Gratuláció

2014-04-07T14:34:47+02:002014. április 7.|

A Munkástanácsok Országos Szövetsége gratulál a FIDESZ-KDNP-nek a győzelemhez és sok sikert kíván az elkövetkezendő négy év kormányzásához! Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke az MTI-nek adott nyilatkozatában kiemelte: „A Munkástanácsok bízik benne, hogy a gazdaság növekedési pályára áll, a foglalkoztatás bővülni és stabilizálódni fog, és megvalósul az a cél, amit a kormány kitűzött, hogy tíz év alatt 1 millió új munkahely jön létre Magyarországon.

Sürgős teendők az ingyenes készpénzfelvételért

2014-01-09T15:34:00+01:002014. január 9.|

Az NGM 53/2013. (XI. 29.) NGM rendelete alapján 2014 februárjától ingyenesen vehetünk fel készpénzt havi két alkalommal a pénzintézeti fiókban vagy az automatákból, bizonyos feltételek esetén, melyek közül legfontosabb az erre vonatkozó nyilatkozat megtétele. A kérdés fontosságát jelzi, hogy a rendelet megjelenése után alig pár nappal már több tízezer fogyasztó nyilatkozott ennek igénybevételéről.

Együttműködik a Munkástanácsok és az ÉSZT

2013-12-03T15:26:51+01:002013. december 3.|

A megállapodás célja a két konföderáció erejének egyesítése az átformálódó érdekegyeztetési rendszerben. Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke, és Kuti László, az ÉSZT elnöke hétfőn az ÉSZT székhelyén stratégiai megállapodást írtak alá, amelyben az elkövetkezendő időszakra rögzítették a két szakszervezeti konföderáció együttműködésének feltételeit.

Törvénymódosítást javasolunk!

2013-11-29T18:22:41+01:002013. november 29.|

A munka törvénykönyve módosítását kezdeményezik munkavállalói érdekvédelmi szervezetek a vasárnapi bérpótlékra jogosult munkavállalók körének egyértelműsítése érdekében - jelentette be három szervezet közös sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.

Szakképzési konferenciát rendezett a Munkástanácsok

2013-11-16T14:02:33+01:002013. november 16.|

Az eseményen német és osztrák szakképzést érintő programokat és rendszereket mutattak be, valamint Modori László, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős helyettes államtitkára ismertette a kormány szakképzés terén tett intézkedéseit. Az eseményen megjelentek továbbá a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, a szakszervezetek, valamint a szakképzési rendszer képviselői.

Folyik a harc a minimálbéremelésért

2013-10-30T10:36:52+01:002013. október 30.|

A 2013. 10. 29-i VKF ülésen a jövő évre a szakszervezetek egységesen 103 500 Ft minimálbérre és 120 000 Ft garantált bérminimumra vonatkozó igényt terjesztettek elő a munkaadók és a kormány képviselői előtt!

A Munkabalesetek Áldozataink Emléknapja

2013-04-29T14:04:20+02:002013. április 29.|

A Munkástanácsok Országos Szövetsége 11. alkalommal tartott megemlékezést Pécsett a Mecseki Munkástanácsok Szövetségével és a Vasasi Szent Borbála Egyesülettel a Pécs-Vasasi Bányász Emlékműnél a Munkabalesetek Áldozataink Emléknapja alkalmából.

Megszületett a bérmegállapodás a Volán társaságoknál

2013-04-10T14:48:39+02:002013. április 10.|

Megszületett a bérmegállapodás a Közúti Közlekedési Szakszervezet és a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége, mint munkavállalói érdekképviseletek, valamint a Közlekedési Vállalkozások Szövetsége, mint munkáltatói szövetség között.

Vissza az elejére!