“A felelősségteljes álláspont ezekben az időkben csak az lehet, amit a Munkástanácsok képvisel”
Palkovics Imre véleménye a Napi.hu-n megjelent cikkről:
Palkovics Imre véleménye a Napi.hu-n megjelent cikkről:
A megegyezés hiánya nagyon rossz hír a minimálbérből élők számára, akiknek jövedelme a hivatalosan mért infláció feletti ütemben értéktelenedik el. A magyar minimálbérek nettó összegének vásárlóértéke január 1-től a felét fogja csak érni a 7,7%-kal emelkedő lengyel minimálbérnek és a harmadát a 7,4%-kal növekvő szlovák, illetve a 4% feletti mértékben növekvő cseh minimálbérnek.
A VKF ülés ez alkalommal is online került megrendezésre. A megbeszélés fő témája a 2021. évi minimálbér tárgyalás volt. Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az ülés elején közölte, hogy Palkovics László miniszter a korábban bejelentett terveivel ellentétben nem tud rész venni az ülésen.
A munkaerőpiaci járulék eltörlését javasolja a Munkástanácsok Országos Szövetsége. Palkovics Imre elnök elmondta: a lépéssel az összes munkavállaló nyerne, mivel a járulékot a munkavállaló bruttó béréből kell levonni. Nincs kizárva 2021-ben a kétlépcsős bérrendezés sem.
A VKF ülés ez alkalommal is online került megrendezésre. Az ülés fő témája a 2021. évi minimálbér tárgyalás volt. Az oldalak a kormányhoz fordultak azzal a kérdéssel, hogy történt-e konkrét kormányzati döntés az oldalak által előterjesztett javaslatokkal kapcsolatban.
V4 minimálbér összehasonlítás euróban és PPP-vel Euróra átszámítva 2017-től kezdődően egyre erősebb a magyar minimálbér lemaradás: 2020-ban már 15,2%-kal volt alacsonyabb az euróra átszámított cseh minimálbérnél, 16%-kal a szlovák minimálbérél, és 20,3%-kal a lengyel minimálbérnél.
Egy nemrég megjelent akadémiai tanulmány (Az adóelkerülés és a minimálbér, MTA KRTKI 2020 október) az un. kettős minimálbér szabály tapasztalatait elemezte statisztikai módszerekkel.
A 2020. november 24-i Versenyszféra és Kormány Állandó Konzultációs Fórumának legfontosabb napirendi pontja a 2021-es minimálbérről és garantált bérminimumról szóló egyeztetés volt.
A fogyasztóiár-index azon termékek és szolgáltatások időbeli árváltozását méri, amelyet a lakosság (vagyis a háztartások) saját felhasználásra vásárolnak, vagyis jelzi az infláció mértékét.
Figyelembe kell venni a minimálbér-tárgyalásokon a kis- és középvállalkozások jelentős adókönnyítéséről szóló terveket – mondta Palkovics Imre. A szakszervezeti vezető kiemelte: a munkaadói oldalnak is nagyobb nyitottságot kell mutatnia bérkérdésben, ha a kormány enged a cégek terheiből.