Szigorú járványügyi korlátozásokat jelentett be Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán, hozzátéve: bevezetésük az Országgyűlés keddi szavazatától függ. Mint elmondta, a járvány Európában továbbra is felszálló ágban van. A járvány kezdete óta Magyarországon 109 ezren, Európában nyolcmillióan betegedtek meg. A tapasztalatok szerint a járvány lefolyása Magyarországon egy-két hét késéssel követi az ausztriait.

A kórházakat felszerelték, és minden rendelkezésre áll: ágy, lélegeztetőgép, maszk, védőfelszerelések. Az orvosok és az ápolók is emberfeletti munkát végeznek, de ők is emberek, és számuk véges. Ráadásul a vakcina megérkezéséig még több hét van hátra.

 

„Ha ilyen ütemben nő a fertőzöttek száma, akkor az orvosaink és az ápolónőink, vagyis a kórházaink nem tudnak megbirkózni a rájuk nehezedő teherrel. Ezért ezt a terhet, vagyis a megbetegedések számát csökkentenünk kell, a maszkviselés önmagában már nem lassít eléggé” – fogalmazott a miniszterelnök.

Ezért a járvány terjedését korlátozó intézkedéseket kell bevezetni. Az Országgyűlés holnap 90 napra megadja a kormány számára a rendkívüli fölhatalmazást, az operatív törzs ezért a helyzetet áttekintette és már javaslatokat is tett. Ha az Országgyűlés valóban megadja a felhatalmazást, és a parlamenti képviselők megszavazzák az előterjesztést, akkor kedd éjféltől az ausztriaihoz hasonló intézkedéseket vezetnek be, egyelőre 30 napra.

Ezek a következők:

  • Este 8 óra és hajnal 5 óra között kijárási tilalom lesz. 8 órára mindenkinek haza kell érnie, felmentés csak a munkába és a munkából haza járás, illetve rendkívüli esetekben lehetséges.
  • Minden gyülekezés tilos, az éttermek bezárnak.
  • Csak házhoz szállítás lehetséges, az üzemi étkezdék azonban nyitva tarthatnak.
  • Az üzletek, fodrászatok és az egyéb kisipari szolgáltatók este 19 órakor bezárnak.
  • A szállodák csak üzleti célból érkezett vendégeket fogadhatnak, turistákat nem.
  • Általános rendezvénytilalom lép életbe. Családi összejöveteleken, magánrendezvényeken legfeljebb tízen vehetnek részt. Esküvők csak lakodalom nélkül lehetségesek, az egyházi, illetve a polgári szertartáson a szertartáshoz szükséges személyek, a tanúk, a szülők és a testvérek vehetnek részt. A temetésen legfeljebb 50 fő vehet részt. A sportmérkőzéseket zárt kapuk mögött lehet megrendezni.
  • Szabadtéren az egyéni sportolás megengedett, de az amatőr csapatsport tilos. A szabadidős létesítményeket – fitneszterem, fedett uszoda, múzeumok, színházak, állatkertek – zárva kell tartani.
  • A felsőoktatás csak online formában működhet, és a kollégiumokat, a felsőoktatási kollégiumokat is, be kell zárni. Középiskolákban nyolcadik osztály fölött digitális oktatás lép életbe. A bölcsődék, óvodák és a 14 év alattiak számára az általános iskolák nyitva maradnak. A kórházi dolgozókat, az iskolai tanárokat, az óvónőket és a bölcsődei dolgozókat hetente célzottan tesztelni kell, akkor is, ha tudjuk, hogy a gyorsteszt 50-60 százalékos biztonságot ad.
  • A kereskedelmi és iparkamara javaslatára a szállodáknál a zárás utáni első 30 napban a november 8-áig történt foglalásokat, illetve azok 80 százalékát az állam megtéríti. Ennek föltétele, hogy a munkavállalót ne bocsássák el, és a munkavállalók megkapják a fizetésüket.
  • Az éttermeknek és a szabadidős létesítményeknek a dolgozói után erre a 30 napra nem kell járulékot fizetni, és az állam a munkavállalók bérének a felét megtéríti. Ennek föltétele, hogy a munkavállalót ne bocsássák el, és a munkavállalók megkapják a fizetésüket.

„Tudom, mindannyian tudjuk, hogy nem lesz könnyű. A következő hetek nehezek lesznek, de a vakcina már belátható távolságban van – mondta Orbán Viktor. „Addig kell kibírni. De addig is vigyáznunk kell a veszélyeztetett, a különösen veszélyeztetett honfitársainkra. Vigyáznunk kell az idősekre, a betegekre, és be kell tartanunk a szabályokat. Vigyázzunk egymásra! Ha összefogunk, együtt újra sikerülni fog” – zárta videótájékoztatóját a miniszterelnök.

Forrás: Magyar Nemzet