Úgy tűnik, süket fülekre talált az a szakszervezeti javaslat, amely a kiskereskedelemben tapasztalható munkaerőhiányt úgy orvosolná, hogy az üzleteknek be kellene zárniuk vasárnap délben. Bubenkó Csaba, az Egyenlő.hu elnöke a Magyar Nemzet kérdésére kiemelte: csak a teljes vasárnapi boltzár javítana a létszámhiányon, és a dolgozók is csak ilyen megoldást tartanának elfogadhatónak. Jelezte: a bérek emelése a legfontosabb cél, emellett hamarosan bemutatnak egy, a háborús infláció hatásainak mérséklését célzó javaslatot, amelynek célja a bolti dolgozók terheinek valós csökkentése ebben a nehéz gazdasági helyzetben.

A Magyar Nemzet által megkérdezett ágazati szereplők megalapozatlannak és értelmetlennek tartják a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) a kiskereskedelemben tapasztalható létszámhiány kezelésére tett javaslatát. Eszerint az üzleteknek vasárnap délben be kellene zárniuk, így a dolgozókat a vasárnap délutáni műszak helyett be lehetne osztani a forgalmasabb napokra. 

Noha a kereskedelmi dolgozók érdekképviselete tett erre vonatkozó javaslatot, a dolgozók többsége vélhetően hallani sem akar ilyen megoldásról. Úgy tudjuk, a kormány napirendjén sincs olyan javaslat, amely ismét korlátozná a vasárnapi nyitvatartást, a munkáltatóknak pedig szintén nem lenne érdekük, mivel saját döntésük szerint alakítják ki a nyitvatartási időt. 

Csak a teljes vasárnapi boltzár ismételt bevezetése enyhítené a kiskereskedelemben tapasztalt létszámhiányt, ráadásul ennek a lépésnek a munkavállalók is örülnének. Ezzel szemben a KASZ javaslata teljesen érthetetlen, mivel nem hozna kézzelfogható eredményt a létszámhiány kezelésében, de nem segítené érdemben a dolgozók pihenését sem

– reagált a KASZ javaslatára a kereskedelemben is jelenléttel bíró Egyenlő.hu elnöke.

Bubenkó Csaba a Magyar Nemzet megkeresésére inkább látszatintézkedésnek tartja a vasárnap déli kötelező boltzárral kapcsolatos felvetést, ezzel erodálva a kérdés jelentőségét. 

Bubenkó Csaba kiemelte: az alkalmazottaknak egy ilyen korlátozás inkább bosszúságot jelentene. 

Példaként említette, hogy sok kereskedelmi alkalmazott vidékről ingázik a nagyobb városokba, ami vasárnap sokkal nehezebb, mint hétköznap. A nem élelmiszert árusító üzletek, például a ruhaboltok jellemzően tíz órától tartanak nyitva a hét utolsó napján. A KASZ javaslata szerint így legfeljebb két órán keresztül tarthatnának nyitva. Nem egy esetben a dolgozónak több időt jelentene a beutazás, mint maga a nyitvatartási idő.

A szakszervezeti vezető hangsúlyozta: életszerűtlen, hogy a sokszor túlterhelt kereskedelmi dolgozók örülnének egy ilyen korlátozásnak. 

A vasárnapi nyitvatartás korlátozása csak abban az esetben lehet elfogadható, ha az a teljes napra vonatkozna. Az alkalmazottak számára is jó megoldás lenne, mert így a vasárnapot valóban a családjukkal és pihenéssel tölthetnék, szemben a két-három órás vasárnapi műszakkal, ami amellett, hogy felesleges, bérezés szempontjából sem vonzó.

Ráadásul a vasárnapi munkavégzésre vonatkozó szabályozás sem oldaná meg a létszámproblémákat, de sokat javítana a helyzeten – hangsúlyozta Bubenkó Csaba.

A szakszervezeti vezető emellett megjegyezte, más ágazatokhoz hasonlóan a kereskedelemben dolgozók helyzetét is a tisztességes bérezés javítaná, ezért az Egyenlő.hu elsődleges célja a bérhelyzet javítása. Bubenkó Csaba ezzel kapcsolatban kiemelte, 

hamarosan bemutatnak egy olyan átmeneti javaslatot, amely a háború miatt megugró infláció hatásait tompítaná. A javaslat lényeges pontja, hogy az áremelkedés miatt nehezebb helyzetbe sodródó alkalmazottak és családjuk terhei­nek mérséklésében szerepet vállaljanak az üzletláncok is.

Az elnök egyelőre nem árult el részleteket ennek módjáról, de jelezte, hogy a nagy áruházláncok számos területen vállalnak fontos társadalmi szerepet, például adománygyűjtési akciókkal, civil szervezeti támogatásokkal. Így ebben az átmenetileg nehezebb gazdasági helyzetben elvárható, hogy saját munkavállalóikat is érzékelhetően, érdemben támogassák.