Strasbourg, 2013. május 21.
Tisztelt Elnök Úr!

Szeretném megköszönni meghívását a MOSZ május 31-én és június 1-jén Budapesten tartandó kongresszusára. Más, ugyanerre az időpontra eső szakmai elfoglaltságom miatt sajnos nem tudok részt venni a kongresszuson személyesen. Azonban Bartho Pronk, az EZA Elnöke és az EUCDW elnökségi tagja fogja képviselni a EUCDW-t Budapesten. Szeretném a következő rövid üzenetet küldeni Önnek, tagságuknak és a MOSZ partnereinek:

Tisztelt Kollégák, Tisztelt Barátaim!

Ezúton szeretném kifejezni legjobb kívánságaimat Önöknek és szeretném még egyszer megköszönni a vendéglátást és a kiváló szervezést, melyben az EUCDW május 3-i, Budapesten tartott elnökségi ülésén lehetett részünk. Az EUCDW-nél nagy öröm számunkra, hogy immár tagszervezeteink között üdvözölhetjük Önöket első magyar tagként.

Nagyon dicséretes stratégia a MOSZ részéről, hogy a határokon túlra is tekint és megpróbál szövetségeket kialakítani hasonló gondolkodású szervezetekkel a véleménycsere és együttműködés érdekében. Az EUCDW tagság a MOSZ-nak lehetőséget kínál arra, hogy részt vegyen az EU politikában, mind az Európai Parlamenten, mind pedig az Európai Néppárton keresztül. Az időzítés nem is lehetett volna jobb, tekintettel a jövő évi nagy jelentőségű európai választásokra.

A korábbiaknál még nagyobb intenzitással kell bemutatnunk a keresztény-szociális gondolkodás által inspirált Szociális Piacgazdaság modellünket, mely a mi válaszunk az európai gazdasági és társadalmi kihívásokra. A társadalmi párbeszéd nem a szociális-gazdaságpolitika valamely mellékterméke. Annak a szociális-gazdaságpolitika középpontjába kell kerülnie, és előfeltétele a reformok sikeres kidolgozásának és végrehajtásának.

Nagyon sikeres kongresszust kívánok Önöknek és várom, hogy beszámoljanak az eredményekről!

Tisztelettel:

Elmar Brok, EP képviselő, az EUCDW Elnöke