Jogi segítségnyújtás a dél-dunántúli munkaerő-piaci szereplők számára
A Munkástanácsok Országos Szövetsége Sajtó tájékoztatót tartott Kaposváron, a regionális és összehangolt JOGpontok projektről. A Jogpontok a Dél-Dunántúli régióban, így Somogy Megyében is ingyenes jogi segítséget nyújt magánszemélyeknek és vállalkozásoknak munkajog, cégjog, TB és adójog területén. A projekt európai uniós támogatással valósul meg, a szolgáltatást 3 éven át lehet igénybe venni.
EGYSÉGES FIZETÉSEMELÉS JÖHET AZ ÁLLAMI CÉGEKNÉL
A KORMÁNY A JUTTATÁSOK JELENTŐS NÖVELÉSÉT SZORGALMAZZA Azonos mértékben emelné a kormány az állami cégeknél dolgozó munkavállalók fizetését – tudta meg a Magyar Idők. A köztulajdonban lévő vállalatok több tízezer alkalmazottjának keresete akár számottevően is emelkedhet jövőre.
Ehhez bátorság kellett
Én inkább azt kérdezném, hol voltak a kormányok? Miért engedték, hogy a munkavállalók alacsony bére legyen a magyar gazdaság versenyképességének alapja? Ezért is mondom, hogy a múlt csütörtökön aláírt megállapodással megvalósult a rendszerváltozás utolsó aktusa is. Innentől kezdve beszélhetünk valódi piacgazdaságról, mert elismerik már az élőmunka jelentőségét és árát, e nélkül eddig csak egy irányított, protekcionista gazdasági rendszer működött Magyarországon.
Javaslat a volán ágazatban dolgozó munkavállalók munka és megélhetési körülményeinek javítására
A bérfejlesztés első lépéseként javasoljuk (elvárjuk) az autóbuszvezetők és karbantartó szakmunkások bruttó minimálbérének 300 000 forintos összegűre (nettó 200 000 Ft-ra) történő emelését, de figyelembe kell venni a minimálbérek feletti bérsávokba tartozó szellemi munkavállalók bérét is.
A munkaerő megtartásának fontos eleme a béremelés
Ha a legalacsonyabb bérek emelése után a magasabb bérkategóriákban nem fizetnek többet a munkáltatók, akkor nem fognak munkaerőt kapni - mondta Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke az M1 aktuális csatornán csütörtökön.
Kormányzati szintű bérajánlást követelnek a köztulajdonban álló cégek munkavállalói
A köztulajdonban álló, közszolgáltató munkáltatóknál működő, összesen 200.000 munkavállalót képviselő munkavállalói érdekképviseletek egyeztetést tartottak a szektor foglalkoztatási-bérezési problémáiról.
A bérmegállapodás 7 pontja
A kötelező legkisebb havi munkabér (minimálbér) havi összege: 2017 január 1-től 15 százalékos emeléssel 127 500 forint 2018 január 1-től 8 százalékos emeléssel 138 ezer forint
A bérmegállapodásban mindhárom fél elment a falig
A kormány számára a bérmegállapodásnak az az értelme, hogy "azt mondhatjuk, nemcsak van munkahelyünk, hanem megéri dolgozni" – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a 2017–2018-as bérmegállapodás aláírásakor a Nemzetgazdasági Minisztériumban.
Aláírták
"A rendszerváltás utolsó aktusa történik meg a megállapodással, a munkabér is kezd piaci tényezővé válni" - emelte ki Palkovics Imre a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának kibővített testületi ülésén, ahol aláírták a bérek emeléséről és a munkaadói terhek csökkentéséről szóló megállapodást. Palkovics Imre a munkavállalói oldal képviselőjeként szólalt fel az ünnepélyes aláírás alkalmával.
FESZ: Hitek és tévhitek az egészségügyi bérfelzárkóztatásról
Az egészségügyi és szociális területen tevékenykedő Független Egészségügyi Szakszervezet évek óta küzd az egészségügyben dolgozók helyzetének javítása érdekében. Ennek is betudható, hogy már 2012-ben egy önálló bértábla bevezetésére került sor, ami az úgynevezett egészségügyi dolgozókra terjedt ki, azok közül is csak azokra, akik a kórházakban, szakrendelőkben dolgoztak. Az alapellátásban kvázi vállalkozóként dolgozó orvosok finanszírozására szintén különítettek el forrásokat, de hogy abból az orvosok és szakdolgozók között hogyan alakult a megosztás, nincs pontos információ.
Közel százezer állás betöltetlen Magyarországon – mutatjuk, hol!
Októberben 37 ezer új álláshely jött létre az országban, ám 81 ezer [...]
Szakszervezeti győzelem: megszületett a megállapodás a minimálbérről!
A minimálbér 15, a garantált bérminimum 25 százalékkal nő jövőre. Megállapodott a kormány a szociális partnerekkel, a minimálbér 15, a garantált bérminimum 25 százalékkal nő jövőre, a munkáltatói járulékok 5 százalékponttal csökkennek, 2018-ban a minimálbér újabb 8, a bérminimum 12 százalékkal nő és további 2 százalékponttal csökkennek a járulékok - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) ülését követően kedden Budapesten.