Az egyik legfélelmetesebb elemi erőtől, a tűztől való rettegés keltette életre Flóriánnak, az „Isten tűzoltójának alakját. A tűzoltók számára Flórián a tűzoltó munka lényegét testesíti meg: az állhatatosságot, becsületet, embertársaik megsegítését.

Cesiaban (a mai Felső-Ausztria területén) született a III. század második felében Diocletianus császár uralkodása idején lépett be légiósként a római hadseregbe, ahol tehetsége, bátorsága révén gyorsan haladt előre a katonai pályán, rövidesen a Caecia erőd parancsnoka lett. A legenda szerint az erődben hatalmas tűzvész pusztított, amit Flórián – szinte kilátástalan helyzetből – megfékezett. Katonái, kiket a legszörnyűbb tűzhaláltól mentett meg, Flórián emberfeletti, isteni erejének tulajdonították a tűzvész elmúltát s hírét szájról szájra adva, megszületett a Flórián-legenda.

A keresztényüldözés idején Flórián igazságérzete, emberségessége fellázadt az Aquiliniusz prefektura kegyetlenkedései ellen. Börtönben sínylődő 40 társa mellé állt, magát ő is kereszténynek vallva. Amikor megtagadta az áldozat bemutatását a római isteneknek, kegyetlenül megkorbácsolták, majd a császár parancsára 304. május 4-én kővel a nyakában az Enns fo1yóba vetették.

A ránk maradt írásos emlékek szerint holtteste fennakadt egy sziklán, sas vigyázott rá, mígnem egy Valéria nevezetű keresztény asszony rátalált, kocsijába rejtve elvitte Lorchba és tisztességgel eltemettette.

A lorchi Szent Flórián sír felett ma az Ágoston rendi szerzetesek kolostora emelkedik.

Kultusza elsősorban Felső-Ausztriában, Tirolban, Bajorországban terjedt el, de nagy tiszteletnek örvend Lengyelországban – főként Krakkóban – s hazánkban is. Ereklyéi Bolognába is eljutottak.

Mert folyóban halt mártírhalált, a középkorban az árvizek elleni védőszent ként is tisztelték.

A tűzvészek ellen védő Szent Flórián alakja a XV. század végén vált közismertté. Magyarországi ábrázolásainak kezdete is erre az időszakra tehető, főként a német ajkú területeken. A XVII. században a nagyszámú osztrák és német bevándorlás hatására hazánkban csaknem mindenütt megelevenedett a Flórián-kultusz.

Flórián napját – Május 4-ét – a tűzoltók ma is a személye előtti főhajtással tartják nyilván, hiszen az elkötelezett hivatástudat alapja a vállalt munkába vetett hit és a hagyományokhoz való ragaszkodás.