Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének hangsúlyozta: rövid távon sem lehet látni, milyen károkat okoz a járvány, ugyanakkor várhatóan csak átmeneti recesszió következhet. Palkovics arra figyelmeztetett, hogy a turizmusban már most óriási károkról hallani, és habár a 2008-as válságnál enyhébb krízisre készülhetünk, bármi megtörténhet. Ebben a helyzetben pedig a munkavállalói és a munkáltatói képviseleteknek kell megállapodniuk olyan intézkedésekben, hogy a vagyon három nagy birtokosa, a munkavállalók, a befektetők és a kormány közös megoldásban legyen érdekelt, megteremtve akár ágazati, akár makroszinten azt az egyensúlyt, amely hozzájárul az újbóli gazdasági növekedéshez. A Munkástanácsok elnöke hozzátette: a bérkérdést leszámítva nyitottak a munkáltatói képviseletek a párbeszédre, érdekük az egyezség

Egyelőre nem merült fel a tömeges elbocsátások lehetősége a hazai gazdasági szereplők körében a koronavírus-járvány megfékezésére tett erőfeszítések közepette, ugyanakkor megjósolhatatlan, mikor lesz vége ennek az időszaknak. Az események napról napra változnak, ezért a munkahelyek megtartására is készülnek válságforgatókönyvek.

A turizmus kivételével nem érkeztek jelzések a munkaadói és munkavállalói képviseletekhez az ágazatok meghatározó szereplőitől arra vonatko­zóan, hogy a vállalatok már elbocsátásokban gondolkoznának. Ugyanakkor abban mindenki egyetért, a koronavírus-járvány globális gazdaságra gyakorolt hatása nem hasonlítható össze a 2008-as pénzügyi válsággal, ráadásul a következő hetek, hónapok történéseit megjósolni sem lehet.

Orbán Viktor miniszterelnök arról beszélt hétfőn a parlamentben, hogy nem a megszorítások jelentik a választ a ma még beláthatatlan gazdasági károkra, hanem a beruházások élénkítése és a munkahelyek megtartása, egyezség a munkaadók és munkavállalók között.

Egyelőre szó sincs tömeges leépítésekről a cégeknél

A miniszterelnök példaként említette a munkahelyvédelmi akcióterv 2010 utáni bevezetését, amelynek köszönhetően az akkor 12 százalékos munkanélküliség mára mintegy három százalékra csökkent.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke megkeresésünkre azt hangsúlyozta: a járvány miatt minden szereplő olyan bizonytalansággal szembesül, amilyenre még nem volt példa. Ezért – habár a járulékkedvezményre, a cégek adózási szabályainak lazítására, illetve más intézkedésekre készülnek is tervek, számítások – a gyorsan változó, kiszámíthatatlan helyzet miatt akár egyik napról a másikra megváltozhatnak a körülmények. A kamara elnöke példaként említette a néhány hete még munkaerőhiánnyal küzdő, mára gyakorlatilag lenullázódó turizmust, amelynek bedőlése több ágazatra is hatással lesz. Parragh László nyomatékosította: a jelen helyzet nem hasonlítható össze a 2008-as válsággal, ráadásul azt sem lehet ma még látni, mikorra ér véget a járvány, amikor elkezdődhet a konkrét gazdasági károk felmérése.

Forrás: magyarnemzet.hu