image_pdfimage_print

Döntés született arról, hogy a Volánbusz Zrt. eladja a kezelésében lévő mintegy 25 üdülőt. A Munkástanácsok Zala Megyei Szövetsége határozottan ellenzi és a munkavállalók számára sérelmesnek tartja az üdülő-portfólió egészének értékesítését.

 A Szövetség különösképpen a nyugat-dunántúli üdülők értékesítését tartja érthetetlennek. Ezzel a megalapozatlan és csak átmeneti előnyökkel kecsegtető lépéssel a munkavállalók kedvezményes vállalati üdüléshez való jogát vonta meg a menedzsment. A 300-350 zalai volános munkavállalót soraiban tudható megyei szövetség különösképpen az egykori Zala Volán Zrt. által működtetett keszthelyi üdülő eladásának szándékát fogadja felfokozott ellenérzéssel. Ez az üdülő évtizedeken keresztül szolgálta a zalai volános munkavállalók igényeit, elérhető áron és az igényekkel szinkronban lévő komfortfokozattal.

 A Volánbusz Zrt. 2019. évi statisztikája szerint a keszthelyi üdülő 23%-os kihasználtságával listavezető a társaság üdülési, pihenési célokat szolgáló ingatlanjai sorában. A Szövetség szerint ez a statisztika torz és alaposan ferdít, mivel kizárólag a főidény kihasználtságára alapoz. A keszthelyi üdülő, elő- és utószezont is figyelembe véve korábban 35-40%-os kihasználtsággal működött. Mivel főidényen kívül külsősöknek piaci árat állapítottak meg, így ebből tudták finanszírozni az üdülő és környezete folyamatos fejlesztését, csinosítását.

 Ezzel a döntéssel a menedzsment komoly érdeksérelmet okoz a Volánbusz Zrt. munkavállalóinak, mivel elérhető áron, biztonságos és otthonos környezetben üdülhettek ezen ingatlanokban. Ezek a jegyek pedig alaposan felértékelődnek a járvány okozta beszűkült és korlátozott üdülési lehetőségek tükrében. A Szövetség átlátszónak tartja a cégvezetés kommunikációját, miszerint az értékesítésből befolyt összeget szociális célokra, tartózkodó helyiségek és vizesblokkok felújítására használják fel.

 A nyugat-dunántúli térségben három komolyabb ingatlan található, amelyek összértéke meghaladhatja a fél milliárd Ft-ot. A zalai munkástanácsok kíváncsiak lesznek, ebből mennyit fordít majd szociális célokra a Volánbusz Zrt? A Szövetség feltétlenül kívánatosnak tartja az igényelt és kedvelt üdülők megtartását.

Horváth László

        elnök

       Munkástanácsok Zala

         Megyei Szövetsége