Biztosítja a Tesco áruházlánc a jövő szombatra meghirdetett szakszervezeti demonstrációt, mert tiszteletben tartja a dolgozók alkotmányos jogait – közölte lapunk megkeresésére a vállalat.

A rendőrség, illetve a Tesco áruházlánc engedélyét is kérte a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) a július 8-ra meghirdetett munkavállalói demonstráció helyszínének biztosítására. A cég, amelynek saját tulajdonát képezi a Fogarasi úti áruházhoz tartozó vásárlói parkoló, ahol a tiltakozó akciót tervezik megtartani jövő szombaton, a Magyar Idők megkeresésére azt közölte: írásban tájékoztatják a szakszervezeteket álláspontjukról a tervezett demonstráció kapcsán. Eszerint a Tesco tiszteletben tartja a gyülekezéshez és a szabad véleménynyilvánításhoz való jogot mint alkotmányos alapjogot.

– Ugyanakkor kiemelten fontos, hogy a demonstráció semmilyen szinten nem akadályozhatja a vásárlók vagy a demonstrációban részt nem vevő munkatársak személyiségi vagy egyéb jogait, továbbá társaságunk zavartalan működését. Emellett az esemény teljes időtartama alatt minden körülmények között biztosítani kell a kijelölt menekülési útvonalakat, kollégáink és vásárlóink biztonsága érdekében – szögezte le a Tesco-Global Áruházak Zrt.

Hangsúlyozták: nem fogják megakadályozni a tiltakozó munkavállalókat a törvényes jogaik gyakorlásában. Korábban a szakszervezetek részéről felmerült, hogy a cég megpróbálja majd úgy beosztani a dolgozókat, hogy többen ne tudjanak részt venni a hétvégi demonstráción. Ennek kapcsán az áruházlánc a Magyar Időkkel azt közölte, az alkalmazottak következő heti munkaidő-beosztása a megszokott rend szerint már a bejelentés előtt elkészült, így az áruházvezetőknek már nem áll módjukban változtatni azon.

– Társaságunk a Fogarasi úti parkolóban egy olyan helyet jelölt ki, amely szombaton lehetővé teszi az esemény megtartását, ugyanakkor biztosítja a kereskedelmi egység zavartalan működését és a törvényi megfelelőséget – jelezte a Tesco. Leszögezték: a vállalat tiszteletben tartja a demonstráláshoz való jogot és nem gördít akadályt ennek gyakorlása elé.

Lapunk megtudta: ma a multicég magyarországi leányvállalatának nemrégiben kinevezett új ügyvezető igazgatója, Pártos Zsolt is írásos meghívást kap a szakszervezetektől. – Szeretnénk megadni a lehetőséget, hogy a munkáltató képviselője jelen legyen a mintegy 17 ezer érintett Tesco-alkalmazott érdekében szervezett tüntetésen és közvetlenül szólhasson a dolgozókhoz – mondta Bubenkó Csaba, a KDFSZ elnöke.

– Nem tudjuk, hogy az ügyvezető úr elfogadja-e a meghívást, hogy vegyen részt ő is a demonstráción, de számítunk rá. Eddig már mintegy tízezer aláírás összegyűlt a szombati megmozdulás támogatására, azonban még mindig megbecsülhetetlen, hány résztvevőre számíthatunk a helyszínen – fejtette ki Bubenkó Csaba. Hozzátette, továbbra is lehet attól tartani, hogy egyes politika pártok a maguk hasznára kívánják fordítani a kiszolgáltatott munkavállalók kritikus helyzetét, a szakszervezetek által meghirdetett program népszerűségét. – Az egyik legjobb példa a kötelező vasárnapi pihenőnappal kapcsolatban tanúsított fellépésük volt: tökéletesen lekövethető, hogy az ellenzéki pártok, mint a DK és a Párbeszéd ellene voltak a magyar dolgozók érdekeinek és inkább a külföldi kereskedők szempontjai szerint muzsikáltak, amikor a boltbezárás napirenden volt – fogalmazott a KDFSZ elnöke. Véleménye szerint a baloldali mikropártok most csak próbálják kihasználni a helyzetet kormányellenes hangulat keltésére, holott a Tescónál kialakult bérvitában a kormány már megtette a magáét: adókedvezményekkel támogatja a láncot a megfelelő bérfelzárkóztatásban – tett hozzá.

A Magyar Időknek Szatmáry Kristóf, a Miniszterelnökég kereskedelempolitikáért felelős miniszteri biztosa kijelentette, a kormánynak is megvannak a maga eszközei arra, hogy segítse a dolgozók küzdelmét, és ha a versenyszféra nagy szereplői nem hajlandók a tisztességes emelésre, nem fognak magukra hagyni sok ezer kereskedelmi munkavállalót. A miniszteri biztos felszólította a Tesco áruházláncot mint a kormánnyal stratégiai partnerségben lévő nemzetközi vállalatot, hogy a szakszervezetekkel tavaly megállapodott bérfejlesztéseknek tegyen eleget és mielőbb rendezze az üzletlánc alkalmazásában álló dolgozók fizetését.

Forrás:kdfsz.hu