ZVDDSZ: az autóbuszvezetők nem mondtak le a korkedvezményről
2015. december 31-ével megszűnt a korkedvezményes nyugdíj szerzésének jogosultsága. Az autóbuszvezetők addig megszerzett korkedvezményre jogosító ideje azonban érvényben maradt. A Zala Volán Dolgozóinak Demokratikus Szakszervezete (ZVDDSZ) szerint, ami heves felháborodást váltott ki, az a töredék idők elvesztése. Az autóbuszvezetők 10 év után 2 év, majd öt évente 1 év korkedvezményre voltak jogosultak.
A nők és a közlekedés – Platform a változásért (TEN/616) (feltáró vélemény az Európai Bizottság felkérésére)
…Az EGSZB egy uniós „Platform a változásért” (a továbbiakban: „platform”) létrehozását javasolja a közlekedési ágazatban a nemek közötti esélyegyenlőség kérdésének kezelése érdekében, amely kezdetben a nők közlekedési ágazatban való foglalkoztathatóságának növelésére összpontosít. Ez a kezdeti célkitűzés a későbbiekben kiegészülhet a „nők mint felhasználók” bevonásával.
Az EGSZB feladata és működése
Az EGSZB feladata és működése
Tanácsadást indít a munkahelyi balesetben érintett munkavállalóknak a Munkástanácsok
Ingyenes jogi tanácsadást indít a munkavállalóknak a Munkástanácsok Országos Szövetsége, munkahelyi baleset és [...]
“Miért esedékes egy béremelés Közép-Kelet Európában?”
A magyar kormány már 2010-ben szakított az alacsony bérekre épülő gazdasági modellel, amikor hátat fordított a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) és az általa diktált gazdaságpolitikának - mondta Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke hétfőn Budapesten egy fórumbeszélgetésen.
ZVDDSZ: hova tűntek az Üzemi Tanácsok?
A Zala Volán Dolgozói Demokratikus Szakszervezetének (ZVDDSZ) tagjai egyre gyakrabban kérdik: mi van az üzemi tanácsokkal? 1992-ben a törvényhozás – nyugati mintára – életre hívta az Üzemi Tanácsokat (ÜT), azzal a céllal, hogy részvételi jogokat biztosítson a munkavállalóknak a társaságok üzletmenetének, szabályozó rendszereinek nyomon követésében.
A bérunióról munkavállalói szemszögből- Palkovics Imre nyilatkozata a Demokratának
Május 30-án a Munkástanácsok Országos Szövetsége elnökségi tagjai és a Liga szakszervezetek elnöke, valamint munkatársa találkozott Vona Gáborral, a Jobbik elnökével és Gyöngyösi Mártonnal, a Jobbik országgyűlési képviselőjével a Munkástanácsok székházában. A Jobbik kezdeményezésére létrejövő találkozón a két szakszervezeti konföderáció vezetője meghallgatta a Jobbik európai bérunióról szóló tervét. Közösen áttekintették az Európában meglévő bérkülönbségeket, a felzárkózási folyamat lehetséges állomásait és a jelenség mögött meghúzódó gazdasági, strukturális, kohéziós problémákat. A felek egyetértettek abban, hogy ezen problémák megoldása a bérunió megvalósulásának részét képezik.
Felavatták Horváth Balázs domborművét
A Munkástanácsok Országos Szövetsége számára kitüntetett esemény ez, hiszen Horváth Balázsnak fontos szerepe volt a szervezet alapításában. Az 1956-os Munkástanácsok örököseként először 1989 augusztusában alakult újra munkástanács, az akkor 2000 főt foglalkoztató Herendi Porcelángyárban, spontán módon, az éves prémium elosztása feletti felháborodás és a gyár vezetésével szembeni elégedetlenség nyomán. A munkásokat képviselő Palkovics Imre a konfliktus közepette jogi tanácsokért az akkori veszprémi ügyvédhez, a későbbi belügyminiszter Horváth Balázshoz fordult jogi segítségért, aki a munkástanács megalapításában is segített. Az üzem dolgozóinak nagy többsége, 1700 fő csatlakozott.
126 éves a Rérum Novárum- Megemlékezés a pécsi Dóm kőtárában
”1.)…….világosan látjuk, s ebben mindenki egyetért, hogy a legszegényebb sorsú embereken sürgősen és alkalmas módon segíteni kell, mert az emberiség nagy része méltánytalanul szomorú és nyomorult viszonyok között tengődik.” (XIII. Leó pápa, Rérum Novárum, 1891. május 15.)
EUCDW Newsletter
EUCDW Newsletter Dear friends, You can find the latest news on our [...]
KMSZ: a városi tömegközlekedés is legyen állami hatáskörben!
A városi közösségi közlekedés napjainkban nehéz időket él meg. A Közlekedési Központok megalakulásával jelentősen megváltozott az önkormányzatok (mint megrendelők) és a Volán-cégek (mint szolgáltatók) viszonya. A korábbi, együttműködésen alapuló, a közös felelősségvállalás mentén kialakult kapcsolatot számos érdekellentét árnyékolja be. Az önkormányzatok egyre nehezebben tudják kiegyenlíteni a szolgáltatások ellenértékét, a Közlekedési Központok pedig egyre küzdelmesebben tudják kielégíteni a differenciálódó igényeket. A korábban megegyezésre törekvő partnerek, most egymást hibáztatják a szolgáltatások színvonalának esetleges csökkenéséért.
ZVDDSZ: a távolsági buszközlekedés ígéretes falat a magánszolgáltatóknak is
A Zala Volán Dolgozóinak Demokratikus Szakszervezete (ZVDDSZ) szerint a Volán-társaságok összevonása előtt a cégcsoport tevékenységének egyik legnyereségesebb szeletének számított a távolsági buszközlekedés. Húzó ágazat volt, azóta nagyot fordult a világ. Egy rosszul értelmezett és túldramatizált MÁV – Volán párhuzamos közlekedés jegyében mintegy tíz éve megkezdődött a távolsági buszközlekedés leépítése. 2009-ben Győrből Budapestre 11 járatpár szűnt meg.