Befagytak a tárgyalások, nem született megegyezés az évközi minimálbér-emelésről
Az ATV Start vendégei Perlusz László főtitkár, VOSZ és Palkovics Imre elnök, Munkástanácsok Országos Szövetsége. A műsor ITT nézhető meg.
Az ATV Start vendégei Perlusz László főtitkár, VOSZ és Palkovics Imre elnök, Munkástanácsok Országos Szövetsége. A műsor ITT nézhető meg.
A tervezett intézkedés azért is megdöbbentő, mert súlyosan diszkriminálja a munkavállalói érdekképviseleteket, a közszféra és versenyszféra ágazatiban dolgozó munkavállalók között, és a közszféra területén dolgozó munkavállalók között is éles különbséget tesz.
A Miniszterelnökség az állam működésének további egyszerűsítésével összefüggő rendelkezésekről szóló törvényjavaslat társadalmi egyeztetést az ún. általános egyeztetés keretében indította el a minimális nyolc napos határidő előírásával.
A Kormány új tervezete, ami megszüntetné a szakszervezeti tagdíj munkáltató általi levonását, fájdalmasan fogja érinteni a szakszervezeteket.
Az öt magyar szakszervezeti konföderáció levele a miniszterelnöknek „az állam működésének további egyszerűsítésével összefüggő rendelkezésekről szóló törvény tervezete” kapcsán.
Annak ellenére, hogy a Munkástanácsok által meghirdetett munkajogi képzési sorozatra a nyár (és így a szabadságolások) közepén került sor, mintegy 40 szakszervezeti tisztségviselő vett részt aktívan a három alkalmas (4-4-4 órás) munkajogi alapismeretek tréningen.
Az ATV riportja Soós Adriannával, a Független Egészségügy Szakszervezet elnökével ITT nézhető meg.
A Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöksége elfogadhatatlannak tartja az állam működésének további egyszerűsítésével összefüggő rendelkezésekről szóló törvényjavaslat szakszervezetekre vonatkozó tartalmát, és kéri annak visszavonását, tekintve, hogy az diszkriminatív és súlyosan szakmaiatlan!
A Hír Tv riportja Bubenkó Csabával, az Egyenlő.hu elnökével ITT hallgatható meg!
Alacsony a fizetés, kiszámíthatatlan, hogy mikor lesz jobb, nagy gondot jelent a lakhatás megoldása, de a rendőrök az egyenruha megvásárlására sem kapnak elég pénzt. A lakosságnak még csak egy része érzi, hogy kevés a rendőr, de a szolgálat ellátásának ára a rendőrök súlyos túlterhelése. Pongó Géza, a Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ) főtitkára nyilatkozott lapunknak.