Cafeteria? Vagy tisztességes bér?
Egy hete derült ki hogy várhatóan mérséklődik a béren kívüli juttatások igénybevétele és ezzel együtt az érintettek jövedelme, mert a kormány megemeli jövőre az adókedvezményt élvező cafetéria elemek után fizetendő közterhet. A Munkástanácsok a múlt héten sajtóközleményben tiltakozott a lépés ellen (http://munkastanacsok.hu/tiltakozunk-beren-kivuli-juttatasok-adoterhenek-jelentos-emelese-ellen/).
Interjú Kiss Lászlóval, a FESZ elnökével
Az egészségügyi és szociális ágazatban hosszú évek óta az alacsony bérek mellett és/vagy okaként munkaerő gondok vannak. Az európai munkaerőpiac nyitásával a jól képzett, nyelvet beszélő kollégáink elhagyják a magyar ellátó rendszereket, helyükre nem elégséges számban érkezik az utánpótlás. Jelenleg az egészségügyi rendszerből kb. 25-26 ezer szakdolgozó hiányzik és kiemelkedően magas az orvos hiány is. Az előző kormányzati ciklus alatt jelentősnek mondható bérrendezési folyamat indult meg, ez az, amit sikerként könyvelhetünk el! Ez azonban inkább reménykeltő volt és nem problémamegoldó. Folytatni kell a bérrendezést, forrást kell bevonni az egészségügyi ágazatba, a működőképességet biztosítani kell. Az elégedettségtől még messze vagyunk.
Képes beszámoló a Munkástanácsok '56-os megemlékezéseiről
Bali Sándor, a Nagy-Budapesti Munkástanácsok tagjának emléktáblájánál Rácz Sándorné a Nagy-Budapesti Munkástanácsok elnökének özvegye, Dénes János egykori Munkástanácsos és a Munkástanácsok Országos Szövetségének képviseletében Szabó Imre az Ifjúsági Tagozat elnöke helyezte el az ünnepi koszorút.
Tiltakozunk béren kívüli juttatások adóterhének jelentős emelése ellen
A Munkástanácsok Országos Szövetsége sajnálattal értesült arról, hogy a 2015. évi adó törvények tervezete egyes pontokon komoly érdek sérelmekkel jár a munkavállalók számára. A bérből és fizetésből érőket leginkább kedvezőtlenül érintő fejlemény a béren kívüli juttatások adóterhének jelentős emelése.
Palkovics: A munkásság mindig sajátos helyzetben volt
Palkovics Imre a Munkástanácsok Országos Szövetségének az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére rendezett ünnepségén a munkával szerzett emberi méltóság fontosságáról beszélt. A megemlékezésen a Fiumei úti nemzeti sírkertben Rácz Sándor, a Nagy-Budapesti Központi Munkástanács elnöke sírján helyeztek el koszorút.
'56 -ra emlékezünk…
Varga János, Janika 16 évesen kezdett el harcolni a Corvin közben. Majd [...]
A bértárgyalások elé…
Ferenc pápa szerint a szociális jogállamot nem szabad felszámolni. Reformokra van szükség, hogy biztosítsuk a javak újraelosztásához, az oktatáshoz és az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférést a legszegényebbek részére is. Ezáltal felszámolhatóvá válik az igazságtalanság, és helyreállhat a felborult egyensúly. A pápa megerősítette, hogy a munkához való jog nem alku tárgya, valamint elítélte az emberek kihasználásának minden formáját.
Minimálbér tárgyalás 2015
A Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöksége megvitatta a minimálbér a kapcsolatos alapelveket, amit a Szövetségi Tanáccsal való egyeztetést követően elfogadott. A megállapodás szerint Palkovics Imre elnök levélben kereste meg Czomba Sándor Munkaerőpiaci és Képzési államtitkárt, amelyben kérte a hamarosan megkezdődő, 2015. évi minimálbérekkel és bérajánlással kapcsolatos 3 oldalú tárgyalásokra való felkészülés érdekében az államtitkár közreműködését, a tárgyaláshoz szükséges adatok beszerzésében és eljuttatásában való közreműködését a tárgyaló partnerek részére.
EZA szeminárium a Vajdaságban a szociális párbeszédről
A szeptember 30-án és október 1-én Újvidéken megrendezett szeminárium első napján a Munkástanácsok Országos Szövetségének szakértői tartottak előadásokat a szociális párbeszéd szerepéről és Intézményrendszeréről Európai Unióban. Palkovics Imre, a MOSZ elnöke, köszöntő szövegében kitért arra, hogy ez a mostani megbeszélés a Munkástanácsok nemzetközi és nem utolsósorban nemzetpolitikai tevékenysége következtében létrejött találkozó és helyszín. Az Európai Munkáskérdések Központja (EZA) anyagi és politikai támogatásával megvalósult találkozó egy olyan nyugat balkáni konferenciasorozat része, amely célja a balkáni integráció előkészítése.
JóKépzés referencialevél dr. György Istvántól
A Munkástanácsok Országos Szövetsége kiemelten fontos céljának tekinti, hogy minden lehetséges módon segítse a munkavállalókat az elhelyezkedésben, a munkahelyek megtartásában és mindezek érdekében a folyamatos képzésben. Dr. György István a Fővárosi Kormányhivatal vezetője a kormányhivatal tapasztalatai lapján felhívta dr. Kovács Zoltán területi közigazgatási államtitkár figyelmét, a Munkástanácsok által üzemeltetett weboldal kínálta lehetőségekre.
Ki is védte meg a magyar egészségbiztosítást?
A Munkástanácsok Országos Szövetsége értetlenül áll az utóbbi napokban kikerekedett vita előtt, miszerint egyes szervezetek maguknak kisajátítva próbálják a 2007-2008-as TB mentés eredményeit feltüntetni. A történelmi hűség kedvéért az alábbi tényeket kívánjuk leszögezni. Az akkori kormánykoalíció a társadalmi egyeztetést teljesen megkerülve terjesztette az Országgyűlés elé az egészségbiztosítás privatizációját célzó javaslatait. A szolidaritáson alapuló, nemzeti kockázatközösségű társadalombiztosítás szétverésének gondolata jelentős társadalmi ellenállásba ütközött; az akkori közvélemény-kutatások szerint a megkérdezettek 70%-a utasította el a „reformnak” csúfolt átalakításokat.
A szociális partnerek részvétele az ESZA forrásainak felhasználásában
A gazdaságfejlesztésre és a munkahelyteremtésre koncentrál a kormány a 2020-ig tartó európai uniós költségvetési időszak forrásainak felhasználásakor - jelentette ki a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára. Csepreghy Nándor elmondta: a 2020-ig Magyarországra érkező mintegy 34,5 milliárd euró uniós forrás 60 százalékát fogja a kormány gazdaságfejlesztésre és új munkahelyek létrehozására fordítani. Kérdésre válaszolva közölte: elsősorban az ország újraiparosításában részt vevő szektorok, az autóipar, az egészségipar és a technológiai tudásra alapozott iparágak lesznek a következő időszak kiemelt haszonélvezői. A helyettes államtitkár hangsúlyozta: az Európai Unió különböző tagállamai, bár más-más adottságokkal rendelkeznek, hasonló problémákkal küzdenek. Ezek közül az egyik legfontosabb a hosszú távon is fenntartható munkahelyek létrehozása - tette hozzá