Közlekedési Munkástanácsok: fenntartjuk a kétszámjegyű bérfejlesztés igényét a Volán-portfólióban

image_pdfimage_print

A Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (KMSZ) sajnálattal vette tudomásul, hogy a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán nem született kétszámjegyű megállapodás, sem a minimális bér, sem a garantált bérminimum emeléséről. A KMSZ úgy érzékelte, hogy a munkaadói oldal álláspontja miatt -amely 5%-ban jelölte meg a számukra még elfogadható emelés mértékét- nem történt meg a várt kétszámjegyű bérminimum-emelés. Végül is két országos tömörülés –tartva a megállapodás hiányától- aláírta a megállapodást, és megbélyegzés lett az osztályrészük. A KMSZ hiteltelennek és álságosnak tartja azon szakszervezetek árulással való vádaskodását, amelyek ugyanúgy aláírták a 3 éves bérmegállapodás 2019. évre szóló 5%-os emelését.

Az érdekvédők szerint némi bizakodással töltheti el a szakszervezeteket az a tény, hogy a nemzeti és világgazdasági környezet tükrében bizonytalannak tűnő 2020. évre is 8-8%-os bérminimum-emelésről született egyezség. Ugyanakkor a KMSZ megjegyzi, hogy 2020. évre is szükségesnek tartja a további bérfelzárkóztatás céljából a kétszámjegyű keresetemelést.

A Szövetség már a további bérfejlesztésre fókuszál, ezért fenntartja a Volán szakmában a kétszámjegyű bérfejlesztés igényét. A 2019. évre vonatkozó –a három éves bérmegállapodásból adódó – 5%-on túl, egy újabb két éves megállapodás keretében további 8-10%-os keresetfejlesztést tart szükségesnek erre az évre.

A KMSZ szerint ezt az igényt támasztja alá a foglalkoztatás-politikai problématömeg és a szakmában egyre inkább eluralkodó bizonytalanság. Az érdekvédők tapasztalata, hogy a munkavállalók érzékelve a közelgő szervezeti átalakítási folyamatokat, nem csak a bérek, hanem a jövőkép hiánya miatt is máshol keresik a boldogulást. A KMSZ nehezményezi, hogy az érdeklődésére a döntéshozói körökből semminemű válasz nem érkezik. Sajtóhírekből értesülnek arról, hogy a háttérben nagy létszámú munkabizottság tervezi a jelenlegi struktúra újbóli átszabását. A KMSZ sérelmesnek tartja hogy, ezekről az elképzelésekről egyáltalán nincs egyeztetés, sem a szakmai, sem a szociális partnerekkel.

Úgy a szakszervezeti, mint a munkáltató oldal a sajtóból értesül hivatalosnak kevésbé mondható átszervezési szándékokról. A KMSZ úgy véli, hogy az újabb átszervezési törekvések azt bizonyítják, hogy a Volán-társaságok összevonása nem bizonyult sikersztorinak.

A Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége hangsúlyozza, hogy érdekelt egy minőségibb, a fenntartható fejlődés feltételrendszerét biztosítani képes közösségi közlekedés megteremtésében. Ezért elengedhetetlennek tartja, hogy az átalakítási folyamatokról egyeztetés történjék szakmai körökkel és érdekképviseleti szervezetekkel, továbbá, ugyancsak elengedhetetlennek tartja a munkaerőmegtartás okán a kétszámjegyű bérfejlesztést.

 

Budapest, 2019. január 7.

Közlekedési Munkástanácsok Szövetségének elnöksége

2019-01-09T11:22:23+00:002019. január 8.|