ember munkát találjon. Erről gondoskodniuk kell az egyéni vállalkozóknak, és az államhatalomnak is. Az államnak munkatörvénykönyvekkel, munkanélküli segéllyel, közmunkákkal stb kell a munka méltóságát védelmeznie. Ugyanakkor minden egyes, munkára képes embernek személyes kötelessége, hogy a dolgozó emberiség nagy munkájába beálljon. Pál apostol szigorúan megparancsolja: „Meghagytuk nektek, hogy aki nem akar dolgozni, ne is egyék.” (2Tessz 3,10) A  közmondás pedig kijelenti: „A munkásság az élet sója, a romlástól mely megóvja.” Szent Benedek regulájának bölcs alaptörvénye pedig: „Ora et labora”, „Imádkozz, és dolgozz.”  Imádkozzunk tehát azért, hogy e bölcsesség elterjedjen az egész világon.