Megrendülve búcsúzunk Horváth Lászlótól, a Zala Volán Dolgozóinak Demokratikus Szakszervezetének Elnökétől.  

Barátunk, kollégánk 2021. december 9-én, rövid betegség után eltávozott. Horváth László fáradhatatlanul küzdött a munkavállalókért. Példaértékű ember volt, szakmájának elhivatott képviselője. Kivételes személyiségével, igazi szakszervezeti vezető, aki egyszerre volt magányos harcos, közösségteremtő, aki mindig kimondta, amit gondol, de soha nem bántott meg másokat.

Kiváló publicista volt, cikkeit számos országos újságban és a Munkástanácsok honlapján is rendszeresen olvashattuk.

Isten veled Harcostárs!

Munkástanácsok Országos Szövetsége

Elment Horváth Laci…

Dr. Szabó Imre Szilárd megemlékezése

Megrendülve értesült róla közösségünk, hogy december 9-én elhunyt Horváth László, a Zala Volán Dolgozóinak Demokratikus Szakszervezete elnöke, aki zalai érdekvédelmi munkája mellett számos más feladatot is ellátott az elmúlt évtizedekben a közösségi közlekedés területén. Laci egész életét áthatotta az a szenvedély, ahogyan a munkájához és az érdekvédelemhez közelített. Néhány héttel ezelőtt, egyik utolsó beszélgetésünk során is a terveit, ötleteit részletezte, hogy min és hogyan szeretne javítani, változtatni. Lacit tényleg bármikor el lehetett érni, Rá mindig lehetett számítani, Vele lehetett beszélgetni és nagyokat vitatkozni is. Egy dologban volt kérlelhetetlen és „makacs”, ez pedig az általa képviselt munkavállalók és a volános szakma érdekei.

Laci „örökké lázadó” természetű volt, egy igazi „fazon”, nem lehetett nem észrevenni. Jó érzés volt hallgatni választékos szókincsét és látni udvarias, kedves megjelenését. Sugárzott róla, hogy személyisége teljesen mentes a rosszindulattól.  Nem kötött elvtelen kompromisszumokat, nem sorolt be olyan ügy mögé, amiben nem tudott hinni. Tevékenységére – nézetei szerint – egyfajta „népművelésként” is tekintett, folyamatosan igyekezett társai ismereteit, tudását bővíteni, nem egyszer túllépve a „klasszikus” szakszervezeti témákon és horizontokon. Laci színes egyénisége abban is megjelent, hogy rendszeresen és igényesen írt, hangot adva aktuális érdeklődésének, legyen szó – az érdekvédelmen túl – kultúráról, közéletről vagy akár a hazai labdarúgás ellentmondásairól.

Laci, nagyon fogsz hiányozni, hiányod pótolhatatlan.