Jól jön a támogatás

2016. június 28. Július elsején hatályba lép az a törvénymódosítás, amiben kötelezik a gyerekeket, hogy rászoruló szüleikről gondoskodjanak. A jogalkotók már 2016 elejétől lehetővé teszik, hogy erre kedvezményesen lehessen félretenni. A következő évtől azonban ezen a téren is szigorítás jön, ha időközben nem módosítanak a szabályokon.

Az egészségpénztári tagok száma már 2012-ben átlépte az egymillió főt, de ennek az öngondoskodási formának az előnyei sokkal nagyobb népszerűséget is indokolnának. Különösen az idén vált sokoldalúan felhasználhatóvá az ide befizetett pénz. A pénztárak ugyanis a 2016-ben életbe lépett törvénymódosításnak köszönhetőn már nyújthatnak önsegélyező pénztári (ösp) szolgáltatásokat is. A mellékelt táblázatban foglaltuk össze, hogy ez a gyakorlatban mit is jelent. Nehéz elképzelni olyan családot, amelyik ne tudná legalább valamelyik lehetőséget kihasználni, különösen akkor, ha még az egészségpénztári költési lehetőségeket (például gyógyszer, fogorvos, magánorvosi szolgáltatások, csecsemőápolás, táppénzkiegészítés) is hozzávesszük.

Az idősgondozásra igénybe vehető támogatás most különös jelentőséget kaphat. Július elsején lép ugyanis életbe a Ptk. új előírása, amely szerint: „tartási kötelezettsége áll fenn elsősorban a szülőnek a gyermekével és a nagykorú gyermeknek a rászoruló szülőjével szemben”. A törvényben azt is lefektették, hogy ha ezt a feladatot a gyerek helyett látja el valaki, akkor „az indokoltan nyújtott ellátás ellenértékének megtérítését az ellátás nyújtásától számított egyéves jogvesztő határidőn belül követelheti a tartásra kötelezhető gyermektől”.

 

Tényleg pont most kell szigorítani?


Ilyen körülmények között tulajdonképpen elképesztő, hogy a kifejezetten cafeteriának nevezett céges juttatások közé 2017-ben már csak 100 ezer forint készpénz és a SZÉP-kártya tartozik majd. Az egészség- és önsegélyező pénztári juttatást így a cégek csak magasabb adóteher mellett biztosíthatják. Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) – mint arról a béren kívüli juttatások rendszerének várható változásait összefoglaló cikkünkben már írtunk – igyekszik kedvező irányú változásokat elérni. Ilyen az öngondoskodás munkáltatói támogatásának állami ösztönzésének fokozása mellett az is, hogy az önkéntes pénztári tagok személyes megtakarításainak támogatására szolgáló 20 százalékos adójóváírás mértéke 2017-től legalább 10 százalékponttal emelkedjen.

 

Az egészségpénztári (beleértve az öesp-t is) egyéni befizetésekre jelenleg és az adótörvények szerint jövőre is 20 százalékos adókedvezmény vehető igénybe (az adókedvezményekről a szokásos év végi adóhajrá idején részletesen itt írtunk). Az egészségkasszák az ide befizetett összegekből persze a költségeikre levonnak, de például tízezer forintos havi befizetés esetén az átlagos költségszint 6,9 százalék (ez állhat szemben a 20 százalékos adókedvezménnyel, persze annál, akinek van befizetendő adója). Nem mindegy az sem, ki melyik pénztárat választja. Az előbbi átlag mögött ugyanis 4,5 százalékos és 10 százalékos (ez a maximum) költséglevonás is áll.  (Azt, hogy a különböző pénztárakban miként gyarapodik a befizetett pénz, itt kalkulálhatja).

Előtakarékosság és megfelelő befektetés nélkül sok jóra nem számíthatunk idős korunkban – sulykolja szinte minden szakértő. A nyugdíjpánik már egyértelműen hat, az önkéntes nyugdíjpénztárakba a tagok 2015-ben soha sem látott összegben fizettek be. Mintha mindenki úgy gondolná, hogy a nyugdíjasok ugyanolyan egészségesek maradnak, mint fiatalabb társaik. Arról, hogy idősebb korra egészség- és önsegélyező pénztárakban is lehet félretenni (az év eleje óta a két pénztártípus összes szolgáltatását így előnyeit sok kassza egyben kínálja), meglehetősen kevés szó esik. Pedig ezekben is lehet éveken át gyűjtögetni a pénzt, ami ráadásul időközben (szemben a nyugdíjpénztári befizetésekkel) szükség esetén egészségügyi és a mellékelt táblázatban szereplő kiadásokra is költhető. A két éves lekötés után ráadásul még extra 10 százalékos adókedvezmény is jár, amit a jelenlegi hozamkörnyezetben nem lehet eléggé értékelni.