A Szolnokon történt tragédia kapcsán beszélt a segélyhívások rendszeréről az ATV Start című műsorában Salamon Lajos.

A Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke elmondta, hogy az Unióba lépést követően állapodtak meg az egységes hívórendszerben, amely úgy működik, hogy a bejelentő felhívja a 112-t, mely hívást az országban két helyen, Miskolcon és Szombathelyen fogadják. Az operátor kikérdezi a bejelentőt, majd továbbítja a jelzést a területileg illetékes megyei műveletirányítókhoz. Ott eldöntik, hogy a tűzoltókat, vagy a rendőröket kell-e riasztani, vagy mindkettőt. Ők értesítik a helyi szerveket. “Sajnos ez a többlépcsős jelzésrendszer súlyos időveszteséggel járhat, amelyen életek múlhatnak”- jegyezte meg Salamon Lajos.

Mint például az október 22-ei, szolnoki tragikus kimenetelű tűzeset kapcsán is történt, amikor valaki bejelentette a 112-n, hogy a szomszédban füstöt észlelt. A műveletirányításban úgy gondolták, valami kéményhiba lehet, és azt válaszolták, az ünnep után kiküldik a kéményseprőket. Sajnos azonban mire mégis kimentek a tűzoltók, a bent lakó hölgy füstmérgezésben elhunyt. Mivel a vizsgálat még folyik, nem lehet tudni, pontosan ki követett el hibát – közölte az elnök.

Arra a felvetésre, hogy akkor az emberek inkább ne a 112-t hívják, Salamon úgy reagált, ezt nem jelentheti ki, de ajánlja, hogy ha lehet ilyenkor inkább érdemes közvetlenül a helyi tűzoltókat tárcsázni. Azt is javasolja, legyen meg mindenkinek a helyi tűzoltók, rendőrség, és mentők száma, mert jelentős időt lehet így nyerni baj esetén, hiszen nekik például a jelzést követően két percen belül el kell hagyni a laktanyát, hogy a helyszínre siessenek. Megemlítette, hogy jelenleg dolgoznak egy új rendszeren, ami megkönnyíti a bejelentést, reméli, hogy egy-két hónapon belül ez bevezetésre kerül.

atv.hu