Szokatlanul elhúzódó egyezkedés végére kerül pont 2021. január 25-én a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) ülésén.

A várható végeredmény ismert: három munkáltatói érdekképviselet és két szakszervezeti szövetség a háromból, valamint a kormány aláírja a megállapodást, és így elhárul annak veszélye, hogy 2021-ben a minimálbér és garantált bérminimumon alkalmazott munkavállalók – kb. egymillió ember – bére vásárlóerejéből a várható infláció mértékével 3-4 százalékkal csökkenjen éves szinten, mintegy 120-160 ezer forintos veszteséget elkönyvelve. Ezek mellett hasonlóan elkerülik a reáljövedelem-vesztést a különféle juttatások, járandóságok, amiknek vásárlóértéke szintén a minimálbérhez kötött.

A munkavállalók veszteségei így mérsékelhetők, és ez annak köszönhető ismét, hogy két szakszervezet vállalja, hogy kompromisszumok árán, de felelősségteljes hozzáállása miatt legalább négy százalékos emelésben részesülnek a legkiszolgáltatottabb munkavállalók.

A baloldallal természetes szövetséges MASZSZ harmadszor engedi meg magának az elmúlt öt évben azt a felelőtlen hozzáállást az országos minimálbér tárgyalások során, hogy egy-két százalékos többletkövetelésének nem teljesülése okán nem vállalja a megállapodás felelősségét. Teszi mindezt annak biztos tudatában, hogy nem vállal kockázatot, ugyanis rajta nem múlik a munkavállalók jövedelmének alakulása, mert majd mások úgyis megállapodnak és úgysem meri a kormány megtenni, hogy ennek hiányában egyoldalú döntéssel, a szociális partnerek nélkül ne emelje a legalacsonyabb munkabéreket.

Mindezekkel együtt azt harsogja a magát legnagyobbnak hirdető szervezet vezetője, hogy aki aláír egy ilyen megállapodást, az nem szakszervezet. Tőle pedig a sarokban durcáskodó gyerekhez hasonlóan ezen hősködésen túl többre nem futja, hiába oly „nagy és erős szervezetről” van is szó. Nekik fent jelzett kapcsolataik miatt úgy tűnik, ilyenkor minél rosszabb, annál jobb.

Ha a Munkástanácsok és a Liga Szakszervezetek is hasonlóan járnának el, akkor lemondanának a legkiszolgáltatottabbak – adott körülmények között elérhető – béremeléséről. Mondván, ha nem lehet tíz, akkor nyolc helyett inkább legyen nulla, vagy mint jelen esetben, ha nem lehet öt, csak négy, akkor legyen inkább nulla az „emelés” mértéke. A MASZSZ ezen demagóg hozzáállásával a minimálbér és garantált bérminimum összegéből 2021-re már húsz százalékot vett volna el a három üres hősködésével. És erre Kordás László szemmel láthatóan még büszke is.

Eltűnődöm azon, amit Kordás László a sajtóban hangoztat (a háromoldalú tárgyalásokon ezt ugyan nem lobbantotta a kormány képviselőinek arcába), hogy a kormány taktikája volt az időhúzás a tárgyalásokon, hogy január elsején ne kelljen a legkiszolgáltatottabb embereknek megemelni a minimálbérét és egyéb járandóságait, amivel így spórolhat rajtuk. Amennyiben tényleg emiatt aggódott a MASZSZ vezetője, akkor nagyon egyszerűen elháríthatta volna mindennek veszélyét, ha Ő is szembenéz a megoldással, amire nyilván nem vagyunk mi sem büszkék: aláírjuk, amit el tudtunk érni a tárgyalásokon a jelenleg rendelkezésünkre álló eszközeinkkel az adott körülmények között. Megjegyzem, hogy ezzel a lépéssel egyben megóvtuk a rendelkezésünkre álló – egyebekben általunk is okkal kritizált – érdekegyeztetés kereteit is. Nem kell ahhoz ugyanis mélyreható politikai bölcsesség, hogy a megállapodás hiánya, esetleg további elodázása milyen képet festene a szociális partnerekről (megállapodásra való képtelenség). Ez nyilvánvalóan nem lehet semelyik résztvevő célja.

Mindemellett nyilván jobb lenne, ha szakszervezetek alkupozíciója erősebb lenne és nem csak verbális eszközökkel tudnánk befolyásolni a politikai és a munkaadói döntéseket (ezt az alkupozíciót szisztematikus rombolás érte az elmúlt időszakokban, és nem csak a Fidesz kormány által). Itt azt is meg kell említeni, hogy a hazai munkaadók sem rosszabbak, mint más társaik, vagyis ők is saját és általában rövidtávú profit érdekeiket nézik elsősorban, és nincs az az állami támogatás, amivel elégedettek lennének és bérköltségeiket a munkanélküliséggel való folyamatos riogatás nélkül viselni tudnák. De ha a munkavállalók csak könyörögnek nekik, akkor sajnálkozva bár, de lesöprik az igényeinket. Ezek miatt abban egyetértünk a történtek ellenére is Kordás Lászlóval, hogy a jövőre nézve össze kell raknunk még meglévő erőinket, hogy ennél eredményesebben tudjunk fellépni a legkiszolgáltatottabb munkavállalók érdekében, akik valóban jóval többet érdemelnek, mint négy vagy öt százalékos minimálbér emelés, de ha ez nem sikerül, akkor sem lehet alternatíva a bérek befagyasztása.

Azt gondolom, hogy jelen helyzetben lehet ellentéteket, széthúzást szítani; arra mindenki képes, azonban békességet teremteni, kompromisszumokat kötni és vállalni a felelősséget talán bölcsebb alapállás.

 

Palkovics Imre

elnök