Tájékoztató a VKF 2020. április 15-i üléséről
A mai VKF ülésen további tisztázó tájékoztatást hallottunk a kormány részéről a korábban bejelentettekhez képest a bértámogatásról, de a konkrét szabályozás a kormányrendeletben olvasható.
A mai VKF ülésen további tisztázó tájékoztatást hallottunk a kormány részéről a korábban bejelentettekhez képest a bértámogatásról, de a konkrét szabályozás a kormányrendeletben olvasható.
Most még javában tombol a járvány és egyelőre egyáltalán nem látszik a fény a horizonton. A Munkástanácsok Zala Megyei Szövetsége szerint egyszer azonban véget ér, véget kell, hogy érjen ez a nem normális helyzet és eljön az „újjáépítés” ideje. A Megyei Szövetség hangsúlyozza: jelenleg az egészségvédelem a piros ász, ám mellette a munkahelyvédelem, a gazdasági kérdések sem kerülhetnek ki vigyázó tekintetünk látóköréből.
A Belügyi Érdekegyeztető Tanács munkavállalói oldalát alkotó szakszervezetek Pintér Sándor belügyminiszternek írt levelükben kifejezésre juttatták azon meggyőződésüket, mely szerint a pandémiás helyzet szempontjából a kiemelten veszélyeztetett munkát végző rendvédelmi dolgozók egészségének védelme kiemelten fontos feladat.
A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF), az Értelmiségi Szakszervezetek Szövetsége (ÉSZT) , a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája (LIGA Szakszervezetek), a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) és a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) megdöbbenéssel értesült arról, hogy a Közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény olyan módosítását készül Magyarország Kormánya beterjeszteni a parlament elé, mely alapos és részletes társadalmi konszenzus nélkül teljes szakmacsoportokat fosztana meg a jelenlegi közalkalmazotti jogállásától.
Előzmények: Elemző: komoly fegyvert kínál a kormány a munkanélküliség elleni harchoz Palkovics László az [...]
Április 8-án, szerdán a VKF virtuális ülésén Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár ismertette a Munkahelyvédelmi akcióterv keretében a rövidített munkaidő eljárásrendjét. Bodó Sándor előre bocsájtotta, hogy még változhatnak a szabályok.
Az Ütköző témája a kormány gazdaságélénkítés tervei a most is zajló részletes tájékoztató alapján, [...]
A szolidaritási pénzügyi eszköz, a SURE (angol betűszó alapján, magyar jelentése: biztos) elnevezést kapta és a csökkentett munkaidős (short-time work) intézkedéseket, valamint a hasonló bérkompenzációs nemzeti megoldásokat hivatott támogatni azzal a céllal, hogy nagymértékben csökkentse a COVID-19 járvány következtében kialakuló munkanélküliséget.
Az Európai Szakszervezeti Szövetség makrogazdasági, pénzügyi és munkavállalókat védő intézkedéseket szorgalmaz a koronavírus járvány kapcsán, és felhívja a kormányok figyelmet a szociális párbeszéd és a szakszervezetekkel folytatott egyeztetés fontosságára a veszélyhelyzet kezelésében.