Minimálbér konferencia 2021 szeptember 7.

2021-09-21T13:17:19+02:002021. szeptember 10.|

Miközben idén, a járvány miatti kockázatokra hivatkozva az utóbbi évek legalacsonyabb minimálbér emelésére került sor, jövőre a kormányfő, ugyancsak a járvány elleni küzdelemben elért sikerek nyomán az utóbbi 10 év  legmagasabb minimálbér emelésére tett javaslatot.

Beszámoló a Minimálbér konferenciáról

2021-09-08T11:02:55+02:002021. szeptember 7.|

A kétszázezeres minimálbér megvalósíthatóságát járta körül a Munkástanácsok Országos Szövetsége által szervezett konferencia, amelyen a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) szereplői is részt vettek.

Atv: Voks 2022

2021-09-09T14:13:51+02:002021. szeptember 7.|

Az ATV vitaműsorában Komjáthi Imre, az MSZP elnök-helyettese, Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke és Perlusz László, a VOSZ főtitkára vitatkoznak a 200 000 forintos minimálbérről.

Egyre többen lépnek feljebb a bérskálán

2021-08-17T21:01:44+02:002021. augusztus 17.|

Csökkent ugyan a legalacsonyabb kereseti kategóriában lévők aránya, azonban még mindig több mint 800 ezren bruttó 250 ezer forint alatt kerestek tavaly. A mediánbérek növekedési üteme tartotta a lépést az átlagfizetésekkel.

Tüntettek az egészségügyi szakdolgozók

2021-08-01T10:29:23+02:002021. augusztus 1.|

Az egészségügyi szakdolgozók közalkalmazotti jogviszonyának visszaállításáért demonstráltak szombaton a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) szervezésében Budapesten, a Hősök terén.

Vissza az elejére!