image_pdfimage_print

Kivitelezhetetlennek nevezte az ellenzéki pártok által felvetett európai minimálbér bevezetését Palkovics Imre, a Magyar Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke a Hír Tv Magyarország élőben című műsorának május elsejei adásában. A szakszervezeti vezető szerint a javasolt intézkedés legnagyobb vesztesei a hazai kis- és közepes vállalkozások lennének, amelyek nem tudnák kigazdálkodni a magasabb bért. Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke szerint akár meglehetne határozni egy egységes uniós módszertant a minimálbéremelésre. „A célok tekintetében a szakszervezetek többé-kevésbé egyetértenek, ugyanakkor a hatékony érdekvédelem akkor tud megvalósulni, ha teljes az összefogás a szakszervezeti konföderációk között” – emelte ki Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke.

Palkovics Imre, a Magyar Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke adásunkban arról is beszélt, hogy a munkásmozgalmak kétszáz éves történetéhez a demonstrációk is hozzátartoznak, ugyanakkor meglátása szerint a tavaly év végi tüntetésekre nagyon rátelepedtek az ellenzéki pártok.

Kordás László a korábbi összefogások bizonyítják, hogy teljesülhetnek a célok, ilyen volt a béremelések ügye, a minimálbéremelés, amikor egy hat évre szóló megállapodást lehetett aláírni a kormánnyal, illetve a munkáltatókkal.

Földi-Kovács Andrea műsorvezető kérdésére, hogy az összefogás-e a kulcs, Palkovics Imre elmondta, a legfőbb célokban, hogy „több bért, több szabadidőt, jobb munkakörülményeket”, nincs vita az érdekképviseletek között és meglátása szerint a sikerhez vezető út valóban ott kereshető, ha minél szélesebb összefogás jön létre egy-egy társadalmi csoporton belül.

Ha a szakszervezetek úgy értik, hogy ki kell állni a munkavállalók érdekében és minden eszköz elfogyott, akkor nincs azzal semmi probléma, ha demonstrációt is tartunk, hiszen az hozzátartozik a munkásmozgalom kétszáz éves történetéhez– tette hozzá.

Palkovics Imre felhívta rá a figyelmet, a szakszervezeteknek a decemberi tüntetésekkel az volt a fő gondja, hogy – mint fogalmazott – nagyon rátelepedtek az ellenzéki politikai mozgalmak és pártok, s így már megkérdőjelezhetők voltak azok a célok, amiket a szakszervezetek a tüntetéseken voltak kénytelenek képviselni és hangoztatni.

Arra a kérdésre, hogy a szakszervezetek újból napirendre vették a túlóratörvény visszavonását Kordás László elmondta, ennek az az oka, hogy ugyan a munkáltatók nyilatkozatban vállalták nem kívánják alkalmazni sem a 400 órát, sem pedig a 36 hónapos munkaidő keretet, ugyanakkor a törvény még mindig hatályban van, vagyis bármikor úgy dönthet egy munkáltató, hogy mégis bevezeti.

Május elseje alkalmából több ellenzéki párt is tartott majális és kampánytémává tették az európai minimálbér ötletét. Palkovics Imre szerint jó lenne, ha ez valóban megvalósulna, de reálisan gondolkodva ki kell mondani, hogy egy halva született ötletről van szó, mert a kivitelezéséről senki sem beszél, hiszen a 240 ezer forintos minimálbér nagyon nagy bértorlódást eredményezne.

Emlékeztetett, az utóbbi évek minimálbér emeléseiből is komoly bértorlódást jött össze.

Kordás László hozzátette, nyilvánvalóan a bértárgyalásokon odáig nem szabad elmenni, hogy a bér kigazdálkodása érdekében a munkáltató az elbocsájtás mellett döntsön, ami esetleges foglalkoztatási problémához vezethet.

Teljes beszélgetés: 

Hír TV