Bértárgyalások az állami tulajdonú cégeknél
Az ATV Start vendége Palkovics Imre elnök, Munkástanácsok Országos Szövetsége:A beszélgetés itt tekinthető meg!
Az ATV Start vendége Palkovics Imre elnök, Munkástanácsok Országos Szövetsége:A beszélgetés itt tekinthető meg!
Már az idén átlagosan 15 százalékkal nőhet az állami alkalmazottak fizetése, a dolgozók összesen 30 százalékos bérfelzárkóztatásra számíthatnak három év alatt – értesült a Magyar Idők. A bértárgyalások jól haladnak, köszönhetően a Munkástanácsok javaslatára létrehozott új konzultációs fórumnak, a közszolgálati vállalkozások konzultációs fórumának, ahol minden érintett fél részt vesz. A MÁV már ma megállapodhat a szakszervezetekkel, de a közös javaslatot a kormánynak is el kell fogadnia. Arra már rábólintott a kabinet, hogy három évre szóló megállapodásokat kell kötni az állami cégeknél.
A Független Büntetés-végrehajtási Szakszervezet visszautasítja a Kormány azon döntését, mellyel a rendvédelmi munkavállalók hátrányára módosította a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 71.§ (1) bekezdését a béren kívüli juttatásokról!
A Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (KMSZ) őszinte részvétét fejezi ki az olaszországi buszbalesetben elhunytak családtagjainak, hozzátartozóinak, egyúttal mielőbbi felépülést kíván a baleset sérültjeinek.
Budapest, 2017. január 19., csütörtök (MTI) - A kormány napirendben tartja a közüzemi bérfejlesztés kérdését, a legnagyobb állami vállalatokra - MÁV, Volán, Posta, állami tulajdonú vízmű cégek - egyedi ajánlatot dolgoztat ki, ennek előkészítő egyeztetési folyamata már megkezdődött - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) csütörtökön az MTI érdeklődésére.
A versenyszféra szakszervezeti konföderációi és a közszolgáltatások területén működő reprezentatív ágazati szakszervezetek 2017. január 17-én újabb egyeztetést folytattak. A megbeszélés napirendjén a közüzemeket érintő bérhelyzet volt.
A hazai szakszervezeti konföderációk, mint az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács Munkavállalói Oldal tagjai, tiltakozunk a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt.-nél történt, a Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete 2000 négy tisztségviselőjét érintő munkaviszony megszüntetés miatt, és szolidaritásunkat fejezzük ki a hátrányt szenvedő kollégák felé.
Az „ugrás a sötétbe” alapú szerveződés magán viselte a szakmai érdemi párbeszéd hiányát. A döntéshozók az átláthatóbb és hatékonyabb gazdálkodás és a szolgáltatás minőségi megújhodásának igényét az átszervezés alaptételeként fogalmazták meg. Az előkészítés éveiben (2013., 2014.) az átalakítás különböző fázisainak és műveleteinek (régiós központok kialakítása, informatikai egységesítés, az eltérő vállalati kultúrák, kollektív szerződések szintetizálása stb.) sodrában a költséghatékonyság háttérbe szorult. Sokba került az integráció.
Évről évre egyre nagyobb méreteket ölt a munkaerőhiány Magyarországon. A cégek 81 százaléka nem [...]
A „minimálbér” az alacsony jövedelem emelése révén az egyenlőtlenség csökkentésének hatékony eszköze. Éppen a közép- és kelet európai országokból származó adatok mutatják, hogy a minimálbér a munkavállalók oldalán és a cégeknél az egyenlőtlenség csökkentésének alacsony költségű eszköze, azaz a munkahelyek elvesztésében vagy a profitcsökkenésben mérve a költségeket. Továbbá a minimálbér szerepet játszhat a termelékenység általános növelésében és a gazdasági fejlődés támogatásában, és így használható a régióban uralkodó alacsony bérköltségű modellt leküzdő fejlesztési stratégia részeként. Azonban az igazán hatékony bérszintemeléshez szükséges lenne társítani a kollektív szerződések erősebb szerepével, hogy a magasabb bérek szintje is követni tudja a minimál bér emelésének ütemét.