Bár tömegesen eddig nem jelentkezett pluszigény a közfoglalkoztatásra, lassú emelkedés kezdődött, a belépők száma júniusban és júliusban is meghaladta az előző évit – közölte a Világgazdasággal a Belügyminisztérium (BM).
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium számítása szerint júliusban 365,8 ezer álláskereső volt, ami 118 ezerrel több, mint egy évvel korábban.
A közmunkaprogramok létszámadataiban is visszatükröződik a megváltozott munkaerőpiac. A korábbi években a nyári hónapok során általában lassú csökkenés kezdődött, idén megfordult a trend: júniusban és júliusban is 2800-zal nőtt a létszám. Az idei évre betervezett 140 milliárd forint július végére gyakorlatilag száz százalékban ki lett osztva a különböző programok támogatására, ezért a BM keretemelést kezdeményezett. A július 31-i kormányhatározat értelmében a kormány engedélyezte is az előirányzat 5 milliárd forintos túllépését. A szaktárca tájékoztatása szerint
A kormányhivatalok visszajelzései alapján mintegy 102 ezres közfoglalkoztatotti létszám látszik indokoltnak országosan.
Lapunknak Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke amellett érvelt, hogy nem várható a közmunkaprogramok újbóli felfuttatása, hiszen a járvány idején történő alkalmazhatóság meglehetősen korlátozott, bizonyos ágazatokban pedig továbbra is munkaerőhiány van. Miután az elmúlt években egyre kevesebb költségvetési forrás jutott a közfoglalkoztatásra, az idén is jelentősen csökkent a létszám. A kormányzat egyértelmű célja, hogy minden potenciális munkavállaló az elsődleges munkaerőpiacon találja meg a számításait. A szakszervezeti vezető szavait erősíti, hogy a jövő évi büdzsé 165 milliárd forintot irányzott elő közfoglalkoztatásra, míg négy évvel korábban ez az összeg elérte a 340 milliárd forintot, ez akkor 200 ezer fő bevonását tette lehetővé.
Forrás: Világgazdaság