Lejárt ugyan az augusztus végi határidő, a Tesco áruházlánc mégsem tett eleget törvényi kötelezettségének, és máig nem ismertette azokat az adatokat a szakszervezettel, amelyek kiadására a Kúria kötelezte a multinacionális céget – értesült lapunk.
Mint azt korábban megírtuk, megszegte törvényben foglalt kötelezettségét a Tesco áruházlánc, amikor a legnagyobb forgalmú kereskedelmi vállalat alkalmazottait érintő, 2010–2012-es évekre vonatkozó kérdésekben nem működött együtt a dolgozókat képviselő szakszervezettel. Erről hozott nemrégiben határozatot a Kúria. Úgy tűnik azonban, a Tesco Globál Áruházak Zrt. nem törődik a felülvizsgálati bíróság nemrégiben hozott döntésével, és továbbra is megtartja magának azokat a számsorokat, amelyekből megállapítható, hogy a láncnál milyen körülmények között dolgoztatják és milyen terhelésnek teszik ki a magyar alkalmazottakat.
Az információkra a második éve vár a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ), dacára annak, hogy az általa képviselt, a Tesco áruházakban dolgozó magyar munkavállalók kapcsán felmerülő adatok ismeretére a munka törvénykönyve is feljogosítja. A KDFSZ által kért adatok adhatnának hiteles alapot a következő évi bértárgyalásokhoz, illetve avatottá tehetnék az érdekvédőket a dolgozóktól érkező panaszos megkeresések kezelésében.
– Tavalyelőtt kértük először, hogy a Tesco bocsássa rendelkezésre a többi között a munkavállalóknak kifizetett bérek, túlórapénzek, műszakpótlékok és egyéb, a munkavégzéshez szorosan kapcsolódó kiadások összegeit – mondta lapunknak Bubenkó Csaba, a szervezet elnöke. Megerősítette: a Tesco még nem reagált az adatkiadással kapcsolatban, helyette a szeptember elsején kinevezett országos személyzeti igazgató, Iglódi-Csató Judit bemutatkozó látogatást kezdeményezett a KDFSZ elnökével.
További részletek a Magyar Nemzet szerdai számában.