Az újabb sztrájk bejelentése után úgy értesültünk, hogy Péterffy Attila polgármester kijelentette, hogy most már azért sem adja meg a 20 %-os béremelést, nem enged a szakszervezet nyomásgyakorlásának!

Semmi gond Polgármester úr, a SZAKSZ megtartja a február 27-28. napjára meghirdetett munkabeszüntetését és annak eredménytelensége esetén, március 4-7 napjára egy újabb, négy napos sztrájkot szervez.

A négy napos sztrájk esetén a SZAKSZ a sztrájkalapjából, a kiesett munkabér enyhítése céljából, maximum 30 000 forintos sztrájksegélyt fizet tagjai számára.

Tisztelt Kolléganők, Kollégák!
A 2 %-os alapbéremelésért azért kell harcolnunk, mert az a mindenkori béremelés alapját képezi, tehát az elkövetkező évek alatt jelentős pénzösszegekről mondunk le, ha most elfogadjuk a munkáltató 18 %-os alapbérfejlesztési ajánlatát! Arról nem is beszélve, hogy a Tüke Busz autóbuszvezetőinek bérszínvonala, ez elmúlt 10 év alatt jelentősen csökkent, a más autóbuszközlekedésben foglalkoztatott munkavállalók keresetéhez képest.

A SZAKSZ a korábbi 25 %-os bérkövetelését, 20 %-ra módosította, tehát mi már tettünk lépéseket azért, hogy megállapodjunk a munkáltatóval, annak érdekében, hogy elkerüljük a sztrájkot, de ezt a tulajdonos figyelmen kívül hagyta!

Pécs – állítólag baloldali – polgármestere már presztízskérdésként kezeli a SZAKSZ bérharcát és ezzel a magatartásával a vármegye székhelyén, az elkövetkező időszakokban veszélyezteti a közösségi közlekedés menetrendszerű biztosítását!

Apropó, a buszvezetők béremelésére nincs pénz, de a túlárazott zebrák kialakítására van?!„Három ütemben, összesen 28 új zebrát alakítana ki Pécs önkormányzata a városban, amit a keddi közgyűlésen el is fogadott a képviselők többsége. Átlagosan egy zebra csaknem 28 millió forintba kerülne, a kivitelezésre pedig közbeszerzési eljárást írna ki az önkormányzat. „Biztos, hogy ennél olcsóbban is meg lehet oldani” – fogalmazott a város ellenzéki képviselője mondja, aki szerint jelentősen túlárazott projektről van szó.”

Forrás: https://www.atv.hu/belfold/20230831/28-millio-forintba-kerulne-egyetlen-zebra-felfestese-pecsen-28-at-alakitananak-ki-beloluk

Dobi István
elnök