A 2024/2025-ös pénzügyi évben 5,6 milliárd forintot fektet az áruházakban és logisztikai központokban dolgozó munkatársai bérébe, amely így a tavalyi bérmegállapodáshoz képest átlag 12,5 százalékkal emelkedik március 1-jétől. A béremelés mellett az áruházlánc további 4,4 milliárd forint értékű dolgozói juttatási csomagot biztosít, ami gyermekvállalási, beiskolázási, jubileumi, egészségügyi és szociális elemeket, valamint cafeteriát is tartalmaz.
 
Nő az alapbér
 
Megállapodott a 2024-25-ös üzleti évre vonatkozó bérfejlesztésről a Tesco-Global Áruházak Zrt., a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ), valamint az Egyenlő.hu – a modern szakszervezet. Ennek értelmében a 2023. november 30-án érvényben lévő bruttó 320 000 forintos alapbér 2024. március 1-től 12,5%-kal bruttó 360 000 forintra emelkedik a Tescónál. A toborzás szempontjából kihívást jelentő áruházakban – országszerte az áruházlánc üzleteinek mintegy felében – a lokációs pótlékkal együtt a bruttó alapbér 400 000 forintra nő. Az elérhető maximális jövedelem így az átlagos műszakpótlékkal és túlórával, cafeteriával, vásárlási kedvezménnyel és lokációs pótlékkal maximum bruttó 503 100 forint, míg lokációs pótlék nélkül bruttó 463 100 forint körül alakul.
 
Bővül a juttatási csomag
 
Az alapbéren túl a Tesco az elmúlt években példaértékű juttatási rendszert alakított ki munkatársai számára, amelynek értéke idén több mint 4 milliárd forint. Egyebek között díjazza a jubiláló munkatársakat, babacsomag kuponnal köszönti a friss szülőket, beiskolázási támogatást és extra szabadnapot nyújt az iskolások szüleinek, karácsonyi utalványt ad, ingyenes képzéseket és vásárlási kedvezményt biztosít, továbbá az ingyenesen igénybe vehető Munkavállalói Támogatóprogram keretében életvezetési, pénzügyi és jogi kérdésekben segíti a munkatársakat és családtagjaikat. Mindezek mellett családbarát intézkedései keretében extra fizetett távollétet tesz lehetővé az édesapák, az örökbefogadást tervezők, a jövőbeli nevelőszülők vagy a fogantatási eljárásban részt vevők számára. Tavaly ősztől a 35 év alatti munkatársaknak is 25 nap szabadságot biztosít, a súlyos betegség miatti távollétről visszatérőknek pedig lehetőséget ad, hogy az első négy hétben a szerződéses munkaidő felében dolgozzanak teljes munkabérért, míg az áruházlánc Tesco Angyal Alapítványa évente több száz rászoruló munkatárs számára nyújt összesen több tízmillió forintos anyagi segítséget.
2024. június 1-jével a cafeteria keretet is megemeli összesen 25%-kal a Tesco, azaz a korábbi bruttó 193.200 forintos keret egységesen 241.500 forint lesz, ezzel további 400 millió forintot fektetve a kollégák juttatásaiba.
 
„A mai bérfejlesztésről szóló megállapodás azt tükrözi számomra, hogy jó úton haladunk és folytatni tudjuk a munkatársak és a fenntartható működés érdekeit egyaránt szolgáló bérpolitikánkat. Juttatási csomagokról szóló döntéseink középpontjában továbbra is munkatársaink igényei állnak. Mindezt jól mutatja, hogy 2017 és 2024 között közel 33 milliárd forintos bérfejlesztést hajtottunk végre, és az évek során olyan juttatási csomagot állítottunk össze, ami versenyképes, és a kollégáink szükségleteit és elvárásait tükrözi”– mondta Pálinkás Zsolt, a Tesco-Global Zrt. vezérigazgatója.
„Egy bértárgyalásra történő felkészülés során szakszervezeti oldalról meghatározzuk azt a legmagasabb összeget, amely elérhető a munkahely stabilitásának megőrzése mellett. Az elmúlt hetekben fordulóról fordulóra haladtunk előre a cél felé, minden alkalommal konstruktív párbeszédet folytatva a munkáltatóval. A mai napon elértünk arra a pontra, hogy a KASZ részéről azt mondhatjuk, kihoztuk a helyzetből a maximumot. Örülök, hogy megállapodással sikerült felállnunk a tárgyalóasztaltól”– mondta Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke.
„A bérmegállapodásban fontos szerepet játszott, hogy a Tesco sokrétű juttatási csomagot is biztosít munkatársainak. Ennek tényleges előnyét jól mutatja, hogy az elmúlt évben a kollégák több mint 1,9 milliárd forint értékben használták fel a vele járó kedvezményeket”– mondta Bubenkó Csaba, az Egyenlő.hu – a modern szakszervezet elnöke.
 
A sajtóközleményt a Tesco, a KASZ és az Egyenlő.hu együtt adja ki.
Fotó: Rui Vieira/PA Images via Getty Images