Az ’56-os forradalom és szabadságharc évfordulóján, október 23-án, vasárnap 11 órakor kezdődött a városi program a Színház téri Munkástanácsok Emlékművénél.

Most először mondott itt beszédet politikus, Csizmadia Péter, a pécsi Fidesz-frakció vezetőjének gondolatait hallgathatták meg a pécsiek. Többen koszorút is elhelyeztek, így például Péterffy Attila polgármester is, aki később – 16.30-kor, a 48-as téren található ’56-os emlékműnél – mond majd köszöntőt.

A rendezvényen részt vettek a Munkástanácsok Országos Szövetsége Baranya megyei képviselői is.