Sztrájktárgyalásokat kezdeményeznek az egészségügyi dolgozók képviselői
Közös nyomásgyakorló akcióba kezd 3 egészségügyi dolgozókat képviselő szervezet, mert eredménytelenek voltak az egyeztetések a kormánnyal a bérek és a ráfordítások növeléséről.
Közös nyomásgyakorló akcióba kezd 3 egészségügyi dolgozókat képviselő szervezet, mert eredménytelenek voltak az egyeztetések a kormánnyal a bérek és a ráfordítások növeléséről.
Tudtad, hogy ha a munkáltató késve fizeti ki a pótlékot, a késedelmi kamatra is jogosult vagy? A Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) nemrégiben újabb eredményt ért el: öt tagunk részére több mint 3 millió forintot sikerült érvényesíteni az elmaradt kamatokkal együtt.
A pécsi Tüke Busz Zrt. dolgozói kétnapos sztrájkot tartottak, miután a februárban ígért 3,5%-os alapbéremelés a mai napig nem valósult meg. A buszvezetők és a szakszervezet szerint ez nemcsak bizalomvesztést okozott, hanem a megélhetésüket is veszélyezteti.
A Munkástanácsok Országos Szövetsége üdvözli és támogatja a kormány döntését, amely szerint a közszolgálatban dolgozók számára 1 millió forintos hozzájárulás biztosítható lakáshitel-törlesztéshez vagy új otthonuk önerejének kifizetéséhez.
A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) a Tüke Busz Zrt.-nél 3,5%-os alapbéremelést szorgalmaz a munkavállalók számára 2025. augusztus elsejétől, továbbá 2025. január elsejéig visszamenőleg
A kormány kedvezményes lakáshitelekkel segíti az ingatlanhoz jutást, ennek részeként elindult az Otthon Start Plusz program. Az új hitelkonstrukció részletei véglegessé váltak, megjelent a vonatkozó szabályozás: a 227/2025. (VII. 31.) kormányrendelet. Magyarország Kormánya ezzel tovább bővíti azok körét, akik első lakásuk megszerzését kiemelt célnak tekintik, elősegítve a családok otthonteremtését.
Az elmúlt napokban éles vita alakult ki Takács Péter államtitkár és Álmos Péter, a Magyar Orvosi Kamara elnöke között a szakdolgozók és orvosok bérezéséről. A FESZ elnökeként, munkatudományi szakemberként az alábbi, KSH-tól kapott adatokkal szeretném támogatni a tisztánlátást.
Nemcsak gazdasági, politikai befolyásolási képessége is van Magyarországon a multinacionális kereskedelmi hálózatoknak, amelyek uralmat gyakorolnak a magyar élelmiszerpiac és élelmiszeripar felett – fejtette ki a Vasárnap.hu-nak Bubenkó Csaba, az Egyenlő.hu, a modern szakszervezet elnöke.
Egy év telt el azóta, hogy megtiszteltetek a bizalmatokkal, és átvehettem a Vám- és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezetének irányítását. Ez az év nemcsak számomra volt mérföldkő, hanem – hiszem – a VPDSZ történetében is egy új fejezetet nyitottunk együtt.
Mi tesz egy szakszervezetet valóban erőssé? Hogyan épül fel egy olyan érdekvédelmi szervezet, amelyet a tulajdonos és a munkáltató is komolyan vesz, és amelyben a dolgozók is megbíznak?