A versenyszféra szakszervezeti konföderációi és a közszolgáltatások területén működő reprezentatív ágazati szakszervezetek 2017. január 17-én újabb egyeztetést folytattak. A megbeszélés napirendjén a közüzemeket érintő bérhelyzet volt.

Az érintett érdekképviseletek továbbra is a kormányzati (mint tulajdonosi) döntések mielőbbi meghozatalát sürgetik. Felszólítják ezzel összefüggésben az illetékes kormányzati döntéshozókat, hogy még ebben a hónapban hozzák meg azokat az érdemi döntéseket, melyek szükségesek ahhoz, hogy vállalati szinten kedvező bérmegállapodások születhessenek.

A munkavállalói érdekképviseletek úgy látják, hogy ennek hiányában a vállalati szintű bértárgyalások érdemben meg sem kezdődhetnek, miközben a munkavállalók türelme egyre fogy, munkahelyi konfliktusok közvetlen veszélye fenyeget és a munkaerő elvándorlása folytatódik.

Az érintett szakszervezetek úgy látják, hogy érdemi és azonnali kormányzati (bér)intézkedések hiányában a közszolgáltatások fenntartása kerülhet veszélybe.

A szakszervezetek továbbra is a konfliktusok megelőzésében érdekeltek (a Kormányzattal és a munkáltatói érdekképviselettel folytatott legutóbbi egyeztetések óta eltelt időszakban türelemmel voltak), a kormány döntésének hiányában azonban az érintett munkáltatóknál a jogos és kielégítetlen igények miatt a feszültség érezhetően egyre nő.

A kezdeményezők nevében:

Szakszervezeti konföderációk:

Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája, Doszpolyné dr. Mészáros Melinda, elnök

Magyar Szakszervezeti Szövetség, Kordás László, elnök

Munkástanácsok Országos Szövetsége, Palkovics Imre, elnök

Ágazati szakszervezetek:

Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége, Dr. Szilágyi József, elnök

Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete 2000, Király András, elnök

Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége, Varga Tibor, elnök

Közúti Közlekedési Szakszervezet, Baranyai Zoltán, elnök

Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete, Buzásné Putz Erzsébet, elnök

Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete, Dr. Laboda József, elnök

Postás Szakszervezet, Tóth Zsuzsanna, elnök

Postások Független Érdekvédelmi Szövetsége, Ádám István, elnök

Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége, Gulyás Attila, elnök

Vasutasok Szakszervezete, Meleg János, elnök

Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete, Halasi Zoltán, elnök

Vízügyi Közszolgáltatási Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége, Fürjes József, elnök

Vízügyi Szakszervezetek Országos Ágazati Szövetsége, Pető Sándor, elnök