Erő, összefogás, közösség – új szintre lépett a VPDSZ és a HÉSZ együttműködése
A hétvégén jubileumi mérföldkőhöz érkezett a XX. HÉSZ Országos Horgászverseny: első alkalommal a Honvéd Érdekképviseleti Szervezet és a Vám- és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezete közösen rendezte meg az eseményt.
Ülésezett a SZAKSZ Választmánya
A Választmány, a SZAKSZ Ellenőrző Bizottságának írásos előterjesztését a szakszervezet működéséről és gazdálkodásáról, majd a gazdasági felelős beszámolóját és mérlegadatait tárgyalta és fogadta el.
Független Rendőr Szakszervezet: új hangra, párbeszédre, valódi érdekegyeztetésre van szükség
„A célunk az, hogy ebben az új helyzetben visszaállítsuk a hatékony párbeszédet a szakszervezetünk, a rendőrség, valamint a Belügyminisztérium vezetése között."
Mielőbbi kormányzati intézkedések szükségesek a rendvédelmet érintően
A Független Rendőr Szakszervezet főtitkára az M1 televízió által leközölt interjúban kendőzetlenül beszélt a rendvédelmi ágazat legidőszerűbb problémáiról és a rendvédelmi dolgozók által az új kormánytól leginkább várt intézkedések prioritásáról.
Társadalmi felelősségvállalás avagy a szakszervezet ereje egy szemétszedésben
A társadalmi felelősségvállalás nagyon fontos a magyarországi szakszervezetek életében, nagyon sokszor láthatunk különböző szerveződést. Ez lehet akár egy szemétszedés, egy állat menhelyen végzett önkéntes munka, a helyi óvoda csoportszobájának kifestése, vagy egy idősotthon vizes blokkjának akadálymentesítése stb… ,
Szabó László, a VPDSZ elnökének küldöttgyűlési köszöntője…
Nagy megtiszteltetés számomra, hogy ma itt lehetek Veletek a Honvéd Érdekképviseleti Szervezet küldöttgyűlésén, és a Vám- és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezetének elnökeként köszönthetlek Benneteket.
POFÉSZ: Szakszervezeti kérés az átmeneti időszak döntéseinek korlátozásáról
Vojtela Gabriella humánerőforrás gazdálkodási központvezető Tárgy: POFÉSZ-KÉSZ kérés [...]
A VPDSZ elnökének levele
A Vám- és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezete 1990 óta működik töretlenül, stabil alapokon, és ez a jövőben is így marad. A VPDSZ nem politikai ciklusokhoz kötött szervezet, hanem a NAV munkavállalóinak érdekképviselete, amelynek létjogosultságát a tagok bizalma és a közös célok adják.
SZAKSZ: A MÁV Zrt. veszélyezteti az utasok és az autóbuszvezetők testi épségét?
A társaságnál működő egyik szakszervezet (MADOSZ) tisztségviselőjének a nagy nyilvánosság előtt (Facebook) közzétett állítása szerint, a MÁV Személyszállítási Zrt-nél a műszaki szakszolgálat „hamis” alkatrészeket épít be a buszokba és „életveszélyes” autóbuszokkal közlekednek az autóbuszvezetők!
Küldetés: A nevelés elsősorban példa
5 pontban az önálló oktatási minisztérium felállításáról és Rubovszky Rita miniszteri jelöltségéről Mi pedagógusok, szülők, felnőtt emberek elsősorban a személyiségünkkel, a saját személyes példánkkal nevelünk.
Egyenlő.hu: Bejelentették, hogy nem lesz árrobbanás, marad a szigor
Korrekt és felelős döntésnek tartja az Egyenlő.hu modern munkavállalói érdekképviselet, hogy a kormányváltás politikailag felfokozott időszakában a Tisza leendő miniszterei megüzenték a bérből-fizetésből élőknek: továbbra sem kell attól tartani, hogy a boltokban elszabadulnak az árak.
Több szolgáltatóval is bővült a VPDSZ kedvezményrendszere!
Érdekképviseletünk egyik legfontosabb célja, hogy Tagjaink részére kézzelfogható előnyöket és valódi támogatást nyújtson a mindennapokban. Ennek érdekében folyamatosan azon dolgozunk, hogy olyan együttműködési megállapodásokat kössünk különböző partnerekkel, amelyek kedvezményeket, szolgáltatásokat és plusz lehetőségeket biztosítanak számotokra.