image_pdfimage_print

Az alábbiakban közzétesszük az ITM közleményét, amellyel a Munkástanácsok Országos Szövetsége sok ponton egyetért.

Sajnálattal látjuk, hogy a PSZ álhíreket terjeszt, az új szakképzési törvény alapvető elemeivel sincs tisztában. Most már nyíltan nem a pedagógusok érdekeit, hanem szakszervezeti és netán politikai érdekeket szolgál, a pedagógusok hiteles tájékoztatása helyett valótlanságokat állít, amelyekre hivatkozva feszültséget akar kelteni. Persze nem ez az első eset, hogy egyes szervezetek a pedagógusokat megtévesztve akarnak politikai akciókat szervezni.  Különös, hogy a szakszervezet egy olyan törvényt akar megsemmisíteni, ami átlagosan 30 százalékos béremelést és kiemelt megbecsülést biztosít a szakképzésben dolgozó pedagógusoknak. Tény, a szakképzési törvény nem a szakszervezetnek, hanem a pedagógusoknak kedvez, és nagy béremelést hoz.

 A PSZ súlyos tévedésben van, amikor azt állítja, hogy a szakképzésben dolgozó pedagógusok jogviszonya már 2020. január elsején munkaviszonnyá alakult volna. Ezzel szemben a valóság az, hogy a jogviszony csak a július elsejével esedékes jelentős béremeléssel egyszerre változik majd meg. 

A szakszervezetnek nyilvánvalóan nem érdekük, hogy 32 ezer szakképzésben dolgozó pedagógus jogállása változzon, és ezzel a szakszervezet gyengüljön, de a szakképzésben dolgozó tanároknak egyértelműen érdeke, és számukra előrelépést hoz az, hogy rugalmasabb munkaviszonyban magasabb bért fognak kapni. Egy egyetemi diplomával és tíz év szakmai gyakorlattal rendelkező, pedagógus II. besorolású szakmai tanár illetménye a jelenlegi bruttó 300 ezer forint helyett júliustól akár a bruttó 400 ezer forintot is meghaladhatja. Egy húsz éve tanító szakoktató a jelenlegi 274 ezer forint helyett 356 ezer forintot vagy akár többet is kereshet majd. Minderről a Szakképzési Innovációs Tanács múlt heti ülésén is beszámoltunk, amelyről a PSZ képviselője érthetetlen módon hirtelen távozott.

A kormány azt is egyértelművé tette, hogy elkötelezett a köznevelésben dolgozó pedagógusok megbecsülése mellett,  az eddigi átlagosan 50 százalékos pedagógus béremelést várhatóan további béremelés követi, és az iskolaigazgatók bére is jelentősen emelkedik.

Ami a Nemzeti Alaptantervet illeti, a módosítás előtt több hónapon át tartó szakmai párbeszéd zajlott róla, és több pontja is a pedagógusok véleménye alapján változott.  Csökken a diákok óraszáma, a tanterv határain belül a pedagógusok szabadsága megmaradt. A NAT alapelveiben a kormány határozott:  vállaltan hazafias, gyermekközpontú és 21. századi Nemzeti Alaptanterv mellett döntöttünk.”

 

Budapest, 2020. február 13.

 

Innovációs és Technológiai Minisztérium
Kommunikációs Főosztály
H-1055 Budapest, Honvéd utca 13-15.
E-mail: sajto@itm.gov.hu
Web:  www.kormany.hu