Elindul a Munkaügyi Tanácsadó és Vitarendező Szolgálat, a szervezetet a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) a kis- és középvállalkozások (kkv) munkaadói érdekképviseleteivel közösen, a kormány támogatásával, az Európai Szociális Alap (ESZA) által biztosított forrás felhasználásával hozta létre – jelentette be Palkovics Imre, a MOSZ elnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

A helyszínen kiadott közlemény szerint a szolgálat az alternatív vitamegoldások rendszerébe sorolható be. Az egyes eljárásokban a munkaügyi vitában érintett felek (munkáltató, szakszervezet) és pártatlanként a szolgálat képviselője vesz részt.

Simon Attila István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára elmondta: a projekt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében valósul meg, 3,5 milliárd forintból. Pozitívumként értékelte, hogy a szakszervezet és a munkaadói szervezetek konzorciumban pályáztak. Hozzátette: a vitarendező szolgáltatást az érintett felek ingyenesen vehetik igénybe.

Palkovics Imre az MTI kérdésére válaszolva kifejtette: a konzorciumban a kis- és közepes vállalkozások munkáltatói érdekképviseletei: a Magyar Iparszövetség (OKISZ), az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ), az Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetsége (Áfeosz-Coop), valamint a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ) és a MOSZ működik együtt. Hozzátette, hogy a Munkaügyi Tanácsadó és Vitarendező Szolgálat a JOGpont (ingyenes jogi tanácsadás) projekt része.

A MOSZ elnöke kiemelte: a program keretében minden megyében 6-6, munkajoggal foglalkozó szakember és a hozzájuk tartozó általános szakértői gárda segíti majd a felek közötti érdekviták megoldását.

Vadász György, az OKISZ elnöke hangsúlyozta: a szolgáltatás elsődlegesen arra irányul, hogy a szereplők (munkaadók és munkavállalók) érezzék, a projekt célja a gazdasági növekedés, az életszínvonal javulás és a piac bővítése, mindehhez pedig együttműködésre van szükség.
A kkv-k gazdaságban betöltött szerepéről szólva pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a bruttó hazai termék (GDP) 40 százalékát a mikro- és kisvállalkozások, 20 százalékát pedig a közepes vállalkozások adják. A statisztikai adatok alapján a bejegyzett cégek 92 százaléka 10 munkavállalónál kevesebbet foglalkoztat.

A magyar munkajog hatályos rendszere több olyan strukturális tulajdonsággal bír, amely támogatja a kollektív munkaügyi viták rendezését, az alternatív megoldási technikák alkalmazását és ennek során a felek befolyásától független szakértelem bevonását. A magyar munkajog szerkezetében változatlanul létjogosultsága és szerepe van egy, a valós helyzetre reflektáló munkaügyi tanácsadó és vitarendező szolgálat működtetésének a kollektív munkaügyi érdekviták terén.A szolgálat az alternatív vitamegoldások rendszerébe sorolható be. Az egyes eljárásokban a munkaügyi vitában érintett felek (munkáltató, szakszervezet) és pártatlanként a szolgálat képviselője vesz részt.

A Szolgálat az alternatív vitamegoldások rendszerébe sorolható be. A Munkaügyi Tanácsadó és Vitarendező Szolgálat bővíti a magyar állam által támogatott vitarendezési lehetőségek palettáját, de nem a klasszikus vitaeldöntési fórumok (pl. bíróság) konkurenciájaként értelmezendő.

Az eljárásokban a kollektív munkaügyi érdekvitában érintett felek (munkáltató, szakszervezet, stb.), esetleg képviselőik és a harmadik pártatlan személy (a Szolgálat tagja) vesznek részt. Az érdekvita feloldását szolgáló hatékony szakmai munkát sem külső, sem bürokratikus akadályok nem hátráltatják. A Szolgálat tagjainak kiválasztási procedúrája garantálja a jogászi professzionalizmust, a gondosan felállított szakértői lista pedig az adott ügyben esetleg szükséges speciális (pl. közgazdasági, munkavédelmi stb.) háttértudást. A vitában nem érintett, a felektől független személy igénybevétele a vita rendezése érdekében megpróbálja a felek álláspontját közelíteni, gyorsítani a vita rendezését, megkísérelni a vita feloldását. A Szolgálat tagjai függetlenek és pártatlanok, nem képviselői a feleknek, eljárásuk során nem utasíthatóak.

A jogszerű foglalkoztatást célzó szolgáltatásnyújtás keretében a Szolgálat tanácsadás során a munkaügyi kapcsolatok körébe tartozó kérdésben a kollektív munkaügyi vita megelőzése, rendezése érdekében szakmai tanácsadást nyújt. Ennek keretében tanácsot ad a felmerült vita feloldására igénybe vehető vitakezelési eszközökről, segítséget nyújt a vita jellegéhez leginkább illeszkedő eljárás kiválasztásához, igénybe vételéhez. Tanácsot ad a felek közötti jövőbeli viták feloldására irányuló eljárások kollektív szerződésben, üzemi megállapodásban történő szabályozásához, véleményezi a felek között már hatályos megállapodások vonatkozó rendelkezéseit.

A Szolgálat – a valós munka-erőpiaci igényre reflektálva – kiemelt hangsúlyt fektet a kevésbé fejlett régiókban történő aktív jelenlétre.