A műsor első felében dr. Szabó Imre Szilárddal, a Munkástanácsok ügyvezető alelnökével beszélgettek a munkaerő-kölcsönzéssel kapcsolatos tapasztalatokról, aki elmondta, hogy „a munkaerő-kölcsönzés egyedi jellemvonása, hogy – szemben a hagyományos munkaviszonnyal – kettő helyett három partner áll egymással kapcsolatban. Két munkáltató, amelyből az egyikkel áll fenn a munkaviszony, a másik pedig ténylegesen foglalkoztat a közöttük fennálló, a munkaerő átengedéséről szóló szerződés alapján, a munkavállaló pedig az előbbiekhez igazodva más munkáltatóval áll munkaviszonyban, mint amelynek a részére dolgozik. A kölcsönzött munkavállalót a kölcsönbe adó alkalmazza és fizeti, mialatt a munkavégzés nem közvetlenül a felügyelete alatt történik. A munkavállaló egy másik személy, a kölcsönvevő rendelkezésére áll, akinél általában olyan más alkalmazottakkal együtt látja el feladatait, akik közvetlenül a kölcsönvevő munkáltató alkalmazásában állnak.”

„A kölcsönzött munkavállalók elsősorban nem a jogviszony vonzereje miatt választják e foglalkoztatási formát, hanem a hagyományos munkaviszonyhoz jutás esélyére tekintettel, illetve a más, jobb lehetőség hiányában. A munkavállalók jellemzően csak alacsony bérrel és rossz munkakörülményekkel járó, ideiglenes álláshoz jutnak.”

A szabályozás problematikus pontjaival kapcsolatban kiemelte: „Ideiglenesnek aligha lehet a mai magyar munkaerőpiacon tekinteni a munkaerő-kölcsönzést, hiszen a jogalkotó tágan, öt évben határozta meg az egy kölcsönvevőnél eltölthető maximális időtartamot”

„Ráadásul a kölcsönbeadó a kikölcsönzés megszűnésével felmondást közölhet a munkavállalóval, egyszerűen erre a tényre hivatkozva. Igaz, hogy a munkáltatónak a felmondás indokolásának valóságán túl, az okszerűséget is bizonyítania kell, ugyanakkor a munka törvénykönyve alapján a kikölcsönzés megszűnése a felmondást okszerűvé teszi, ugyanis a kölcsönbeadó működésével összefüggő oknak minősül a kikölcsönzés megszűnése, ilyen esetben tehát a munkaviszony megszüntethető. Ezzel a kikölcsönzés vége legtöbbször a munkaviszony végét is jelenti, ami a munkavállalók számára igen előnytelen.”

A teljes beszélgetés ITT hallgatható meg!