Március 24-én két órán keresztül félpályás útlezárást tartott a Robert Bosch hatvani gyára mellett lévő útszakaszon a helyi szakszervezet. A “Le a Maszkkal!” című demonstráció a kötelező munkahelyi védőmaszk-használat ellen irányult, a járműipari multi hazai telephelyein ugyanis – a kormány enyhítése ellenére – továbbra is kötelező szájmaszkot viselni, immár megszakítás nélkül két éve.

A Robert Bosch vállalatcsoport munkavállalóit képviselő Életre Tervezett Munkavállalók Országos Szakszervezete (ÉTMOSz) tárgyalásokon nem tudott megegyezni arról a munkáltató képviselőivel, hogy a cégcsoport telephelyein érvényben lévő zárt térben kötelező arcmaszk-használatot függesszék fel. 

A Bosch munkatársai 2 éve (váltó műszakban napi 12 órás munkavégzés mellett) kénytelenek viselni a szájmaszkot. A cég figyelmen kívül hagyta a tavaly nyári – átmenetileg érvényes – kormányzati döntést és az idén március 7-től érvényes enyhítést is a kötelező zárt téri maszkviseléssel kapcsolatos könnyítésről.

A munkavállalók azonban ezt nem látják indokoltnak – látva a folyamatosan csökkenő országos és telephelyi járványügyi esetszámokat.

A demonstráció célja az volt, hogy a munkáltató folytasson érdemi tárgyalásokat a szakszervezettel a kötelező maszkhasználat felfüggesztésével kapcsolatban. Az ÉTMOSz követelése, hogy a vállalatcsoporton belüli kötelező maszkviselés azonnali felfüggesztése, illetve annak kikötése, hogy a maszkviselés csak akkor legyen kötelező a vállalatcsoport telephelyein, ha a járványügyi helyzet és a jogszabály ezt kötelezően írja elő.

Reagált a Bosch

“Ahogy az ismert, 2022. március 7-től az országos járványügyi szabályok szerint Magyarországon megszűnt a maszkviselési kötelezettség. A körültekintő és teljeskörű megelőző intézkedések részeként, a Bosch csoport magyarországi munkahelyein, az irodákban és a gyártócsarnokokban, ahol tartható a másfél méteres biztonságos távolság a munkatársak között, nem írjuk elő a maszk viselését” – írta közleményében a vállalat sajtóosztálya, amelyet a demonstráció után juttattak el lapunknak.

“Azonban a Bosch telephelyek közösségi tereiben, illetve ott, ahol a kollégák ezt a távolságot munkavégzés közben nem tudják tartani, a munkatársak egészségének védelmében a maszk viselése továbbra is kötelező. Az intézkedés célja, hogy az esetleges munkahelyi fertőzéseket továbbra is megelőzzük, óvjuk a kollégáink egészségét és biztosítsuk a folyamatos, zavartalan munkavégzést. Minderre pedig azért van szükség, mert sajnos a rendelkezésre álló információink szerint a vállalatcsoportnál még mindig több mint 100 aktív koronavírus fertőzött kolléga van” – hívták fel a figyelmet.

“A járvány eddigi két éve alatt a körültekintő intézkedéseknek köszönhetően mindezidáig elkerültük a belső fertőzések kialakulását a magyarországi Bosch csoportnál. A magyarországi Bosch csoport minden kérdésben, így a maszkviselési szabályokkal kapcsolatban is az együttműködésre törekszik az Életre Tervezett Munkavállalók Országos Szakszervezetével (ÉTMOSz), hogy a koronavírus-fertőzéseket elkerüljük” – írták.

LE A MASZKKAL sajtó (1)
!

Forrás: napi.hu