Rövidesen a versenyszférában is elkezdődnek a bértárgyalások azt követően, hogy a hét elején hivatalosan is megkötötték a minimálbér és bérminimum 2022-es emeléséről szóló megállapodást. A versenyszféra legtöbb vállalata ugyanakkor az új üzleti évhez köti a bérrendezést, vagyis helyben március közepéig kell egyezséget elérni. A jelentősen emelkedő bérminimum és a munkaerőhiány jövőre ismét komoly fizetésrendezést jelez. 

Miután a minimálbér és a garantált bérminimum ügyében egyezség született, a versenyszférában is megkezdődnek a bértárgyalások

– írja a Magyar Nemzet. Azonban a határidő itt nem a naptári, hanem az üzleti évhez lesz köthető, tehát akár márciusig is elnyúlhat a folyamat, és áprilistól lehetnek új bérek.

Napirendre kerülnek nemcsak a fizetések, hanem az egyszeri kifizetések és a béren kívüli juttatások is.

Fejtörést ezekben a hónapokban a legalacsonyabb fizetések jelentős emelkedése okozhat, ráadásul felütötte fejét a munkaerőhiány, ebből kifolyólag újraindult a verseny a képzett, tapasztalt munkavállalók felvételéért, megtartásáért; az nyer, aki többet fizet, jobb körülmények közt dolgoztat. A magyar munkavállalók pedig elsősorban a fizetés, azon belül is az alapbér összege alapján mérlegelnek. Ha a konkurencia többet ajánl, akkor a munkavállalók gyorsan tovább állhatnak. – írja a lap.

Várakozások szerint a folyamatok két számjegyű átlagbér-emelkedéshez vezetnek majd.

Az érdekképviseletek elsődleges célja az alapbérek emelése. Fontos szerep juthat az egyéb rendszeres vagy egyszeri kifizetéseknek és a nem bérjellegű, úgynevezett munkavállalói jóllétet növelő intézkedéseknek is.