Felhívás demonstrációra
A Munkástanácsok Országos Szövetsége várja tagjait a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) július 31-én Budapesten a Hősök terén 10 órakor megrendezésre kerülő demonstrációjára.
A Munkástanácsok Országos Szövetsége várja tagjait a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) július 31-én Budapesten a Hősök terén 10 órakor megrendezésre kerülő demonstrációjára.
2021. július 28-án a LIGA Szakszervezetek, a SZEF, az ÉSZT, a MASZSZ és a Munkástanácsok közös nyilatkozatot adtak ki a 2021. július 31-ei egészségügyi demonstrációval kapcsolatban.
Palkovics Imre a Jó reggelt Magyarországban: A riport itt hallgatható meg 08:35:00-tól!
A Kormány 407/2021. (VII. 8.) rendelete a harmadik országbeli állampolgárok magyarországi foglalkoztatásának megkönnyítéséről és kiterjesztéséről a veszélyhelyzet ideje alatt, a külgazdasági és külügyminiszterre ruházta át a harmadik országbeli állampolgárok magyarországi foglalkoztatásáért viselt felelősséget.
A Volánbusz jogi osztálya ma válaszában megerősítette, hogy az autóbuszvezetők esetében, az egységes bérrendszer bevezetésével, a társaságnál megszűnt a heti pihenőnapon (más, nem vezényelt munkakörökben ez a szombat, vasárnap) végzett munka esetén azt 50-100 % pótlék elszámolása!
Ismét foglalkozott a jogalkotó az otthoni munka intézményével: a júliusban kihirdetett szabályok már konkrétabban szólnak a távmunka-home office mikéntjéről, a rezsiátalányról, munkavédelemről.
A LIGA Szakszervezetek, a Munkástanácsok, valamint a MASZSZ együttesen nyújtottak be panaszt a Nemzetközi Munkaügyi Szervezethez (ILO), melyben azt kifogásolták, hogy a koronavírus járvány okozta veszélyhelyzet időtartama alatt a kormányzat több rendeletével - érdemi egyeztetések hiányában - korlátozta a munkavállalói, illetve szakszervezeti jogokat.
Július 26-án, pénteken megtartotta a pandémia miatt elhalasztott tisztújító Közgyűlését a POFÉSZ és két tagszervezete a POFÜSZ és a POMÉSZ.
A minimálbér 200 ezer forintra emelésével a szakmunkás-bérminimum mintegy 250 ezer forintra nőne – mondta a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke szerda reggel az M1-en a nemzeti konzultációról szólva.
Nyáron előfordul és a jövőben is várhatóan egyre gyakoribb lesz a hőségriadó elrendelése, amely kiadása után a munkadónak rengeteg szabályt be kell tartania a munkavállalók egészségének és biztonságának védelme érdekében.