Jogpont Mini: ingyen segítenek jogi kérdésekben a kistelepüléseken
A Jogpont Mini szolgáltatást igénybe vevők például álláskeresés, családjogi, adójogi, közigazgatási kérdésekben is kaphatnak jogi segítséget.Kilenc közepes nagyságú nyugat-dunántúli településen - Győr-Moson-Sopron megyében Jánossomorján, Győrújbaráton, Pannonhalmán és Téten - indított ingyenes jogi szolgáltatást június 1-jétől a Munkástanácsok Országos Szövetsége és a Stratégiai és Közszolgáltató Társaságok Országos Szövetsége - mondta Palkovics Imre, az előbbi szervezet elnöke pénteken sajtótájékoztatón Győrben.
A fiatal munkavállalók összefogva küzdenek!
Hétfőn együttműködési megállapodást kötött a Munkástanácsok Országos Szövetségének Ifjúsági Tagozata és a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének Ifjúsági Tagozata.
Szükséges a közszféra bérrendszerének átfogó vizsgálata
A Munkástanácsok Országos Szövetsége üdvözli a szeptember 1-vel életbe lépő Pedagógus-béremelést, valamint Giró-Szász András bejelentését, miszerint a kormány kezdeményezi az NGM-nél a közszférában dolgozók bérfejlesztését.
Beszámoló a Fónagy János részvételével zajlott Közszolgáltatói fórumról
Június 19-én, szerdán a Munkástanácsok Országos Szövetsége székházában Palkovics Imre a MOSZ elnöke és Kovács Zoltán a MOSZ versenyszféráért felelős alelnöke meghívására, dr. Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára fórumot tartott a köztulajdonban lévő és közszolgáltatói feladatot ellátó vállalatok képviselőinek.
Köszöntjük köztisztviselőket és az egészségügyben dolgozókat!
A Munkástanácsok Országos Szövetsége köszönti a közigazgatásában dolgozó kormánytisztviselőket, köztisztviselőket és az egészségügyben dolgozókat! Július 1-jén van a köztisztviselők és a kormánytisztviselők napja, illetve a magyar egészségügy legnagyobb ünnepe a Semmelweis nap.
Rácz Sándor emlékére- egy Munkástanácsos (Király Lászlóné) verse
Kevés olyan embert ismerek, Ki korának többszörösét élte meg. Mozgalmas volt az élete, De megmaradt legfőbb értéke: A becsülete.
Elemezés a KSH legutóbbi bérstatisztikája alapján
Elemzés a KSH legutolsó bérstatisztikája alapján a versenyszféra és a költségvetési szféra létszám-és bérhelyzetéről. A számokból kirajzolódik néhány tanulságos tendencia:
Bizonytalanságok a diákmunka körül
Az Iskolaszövetkezetek Magyarországon igazi hungarikumként 30 éve bizonyítják létjogosultságukat (minden eddigi magyar kormány támogatásával) a junior enterprise-ok világpiacán.
Elmar Brok, az EUCDW Elnökének levele a Munkástanácsok VI. Kongresszusára
Szeretném megköszönni meghívását a MOSZ május 31-én és június 1-jén Budapesten tartandó kongresszusára. Más, ugyanerre az időpontra eső szakmai elfoglaltságom miatt sajnos nem tudok részt venni a kongresszuson személyesen. Azonban Bartho Pronk, az EZA Elnöke és az EUCDW elnökségi tagja fogja képviselni a EUCDW-t Budapesten. Szeretném a következő rövid üzenetet küldeni Önnek, tagságuknak és a MOSZ partnereinek:
NGTT állásfoglalás
Állásfoglalás a társadalom szempontjából stratégiai fontosságú család szerepének megtartásáról és növeléséről a 2011. évi népszámlálás adatai tükrében
A Munkástanácsok csatlakozott az Európai Néppárt munkástagozatához
A Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) csatlakozott a Kereszténydemokrata Munkások Európai Szövetségéhez (EUCDW), amely az Európai Néppárt munkástagozata. Az európai szervezet pénteki, budapesti elnökségi ülésén ellenszavazat nélkül támogatta a MOSZ belépését.
Eltemettük Rácz Sándort
Végső búcsút vettünk Rácz Sándortól, az 1956-os Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnökétől, a Munkástanácsok Országos Szövetségének tiszteletbeli elnökétől csütörtökön a fővárosi Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. A Munkástanácsok Országos Szövetsége méltó módon búcsúzott Rácz Sándortól, akit a szövetség saját halottjának tekint.