Tisztújítást tartott a Munkástanácsok Országos Szövetsége: a konföderáció elnökévé Kozma Zsoltot választották. Az új elnök több mint két évtizedes szakszervezeti tapasztalattal érkezik a szervezet élére, pályája során elsősorban a versenyszférában, multinacionális vállalati környezetben szerzett meghatározó érdekvédelmi és szervezetépítési tapasztalatokat.

Kozma Zsolt 2002-ben került kapcsolatba a szakszervezeti mozgalommal, 2003 óta pedig főállású érdekvédelmi képviselőként dolgozik. A Munkástanácsokkal 2019-ben került szorosabb kapcsolatba, amikor azt a feladatot kapta, hogy erősítse meg és szervezze újjá a fém- és gépipari ágazatot. Az azóta eltelt években az ágazat a Munkástanácsok egyik legerősebb közösségévé vált, ma mintegy 4400 tagot tömörít.

Kozma Zsolt ezt követően a Munkástanácsok versenyszféráért felelős alelnökeként vett részt a konföderáció vezetésében. Munkájában mindvégig meghatározó szerepet kapott a közvetlen munkahelyi érdekvédelem: napi kapcsolatban állt munkavállalókkal, szakszervezeti tisztségviselőkkel és vállalati vezetőkkel, és számos olyan helyzetben képviselte a dolgozókat, ahol bérről, munkakörülményekről, biztonságról és munkahelyek jövőjéről kellett tárgyalni.

Megválasztásával új fejezet kezdődik a Munkástanácsok életében. Elnökként egy több mint három évtized alatt felépített szervezet vezetését veszi át, amelynek hagyományait és értékeit úgy kívánja továbbvinni, hogy közben választ adjon a munka világának új kihívásaira is.

A tisztújítás során a versenyszféráért felelős alelnöki tisztségre Nagy Katalin Csillát választották. Az új alelnök több mint húsz éve szakszervezeti tag, jelentős gazdasági és adózási tapasztalattal rendelkezik, és munkájában arra épít, hogy „erős tagszervezetek nélkül nincs erős konföderáció”.

Kozma Zsolttal megválasztását követően szakmai és szakszervezeti életútjáról, a Munkástanácsok örökségéről, az előtte álló feladatokról, valamint arról beszélgettünk, hogyan látja a konföderáció következő éveit.

A mozgalom ereje a közösségben van

Idrányi Flóra, a Munkástanácsok kommunikációs vezetője: A pályád jelentős részét közvetlen munkahelyi érdekvédelemben töltötted, most pedig egy országos konföderáció vezetését veszed át. Mit jelent számodra ez a váltás, és milyen szemléletet szeretnél elnökként képviselni?

Kozma Zsolt: Számomra ez elsősorban nagyobb felelősséget jelent, de az alapvető szemléletem nem változik. Továbbra is abból indulok ki, hogy egy szakszervezet valódi erejét az emberek és a közösségek adják.

Lehetnek kiváló szakembereink, jó infrastruktúránk és stabil gazdasági hátterünk, de mindennek a tagság ad értelmet. Az érdekképviselet számomra nem pusztán intézményi működés, hanem olyan közösségi felelősség, amelynek a mindennapi munkavállalói problémákból kell kiindulnia.

Elnökként is ezt a gondolkodást szeretném továbbvinni: erős tagszervezetekre, aktív közösségekre és olyan konföderációra van szükség, amely valódi segítséget tud adni ott, ahol a munkavállalók dolgoznak és ahol a problémáik megszületnek.

A Munkástanácsok egy harmincéves korszak lezárása után most új fejezetet nyit. Mit szeretnél megőrizni ebből az örökségből?

Nagyon sok mindent. Palkovics Imre három évtizedes elnöki munkája olyan szervezeti és értékalapot teremtett, amely nélkül ma nem beszélhetnénk arról a Munkástanácsokról, amit ismerünk és ami a magyar szakszervezeti mozgalom meghatározó, karakteres eleme.

Harminc év egy szervezet életében rendkívül hosszú idő. Ez alatt intézmények, szakmai és társadalmi kapcsolatok, hagyományok és közösségek épültek fel. Ezt az örökséget nem leváltani vagy félretenni kell, hanem megőrizni és továbbépíteni.

Különösen fontos számomra az a következetes értékrend, amely mindig is megkülönböztette a Munkástanácsokat: a munka becsülete, az emberi méltóság, a közösség, a szolidaritás és a munkavállalók önszerveződésének tisztelete.

Mindez szorosan kapcsolódik a keresztényszociális gondolkodáshoz és XIII. Leó pápa Rerum novarum kezdetű enciklikájának alapelveihez. Ez a tanítás már a XIX. század végén kimondta, hogy a munka nem kezelhető pusztán áruként, a munkavállalót pedig nem lehet kizárólag gazdasági tényezőnek tekinteni. Az emberi méltóság tisztelete, a tisztességes munkabér, a közösségi felelősségvállalás, valamint a munkavállalók szerveződésének és érdekképviseletének joga ma is iránytűt jelenthet számunkra.

Ezek nem a múltból itt maradt fogalmak. A munka világa folyamatosan változik, de az emberi méltóság, a tisztességes megélhetés és a közösségi érdekvédelem jelentősége ma talán erősebb, mint valaha.

Szabó Imre Szilárd elnöksége végül nagyon rövid időszak lett. Hogyan látod az ő szerepét?

Imre rendkívül nehéz, átmeneti időszakban vállalta el a Munkástanácsok vezetését, miközben már azt megelőzően is hosszú éveken keresztül meghatározó szakmai munkát végzett a szervezetben. Jogi tudásával és következetes munkájával nagyon precízen megalapozta a Munkástanácsok működésének, valamint a szakszervezeti érdekképviseletnek a szakmai és jogi hátterét.

Egy három évtizedes elnöki korszak lezárását követően kellett megkezdenie és irányítania az átadás-átvételt, miközben biztosította a szervezet folyamatos működését, képviselte a Munkástanácsokat, és előkészítette az előttünk álló szakmai feladatokat.

Sajnáljuk, hogy ilyen rövid idő után más szakmai megbízatást vállal, ugyanakkor ez azt is mutatja, hogy a tudását, a tapasztalatát és a felkészültségét szélesebb körben is nagyra értékelik. Helyettes államtitkárként rendkívül fontos küldetésre vállalkozik. Olyan szakember kerül a minisztériumba, aki nemcsak elméletben ismeri a munka világát, hanem szakszervezetisként a munkavállalók mindennapi problémáit és szempontjait is pontosan érti.

Meggyőződésem, hogy ebből a munkavállalói oldal is sokat profitálhat. Imre emellett számos olyan folyamatot elindított és előkészített, amelyre a Munkástanácsok új vezetése már biztonsággal építhet.

A megválasztásod tehát számodra nem valamivel való szakítást jelent?

Egyáltalán nem. Sokkal inkább egy következő fejezet kezdetét.

Egy szervezet akkor életképes, ha képes megőrizni az értékeit és a felhalmozott tudását, miközben alkalmazkodik ahhoz a világhoz, amelyben működik. A Munkástanácsoknak rendkívül erős múltja van. Nekünk az a feladatunk, hogy ebből az örökségből erőt merítve találjuk meg a válaszokat a következő tíz-húsz év kérdéseire.

Ez különösen izgalmas most, amikor az 1956-os forradalom és szabadságharc, valamint a munkástanácsok megalakulásának hetvenedik évfordulójára készülünk.

Már a nevünkben is benne van, honnan jövünk. A munkástanácsok története a dolgozó emberek önszerveződésének, felelősségvállalásának és összefogásának története. Ezt a szellemiséget kell úgy továbbvinnünk, hogy közben egy mai huszonöt vagy harmincéves munkavállaló számára is érthető, hiteles és vonzó legyen.

Zai Zoltán, gazdasági alelnökkel beszélgetve hangsúlyosan megjelent a gazdasági stabilitás, a szervezetfejlesztés és a működés professzionalizálása. Te inkább a mozgalmi oldalról közelítesz. Hogyan kapcsolódik össze a két szemlélet?

Szerintem pontosan ettől lehet erős a következő időszak.

Zoli olyan gazdasági, pénzügyi és vállalatvezetési tudást hoz, amelyre egy modern érdekképviseleti szervezetnek feltétlenül szüksége van. Nagyon fontosnak tartom, hogy a Munkástanácsok gazdaságilag stabilan, átláthatóan és hosszú távon tervezhető módon működjön.

Én abból a világból érkezem, amelyben naponta találkozunk munkavállalókkal, szakszervezeti tisztségviselőkkel, vállalati vezetőkkel és konkrét munkahelyi konfliktusokkal. Ismerem azokat a helyzeteket, amelyekben nem elméleti kérdésekről, hanem emberek megélhetéséről, biztonságáról és jövőjéről kell tárgyalni.

A két megközelítés nem egymás alternatívája, hanem egymás feltétele és kiegészítője. A gazdasági stabilitás teremti meg annak a lehetőségét, hogy a Munkástanácsok erős, önálló és hatékony érdekvédelmet folytasson. A mozgalmi és tagsági háttér pedig megadja annak az értelmét, hogy miért akarunk stabil és professzionálisan működő szervezetet építeni.

Mi lesz az első feladatod elnökként?

Elsőként pontosan fel kell mérnünk, mivel rendelkezünk, és milyen alapokra építhetünk.

Le kell zárnunk a Palkovics Imre távozását követően megkezdett, majd Szabó Imre Szilárd elnöksége alatt továbbvitt átadás-átvételi folyamatot. Pontos képet kell kapnunk a Munkástanácsok gazdasági és vagyoni helyzetéről, a futó pályázatokról, a munkatársak feladatairól, a szakmai kapacitásokról és a szervezetben rejlő további lehetőségekről.

Nem azért, mert problémákat keresünk, hanem azért, mert felelősen csak arra lehet jövőt építeni, amit pontosan ismerünk. Ez minden vezetőváltás természetes és szükséges része. Ha világosan látjuk az erőforrásainkat, az erősségeinket és a fejlesztendő területeket, akkor kijelölhetünk egy következetes, három-négy évre szóló szakmai és szervezeti irányt.

Mi áll ennek a jövőképnek a középpontjában?

A nyílt kommunikáció és az aktív közösség.

A nyílt kommunikáció számomra világos, őszinte és kiszámítható működést is jelent. Azt, hogy nem beszélünk mellé, nem hallgatjuk el a nehézségeket, és a tagságunk pontosan tudhatja, milyen ügyeket képviselünk, milyen célokat akarunk elérni, és milyen döntések születnek a szervezetben.

Ehhez valóban szükség van bátorságra is. Egy érdekképviseletnek akkor is ki kell mondania a munkavállalók véleményét, amikor az nem kényelmes valamelyik tárgyalópartner számára. A nyíltság azonban nem állandó konfrontációt vagy meggondolatlan nyilatkozatokat jelent, hanem egyenes, felelős és következetes képviseletet.

Nyíltan kell beszélnünk a tagszervezeteinkkel, a munkavállalókkal, a szakmai partnereinkkel, a többi konföderációval és természetesen a mindenkori kormányzattal is. Azt szeretném, hogy mindenki számára világos legyen, mit képviselnek a Munkástanácsok, és milyen ügyekben számíthatnak ránk.

Nem gondolom, hogy egy érdekképviseletnek mindenáron konfliktust kell keresnie. Sőt, az elsődleges eszközünk mindig a tárgyalás, az érvelés és lehetőség szerint a megállapodás. De azt világosan ki kell mondanunk, hogy mit akarunk, és hol vannak azok a határok, amelyekből a munkavállalók érdekében nem engedhetünk.

Ha vita van, attól nem kell megijedni. A szociális párbeszéd lényege éppen az, hogy különböző érdekek és álláspontok kerülnek egy asztalhoz, és ezekből kell közös, elfogadható megoldást kialakítani. Ehhez azonban szükség van megfelelő érdekképviseleti erőre és adott esetben nyomásgyakorlásra is.

A munkavállalói oldal erejét a tagság, az összefogás és a közös fellépés adja. Nem önmagáért akarunk erőt mutatni, hanem azért, hogy a tárgyalóasztalnál valódi súlya legyen annak, amit képviselünk.

Mennyire fontos ebben az együttműködés a többi konföderációval?

Egy gyárban vagy bármely más munkahelyen dolgozó munkavállalót szerintem sokkal kevésbé érdekel, milyen színű zászló van egy konföderáció székházán, mint az, hogy az adott érdekképviselet képes-e valódi eredményeket elérni érte.

Vannak olyan ügyek – például a jogalkotás, a minimálbér, a munkajog, a munkavédelem vagy a szociális párbeszéd intézményrendszere –, amelyekben a munkavállalói oldal csak akkor lehet igazán erős, ha képes közösen fellépni.

Nem kell minden kérdésben egyetértenünk, és természetes, hogy a különböző szervezeteknek eltérő hagyományaik, értékeik és szakmai álláspontjaik vannak. De meg kell találnunk azokat a közös ügyeket, amelyekben együtt többet tudunk elérni, mint külön-külön.

Nagyon fontosnak tartom az együttműködést, és azon fogok dolgozni, hogy a szakszervezetek ne egymás riválisaiként, hanem egymást erősítő partnerekként tekintsenek egymásra. Ez nemcsak a konföderációk országos vezetőinek szintjén fontos, hanem az ágazatokban és a munkahelyeken is.

A munkavállalók érdeke nem az, hogy a szakszervezetek egymással versengjenek, hanem az, hogy minél szervezettebb, egységesebb és erősebb képviselet álljon mögöttük.

Közben a szakszervezetek egyik legnagyobb kihívása a generációváltás.

Talán ez az egyik legfontosabb kérdés előttünk. A szakszervezeti tisztségviselői kör öregszik, miközben új generációk lépnek be a munka világába, egészen más kommunikációs szokásokkal, tapasztalatokkal és elvárásokkal.

Amikor fiatalokról beszélünk, már nem a jövőről beszélünk. Ők a jelen.

Az előző generációk hatalmas tudást halmoztak fel a tárgyalásokról, a munkajogról, a szervezésről és arról, hogyan kell közösséget építeni. Ezt a tapasztalatot át kell adni. Ugyanakkor nekünk is tanulnunk kell a fiataloktól.

A digitalizáció, a közösségi média, a megváltozott munkavégzési formák és az, ahogyan egy fiatal ma a munkahelyéről, a karrierjéről vagy akár a munkahelyváltásról gondolkodik, teljesen új helyzetet teremt.

Ha ezekre a változásokra nem reagálunk, egyszerűen elszalad mellettünk a világ.

Hogyan lehet bevonni a fiatalokat a szakszervezeti mozgalomba?

Nem úgy, hogy elmondjuk nekik, hogyan működött a szakszervezet húsz évvel ezelőtt, hanem úgy, hogy megkérdezzük őket, mire van szükségük ma.

Szeretném, ha a képzéseinken és a rendezvényeinken a tapasztalt tisztségviselők mellett egyre több új arc jelenne meg. Fontos lenne, hogy a Munkástanácsokon belül létrejöjjön egy valódi ifjúsági közösség vagy tagozat, amelyben a fiatalok maguk fogalmazhatják meg a problémáikat, az igényeiket és a javaslataikat.

Nem helyettük kell kitalálnunk, milyen szakszervezetet szeretnének. Be kell hívnunk őket a közösségbe, meg kell hallgatnunk őket, és valódi lehetőséget kell adnunk számukra a részvételre.

Erre most jó esély van. Szemmel látható, hogy a fiatalabb generációkat egyre erősebben foglalkoztatják a közéleti kérdések, és azt is megmutatták, hogy képesek megszervezni magukat és kiállni a számukra fontos ügyek mellett. Az oktatással kapcsolatos megmozdulások is világosan jelezték, hogy van bennük közösségi erő, kezdeményezőkészség és bátorság.

A szakszervezetek feladata az, hogy ehhez olyan hiteles keretet kínáljanak, amelyben a fiatalok nem pusztán résztvevők, hanem alakítói is lehetnek a közösségnek.

Mi a helye ebben a rendszerben a tagsági szolgáltatásoknak? Zai Zoltán ezekben is komoly lehetőséget lát.

Szükség van rájuk, és Zolival ebben egyetértünk. Inkább a hangsúlyaink különböznek.

Egy modern szakszervezetnek természetesen kell jogi segítséget, képzést, tanácsadást és más, a mindennapi életben hasznos szolgáltatásokat nyújtania a tagjai számára. Ezek valódi értéket jelentenek, és hozzájárulhatnak ahhoz is, hogy a tagság közvetlenül érzékelje a szervezet támogatását.

De az emberek alapvetően azért csatlakoznak egy szakszervezethez, mert megfelelő bért, kiszámítható munkaidőt, biztonságos munkakörülményeket, tisztességes bánásmódot és olyan közösséget szeretnének maguk mögött tudni, amely szükség esetén kiáll értük.

A szolgáltatás kiegészíti az érdekvédelmet, de nem helyettesítheti azt.

Milyen alapelveket kell képviselnie ebben a változó világban a Munkástanácsoknak?

– A munka nem egyszerűen költségelem, a munkavállaló pedig nem egy szám valamelyik vállalati táblázatban.

Az ember a munkájából tartja fenn a családját, abból építi fel az életét, és a munkahelyén tölti aktív életének jelentős részét.

Ezért a tisztességes bér, a biztonságos munkakörülmények, az emberhez méltó munkaidő és a munkavállaló véleményének tisztelete számunkra nem pusztán technikai vagy gazdasági kérdés.

Ezek értékek.

A Munkástanácsoknak ezekről az értékekről kell világosan és közérthetően beszélniük, és ezeket kell következetesen képviselniük a tárgyalóasztaloknál is.

Mit vársz a konföderációtól ebben a rendszerben?

A konföderáció akkor erős, ha erősek a tagszervezetei.

Segítenünk kell őket jogi, kommunikációs, gazdasági és szakmai kérdésekben. Tudást kell adnunk, képzéseket kell szerveznünk, és lehetőséget kell teremtenünk arra, hogy a tagszervezetek megosszák egymással a tapasztalataikat és tanuljanak egymástól.

De ennél többről van szó. Ha valamelyik tagszervezetünk egy komoly munkahelyi ügyben vagy konfliktusban nehéz helyzetbe kerül, akkor éreznie kell, hogy nincs egyedül. Tudnia kell, hogy ott áll mögötte a konföderáció, a többi tagszervezet és egy egész közösség.

Számomra ezt jelenti igazán a Munkástanácsok szövetsége.

Ha egy mondatban kellene megfogalmaznod, milyen Munkástanácsokat szeretnél néhány év múlva látni, mit mondanál?

Olyan Munkástanácsokat, amely pontosan tudja, honnan jött, ezért azt is tudja, merre akar menni, és amely őszintén, egyszerűen, a munkavállalók nyelvén kommunikál.

Olyan szervezetet szeretnék, amely büszke Palkovics Imre harminc év alatt felépített örökségére, továbbviszi azt a szakmai munkát, amelyet Szabó Imre Szilárd megkezdett, és közben képes új energiákat, új gondolatokat és új generációkat bevonni. Gazdaságilag stabil, szakmailag felkészült, korszerűen kommunikáló, ugyanakkor mindenekelőtt valódi közösségként működő Munkástanácsokat szeretnék.

A teljes vezetőséggel, a tagszervezetekkel és a munkatársainkkal együtt ezt szeretném építeni. Mert végső soron mindig ugyanoda jutunk vissza: egy szakszervezet ereje nem az épületében, nem a logójában és nem a tisztségeiben van.

Hanem azokban az emberekben, akik hajlandók egymásért kiállni.