image_pdfimage_print

Egy neves európai szaklapban (European Journal of Vascular and Endovascular Surgery; https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/29859821) megjelent tanulmány szerint még mindig Magyarországon a legmagasabb az amputációs arány és az ezt követő halálozás. 
Ez a nemzetközi tanulmány megerősíti egy korábbi magyar tanulmány eredményeit, és egyben egyértelmű üzenetet is küld a döntéshozóknak: nem lehet tovább halogatni az érbetegek ellátásának megreformálását.
Természetesen fontos hangsúlyozni az állampolgárok felelősségét az egészségük megőrzésében, de jelen esetben a megfelelő készségekkel rendelkező szakemberek utánpótlásának hiánya, az érbetegek ellátásának nem megfelelő szervezettsége, a kevés erőforrás nem megfelelő koncentrációja legalább annyira fontos szerepet játszik.

A ReSzaSz egyetért a MAÉT által kiadott közleményben leírtakkal, és egyben a ReSzaSz 2016-os közleményünk üzenetét most is aktuálisnak tartjuk (http://reszasz.hu/…/78-sajtokozlemeny-haromszor-annyi-amput…).

Kásler Miklós miniszter úr sajtóban megjelent nyilatkozatai arra engednek következtetni, hogy szándékában áll a szükséges és tovább már nem halasztható egészségügyi reformok megindítása. Mi bízunk abban, hogy ezt a jó szándékú, szakmailag megalapozott törekvést nem fogja elgáncsolni pártpolitika csatározás, mint ahogy tette ezt az elmúlt években, évtizedekben, és az egészségügy parlamenti ciklusokon átívelően végre prioritásként jelenik meg a kormányzati döntéshozatalban.

A ReSzaSz szerint a következő alappontok mentén sürgősen meg kell kezdeni a érbetegek ellátásának megszervezését: lakosság felvilágosítása (a betegség megelőzésével és saját felelőségükkel kapcsolatban), rendszerszintű szűrőprogramok beindítása, az alapellátás felkészítését ezen páciensek kezelésére, az érbetegek ellátásában résztvevő szakemberek utánpótlásának és képzésének megszervezése, érellátó centrumok kialakítása a betegek érdekeit és a szakma szabályait figyelembe véve.

A ReSzaSz továbbra is támogatja a kormányt és a szakmai szervezeteket az egészségügy betegek érdekeit szolgáló, rendszerszintű átalakításában.

Magyarország 2018.06.12 ReSzaSz